KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/november
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• Kúnos László: Sven Nykvist (1922–2006)
• (X) : A Cinetel Kft. őszi DVD megjelenései
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Bódy éji dala A személy mint műalkotás
• Varga Anna: Budiwood Magyar zsáner
• Hirsch Tibor: Hét bőr Taxidermia
• Kolozsi László: A test filozófiája Taxidermia
• Schreiber András: A producer felelőssége Beszélgetés Andrew G. Vajnával

• Géczi Zoltán: A törvényen kívüli rendező balladája Kinji Fukasaku
FESZTIVÁL
• Báron György: Napszépe és éjkirálynő Velence

• Nevelős Zoltán: Négyórás töredék Gyilkos arany
VÁROSVÍZIÓK
• Kelecsényi László: Vászonszerelmek Mozipest
• Lajta Andor: Fórumtól Puskinig
TELEVÍZÓ
• Hungler Tímea: Tetemre hívás Helyszínelők
• Reményi József Tamás: A viszkis Magyar plazma
KRITIKA
• Báron György: „egy kandi szem azért leskel reánk...” Ede megevé ebédem
• Stőhr Lóránt: Egy tiszta film Madárszabadító, felhő és szél
• Muhi Klára: Film-emlékmű Mansfeld
• Vajda Judit: 56 gyermekei Budakeszi srácok
• Barotányi Zoltán: A hidegről jött ember Kellemetlen igazság
• Bíró Yvette: Varda kikötője L’Ile et Elle
LÁTTUK MÉG
• Kárpáti György: Egy bolond százat csinál
• Vajda Judit: Mennyei háború
• Ádám Péter: Eladó a szerelem
• Ádám Péter: Élj és boldogulj!
• Kolozsi László: A nagy fehérség
• Vízer Balázs: Brazil ritmus
• Varró Attila: Az ember gyermeke
DVD
• Pápai Zsolt: Harakiri
• Csillag Márton: Aeon Flux
• Tosoki Gyula: Mr. Tűsarok

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Római szonáta

Egy város portréja

Pintér Judit

Évszázadok óta s naponta ismétlődő mozdulatait, képeit mutatja az örök város Gaál István filmjében.

Ritka élvezet, ha az ember egy filmben csupa olyan képet lát, amelyről úgy érzi, már számtalanszor lepergett képzelete vetítővásznán. A Római szonáta, Gaál István szeretetteljes, érzékeny tisztelgése az „örök város” előtt ezzel a kivételes élménnyel ajándékoz meg, függetlenül attól, hogy nézője járt-e már valaha az olasz fővárosban, vagy sem. Filmje hatására az ő kamera-tekintetéhez hasonlóan meghatva-megigézve tapadunk a város ezer és ezer csodájára: az ókori, középkori, reneszánsz, barokk és modern kori Róma egymás fölé vagy mellé épült, egységes látvánnyá szervesült építészeti remekeire, a műkincsek már-már nyomasztó gazdagságára, a jól ismert útvonalakon, épületeken is felfedezhető újabbnál újabb, szépséges részletekre, a színek, formák, gesztusok és zajok sokféleségére, a mindenütt és állandóan zajló commedia dell’arte-jelenetekre.

A Római szonáta ereje alkotója személyes élményeiből, a város mély meg- és átéléséből fakad. Az egyik legkevésbé kötött zenei forma, a szonáta szerkezetéhez hasonló felépítésű művében Gaál egyetlen napba sűríti szabadon és látszólag önkényesen kiválogatott képeit, benyomásait Rómáról. Mégis pontosan vissza tudja adni a város komplexitását, új egységet tud teremteni a különböző tér- és időfragmentumok között, pontosan képes érzékeltetni a hétköznapi események és az egymásra rétegződött korok és kultúrák, a rész és az egész közötti kivételes harmóniát.

A rendező által kiválasztott képek a város általános és örök jelentését ötvözik egységes egésszé; a film Róma jelenbe torlódó múltját a város szellemiségéhez méltó egyensúlyban állítja elénk. Csak néhány példa: egy képbe foglalja az ókori Cestius piramis és a középkori Szent Pál-kapu együttesét, vagy az antik római kupolaépítési technika remeke, a Pantheon után a közelében álló Szent Ivo templom Borromini tervezte csigaházszerű barokk tornyára csodálkozhatunk rá. Mindennek szinte jelképe a film főtémája, a Pompeius színháza mellett felépült Campo de’ Fiori, a reneszánsz és barokk kor óta Róma központja, ahol Giordano Brunót 1600-ban elégették. Gaál erről a térről, Bruno szigorú szobrától indul el római barangolására, s az egyes motívumok bemutatása után mindig ide tér vissza. Közben mi is láthatjuk, ahogy hajnalban felépül, majd délután háromra nyomtalanul eltűnik a térről a nyüzsgő piac. És ez évszázadok óta – és bizonyára az örökkévalóságig – naponta ugyanígy ismétlődik. Ahogy a tér főszereplői is (árusok, pincérek, cipészek, vásárlók és turisták) régtől fogva hasonlók. De ugyanez áll a film többi szereplőjére is: a szerelmespárra, a megtanulhatatlan gesztusnyelven értekező két férfira, a Porta Portese bolhapiacának felejthetetlen figuráira, a csábítás trükkjét oktató „vállalkozó” Don Giovannira, a valódi és ál-koldusra. Ők Gaál István filmjének igazi főszereplői; a római emberek, akikre ma is pontosan illik Szerb Antalnak az Utas és holdvilágban 1937-ben tett megállapítása: „Olaszországban... a politika csak a felszínt érinti, a nép, a vegetatív, tengerszerű olasz nép csodás passzivitással hordozza hátán a változó időt, és nem vállal közösséget nagyszerű történelmével”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/06 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=305