KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/november
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• Kúnos László: Sven Nykvist (1922–2006)
• (X) : A Cinetel Kft. őszi DVD megjelenései
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Bódy éji dala A személy mint műalkotás
• Varga Anna: Budiwood Magyar zsáner
• Hirsch Tibor: Hét bőr Taxidermia
• Kolozsi László: A test filozófiája Taxidermia
• Schreiber András: A producer felelőssége Beszélgetés Andrew G. Vajnával

• Géczi Zoltán: A törvényen kívüli rendező balladája Kinji Fukasaku
FESZTIVÁL
• Báron György: Napszépe és éjkirálynő Velence

• Nevelős Zoltán: Négyórás töredék Gyilkos arany
VÁROSVÍZIÓK
• Kelecsényi László: Vászonszerelmek Mozipest
• Lajta Andor: Fórumtól Puskinig
TELEVÍZÓ
• Hungler Tímea: Tetemre hívás Helyszínelők
• Reményi József Tamás: A viszkis Magyar plazma
KRITIKA
• Báron György: „egy kandi szem azért leskel reánk...” Ede megevé ebédem
• Stőhr Lóránt: Egy tiszta film Madárszabadító, felhő és szél
• Muhi Klára: Film-emlékmű Mansfeld
• Vajda Judit: 56 gyermekei Budakeszi srácok
• Barotányi Zoltán: A hidegről jött ember Kellemetlen igazság
• Bíró Yvette: Varda kikötője L’Ile et Elle
LÁTTUK MÉG
• Kárpáti György: Egy bolond százat csinál
• Vajda Judit: Mennyei háború
• Ádám Péter: Eladó a szerelem
• Ádám Péter: Élj és boldogulj!
• Kolozsi László: A nagy fehérség
• Vízer Balázs: Brazil ritmus
• Varró Attila: Az ember gyermeke
DVD
• Pápai Zsolt: Harakiri
• Csillag Márton: Aeon Flux
• Tosoki Gyula: Mr. Tűsarok

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A hírnév ára

Baski Sándor

La rançon de la gloirefrancia-belga-svájci, 2014. Rendezte: Xavier Beauvois. Írta: Etienne Comar. Kép: Caroline Champetier. Zene: Michel Legrand. Szereplők: Benoît Poelvoorde (Eddy Ricaart), Roschdy Zem (Osman Bricha), Séli Gmach (Samira), Chiara Mastroianni (Rosa). Gyártó: France 3 / Arches Films / RTS. Forgalmazó: Vertigo Kft. Feliratos. 100 perc.

Pár hónappal Chaplin temetése után a komikus svájci sírját egy lengyel és egy bolgár bevándorló kiásta és a koporsót ellopta. A két férfi váltságdíjat szeretett volna kizsarolni az özvegyből, Oona Chaplinből, de a rendőrök végül mindkettejüket elfogták. A holttest, amelyet egy közeli mezőn ástak el, visszakerült a temetőbe.

Ez az incidens ihlette meg Xavier Beauvois-t, aki a történet alapjait megtartotta, de a két kelet-európai férfit egy algériai és egy belga bevándorlóra cserélte. A sittről frissen szabaduló Eddy, régi barátja és lekötelezettje, Osman házában talál átmeneti menedékre, és ő az, aki látva házigazdája sanyarú helyzetét – a férfi sem felesége műtétjét, sem lánya továbbtanulását nem tudja fizetni –, előáll a nagy tervvel.

A Biciklitolvajoktól az Alul semmin át a Breaking Badig tucatszámra lehetne sorolni azokat a mozgóképeket, amelyekben a kilátástalan helyzetbe került kisember kétségbeesett tettre ragadtatja magát. Ehhez a hagyományhoz csatlakozik A hírnév ára is, de Chaplint, illetve a testét, nem csak MacGuffinként használja fel, a személyéhez tapadó kulturális kontextusokat is beemeli. A legendás csavargónak Eddy és Osman is rokona, előbbi testesíti meg a felelőtlen, csetlő-botló bohócot – nem véletlen, hogy a film végére igazi, cirkuszi bohóc lesz belőle –, míg utóbbi a figura tragikusabb oldalát villantja fel a szintúgy chaplini ihletésű gyerekszereplő oldalán.

Chaplin, ahogy az a fináléban el is hangzik, a szegények, a bevándorlók és a hajléktalanok barátja volt, szellemének megidézése egy minden morbiditása ellenére is merőben humanista történetben így több szimpla hommage-nál. Nem is az empátia és a melegség hiányzik a filmből, hanem az arány-, és az ütemérzék. A hulla(el)rablás, mint téma, a fekete komédia műfajáért kiált, de Beauvois nem találja a dráma és a vígjáték közti határvonalat. Ugyanolyan ráérős tempóban mesél, mint a Cannes-ban díjazott Emberek és istenekben, de ami abban a komor, tragédiába torkolló, spirituális hangvételű történetben adekvát stílusnak minősült, az itt zsáneridegen megoldás.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12149