KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/november
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• Kúnos László: Sven Nykvist (1922–2006)
• (X) : A Cinetel Kft. őszi DVD megjelenései
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Bódy éji dala A személy mint műalkotás
• Varga Anna: Budiwood Magyar zsáner
• Hirsch Tibor: Hét bőr Taxidermia
• Kolozsi László: A test filozófiája Taxidermia
• Schreiber András: A producer felelőssége Beszélgetés Andrew G. Vajnával

• Géczi Zoltán: A törvényen kívüli rendező balladája Kinji Fukasaku
FESZTIVÁL
• Báron György: Napszépe és éjkirálynő Velence

• Nevelős Zoltán: Négyórás töredék Gyilkos arany
VÁROSVÍZIÓK
• Kelecsényi László: Vászonszerelmek Mozipest
• Lajta Andor: Fórumtól Puskinig
TELEVÍZÓ
• Hungler Tímea: Tetemre hívás Helyszínelők
• Reményi József Tamás: A viszkis Magyar plazma
KRITIKA
• Báron György: „egy kandi szem azért leskel reánk...” Ede megevé ebédem
• Stőhr Lóránt: Egy tiszta film Madárszabadító, felhő és szél
• Muhi Klára: Film-emlékmű Mansfeld
• Vajda Judit: 56 gyermekei Budakeszi srácok
• Barotányi Zoltán: A hidegről jött ember Kellemetlen igazság
• Bíró Yvette: Varda kikötője L’Ile et Elle
LÁTTUK MÉG
• Kárpáti György: Egy bolond százat csinál
• Vajda Judit: Mennyei háború
• Ádám Péter: Eladó a szerelem
• Ádám Péter: Élj és boldogulj!
• Kolozsi László: A nagy fehérség
• Vízer Balázs: Brazil ritmus
• Varró Attila: Az ember gyermeke
DVD
• Pápai Zsolt: Harakiri
• Csillag Márton: Aeon Flux
• Tosoki Gyula: Mr. Tűsarok

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A rátóti legényanya

Fábián László

 

Ismerik a falucsúfoló nótát a rátóti legényekről, akik libát lopnak, és ketten fogják a nyakát, de a liba mégis gágint? Rátót a gúnyos magyar népmesében olyan, mint – mondjuk – a finneknél Bolondfalva. Ahol sót vetnek, és csalánt aratnak, ahol a rönköt csak keresztben tudják kihozni a sűrű erdőből. Az a hely, ahol a gyakorlati tapasztalat, de érzék is hiányzik az emberekből és bármihez fognak, fonákjára fordul. Schwajda György és Garas Dezső erre a vidékre tájolta be A rátóti legényanya című film történetét, cselekménysorát. Ezt a rátóti világot azonban tágabb dimenzióban képzelik el a szerzők: mintegy Magyarországot próbálják allegorizálni általa. Allegóriájuknak történeti és társadalmi karaktert kívánnak adni: a blőd alaphelyzetet az elmúlt négy és fél évtized jelképének tekintik. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen egy komédiától a szélsőséges túlzások, fölnagyítások sem idegenek, indokolt és jogos a gesztus.

Gondunk csupán ott van, hogy a különféle rátóti történetek átfordítása az általuk kiötölt helyzetekre túlságosan mechanikusra sikeredett; nem a rátóti „szellemiséget” (ugye, a lucidus szellem hiánya is tekinthető egyféle szellemiségnek?) emelték át az általuk teremtendő világba, hanem a bennük lévő helyzetkomikumokat erőltették valamiféle szervesülésbe. Ilyeténképpen a humornak is egy kevésbé nemes változatát kultiválja a film, ahhoz azonban korántsem elég förgeteges (sőt, gyakorta inkább elcsépelt poénkodásokra hagyatkozó), hogy akár a jó vígjátékra kiéhezett nézőt is székéhez ragassza.

Eszemben sincs természetesen azt állítani, hogy az alapötlet, miszerint a lányoktól tartózkodó, és már nevével is a falutól elütő gyámoltalan fiatalembert egy helyi kikapós lány képében meglátogatja a Szűzmária, és áldott állapotba hozza, nem konvergálna a rátóti szellemiséghez. Éppen az a gondom, hogy ebből az – úgy tetszik – túlságosan is szélsőséges alaphelyzetből képtelenek a szerzők annak fonák logikája szerint továbbépítkezni. Mintha nem bíztak volna eléggé abban, hogy allegorikus gondolatukat értjük. Minden energiájuk a rátótiság szituálására fecsérlődik, s ettől apró poénok fűződnek valamiféle gyönge cérnaszálra, akár egy kabaréműsorban. A rendező Garas Dezső minduntalan azzal van elfoglalva, hogy a színészeket mulatságos szituációba hozza (ami, persze, nem volna baj), rendre megfeledkezik a filmegészről. Amikor sokadszorra röpül be-ki valaki valamelyik kéznél lévő ablakon (nem is igazán jó snittelésben), szeretnénk odakiáltani: rendező úr! ezt már el tetszett puffogtatni.

Bizonyára segítene az efféle gyöngeségeken, ha nemcsak ötlet volna a filmben, de a témához, a körvonalazódó igényhez méltó gondolat is. A vígjáték halálosan komoly műfaj, minden aránytévesztés (még a humoradagolásé is, ha az nem szerves) megbosszulja magát. Garasék szeme előtt az utóbbi évek legjobb magyar komédiája, az Egészséges erotika lebeghetett. Olyannyira megtetszett nekik, hogy annak összes pixillációs, stoptrükkös poénföldolgozását átvették. (Aligha véletlen az is, hogy a film vágója Tímár Péter, operatőre Kardos Sándor.) A technikai fogások azonban puszta eszközök. Jelentőségüket, hasznukat az adhatja, amit segítségükkel sikerül létrehozni. A rátóti legényanyában ez nem több modornál, azaz a kitöltendő lehetőségek rendre üresen maradnak.

Ugyanakkor a gyöngén kimunkált történetet valahogyan mégis filmvásznon tartja a színészi játék. Ezeket a szereplőket, föltehetőleg, nem a rendező Garas, de a kitűnő színész válogatta: minden egyes szerepet végigjátszhatott magában, és aztán kiválasztotta rá a lélekben, külsőben egyaránt megfelelő személyt. Eperjes Károly a címszerepben – alighanem – az egyik legjobb választása volt. Hogy mennyire, talán nem is egészen vette észre, elbírt volna súlyosabb terheket is. Időnként túlságosan sokáig van távol a látókörünkből; jelenléte nagyobb biztonságot kölcsönözne a film szerkezetének. Pogány Judit az anya szerepében a legkomolyabb humor erényeit csillogtatja, a színész Garas Dezső (az apa) – szemmel láthatólag – a helyzetkomikumot kultiváló rendezőre fogékonyabb. Szívesen láttuk ugyancsak egy vígjátéki szerepben Kállai Ferencet, itt az is helyén volt, amit manírjaiból hozott. Körülbelül hasonlót mondhatunk Szabó Lajos papjáról. Andorai Péter, a karakter felől közelít a feladathoz, visszafogott gesztusai, megbízható ízlése igen sokat jelent a filmnek. Eszenyi Enikő azt mindenképpen bizonyította, hogy rá is lehetne jobban hagyatkozni: van komédiás érzéke.

Rokonszenves a film szolidsága. Mindenekelőtt a fekete-fehér technikát említeném (ugyancsak az Egészséges erotika felé mutat), de azt is, hogy a látványt nem költséges építkezéssel, túlhangsúlyozott berendezéssel akarták kiállítani. Sokkal inkább azzal a szegényességgel, ami – mi ne tudnánk – Rátót legvalóságosabb jellemzője. Hogy azonban – miként az említettem nótában – a liba mégis elgágintotta magát, az itt is annak tudható be, hogy ezek a rátóti legények rosszul fogták a nyakát, a nyakát...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/08 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5452