KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/november
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• Kúnos László: Sven Nykvist (1922–2006)
• (X) : A Cinetel Kft. őszi DVD megjelenései
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Bódy éji dala A személy mint műalkotás
• Varga Anna: Budiwood Magyar zsáner
• Hirsch Tibor: Hét bőr Taxidermia
• Kolozsi László: A test filozófiája Taxidermia
• Schreiber András: A producer felelőssége Beszélgetés Andrew G. Vajnával

• Géczi Zoltán: A törvényen kívüli rendező balladája Kinji Fukasaku
FESZTIVÁL
• Báron György: Napszépe és éjkirálynő Velence

• Nevelős Zoltán: Négyórás töredék Gyilkos arany
VÁROSVÍZIÓK
• Kelecsényi László: Vászonszerelmek Mozipest
• Lajta Andor: Fórumtól Puskinig
TELEVÍZÓ
• Hungler Tímea: Tetemre hívás Helyszínelők
• Reményi József Tamás: A viszkis Magyar plazma
KRITIKA
• Báron György: „egy kandi szem azért leskel reánk...” Ede megevé ebédem
• Stőhr Lóránt: Egy tiszta film Madárszabadító, felhő és szél
• Muhi Klára: Film-emlékmű Mansfeld
• Vajda Judit: 56 gyermekei Budakeszi srácok
• Barotányi Zoltán: A hidegről jött ember Kellemetlen igazság
• Bíró Yvette: Varda kikötője L’Ile et Elle
LÁTTUK MÉG
• Kárpáti György: Egy bolond százat csinál
• Vajda Judit: Mennyei háború
• Ádám Péter: Eladó a szerelem
• Ádám Péter: Élj és boldogulj!
• Kolozsi László: A nagy fehérség
• Vízer Balázs: Brazil ritmus
• Varró Attila: Az ember gyermeke
DVD
• Pápai Zsolt: Harakiri
• Csillag Márton: Aeon Flux
• Tosoki Gyula: Mr. Tűsarok

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Kötéltánc

Jankovics Márton

The Walk – amerikai, 2015. Rendezte: Robert Zemeckis. Írta: Christopher Browne. Kép: Dariusz Wolski. Zene: Alan Silvestri. Szereplők: Joseph Gordon-Levitt (Petit), Ben Kingsley (Rudy), Charlotte Le Bon (Annie), Ben Schwartz (Albert). Gyártó: ImageMovers / TriStar Pictures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 120 perc.

 

Ha van film, amelyiknél a 3D hozzáadhat valami lényegeset az élményhez, akkor az a Kötéltánc. A New York-i ikertornyok között kifeszített drótkötélen átsétáló Philippe Petit története ezüsttálcán kínálta azt a vizuális attrakciót, amire a háromdimenziós technikát kitalálták: az extrém mélységi beállítások ezúttal eleve kódolva vannak a cselekményben. Ebből a szempontból sikerült is Zemeckisék mutatványa: a 400 méteres magasságban játszódó finálé rendkívül látványos és feszült lett, kizökkentve a nézőt talajközeli komfortzónájából.

Ám a Kötéltánc csupán az attrakcióban tud újat mutatni. Minden másban sorvezetőként használja a Petit-ről készült 2008-as dokumentumfilmet, ami mesterien dramatizálta az őrült, illegális akció előkészületeit és végrehajtását (még a narrációs technikáját is átvették az Oscar-díjas Ember a magasbanból). Mert itt nemcsak maga a mutatvány elképesztő, hanem az is, ahogy a maroknyi csapat eljutott odáig, hogy végre kifeszíthesse a kötelet a tornyok között. Az egyik fő probléma épp az a filmmel, hogy a valóság túl közel áll a fikciós sablonokhoz, hogy jól működhessen a vásznon. A megtörtént események annyira kiélezettek és filmszerűek, hogy a játékfilmes forma csökkenti a hatásukat a szimpla elmeséléshez képest. A torony peremén ingó nyílvessző, a meztelen ugrándozás vagy a burleszkszerűen bénázó rendőrök azt az érzést keltik a nézőben, hogy szimpla forgatókönyvírói túlzásról van szó, pedig mindezek pontosan így történtek a valóságban is.

Zemeckisék tehát viszonylag hűen dolgozták fel a sztorit, jó arányérzékkel áramvonalasították a szövevényes felkészülést, itt-ott kivéve vagy hozzáadva egy szálat a cselekményhez. Az egyszerűsítést leginkább a karakterek szenvedték meg, összetettségükből nem sok jön át a játékfilmes verzióban. Petit tetteinek kozmetikázása különösen az összecsapott lezárásban bosszantó, ahol az alkotók végül feláldozzák a főhős karizmáját a szimpátia oltárán.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/11 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12473