KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/november
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• Kúnos László: Sven Nykvist (1922–2006)
• (X) : A Cinetel Kft. őszi DVD megjelenései
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Bódy éji dala A személy mint műalkotás
• Varga Anna: Budiwood Magyar zsáner
• Hirsch Tibor: Hét bőr Taxidermia
• Kolozsi László: A test filozófiája Taxidermia
• Schreiber András: A producer felelőssége Beszélgetés Andrew G. Vajnával

• Géczi Zoltán: A törvényen kívüli rendező balladája Kinji Fukasaku
FESZTIVÁL
• Báron György: Napszépe és éjkirálynő Velence

• Nevelős Zoltán: Négyórás töredék Gyilkos arany
VÁROSVÍZIÓK
• Kelecsényi László: Vászonszerelmek Mozipest
• Lajta Andor: Fórumtól Puskinig
TELEVÍZÓ
• Hungler Tímea: Tetemre hívás Helyszínelők
• Reményi József Tamás: A viszkis Magyar plazma
KRITIKA
• Báron György: „egy kandi szem azért leskel reánk...” Ede megevé ebédem
• Stőhr Lóránt: Egy tiszta film Madárszabadító, felhő és szél
• Muhi Klára: Film-emlékmű Mansfeld
• Vajda Judit: 56 gyermekei Budakeszi srácok
• Barotányi Zoltán: A hidegről jött ember Kellemetlen igazság
• Bíró Yvette: Varda kikötője L’Ile et Elle
LÁTTUK MÉG
• Kárpáti György: Egy bolond százat csinál
• Vajda Judit: Mennyei háború
• Ádám Péter: Eladó a szerelem
• Ádám Péter: Élj és boldogulj!
• Kolozsi László: A nagy fehérség
• Vízer Balázs: Brazil ritmus
• Varró Attila: Az ember gyermeke
DVD
• Pápai Zsolt: Harakiri
• Csillag Márton: Aeon Flux
• Tosoki Gyula: Mr. Tűsarok

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Holdtölte Texasban

Gyilkosság egy francia szemével

Hegedűs Zoltán

 

François Reichenbach-ot a francia újhullám sodorta az amatőr kisfilmek csöndes vizeiről, közel három évtizede, a hivatásos dokumentaristák közé. Tehetségesnek bizonyult, legalábbis annak alapján, amit mi itthon láthattunk tőle. Igaz, mindössze két filmjét vetítették nálunk: a könnyed hangvételű, maróan gúnyos Amerika egy francia szemével címűt, amit a nagyközönség is láthatott, s az amerikai tengerészgyalogság, a „bőrnyakúak” embertelenül kemény katonai kiképzéséről szóló Tengerészgyalogságot. Ez utóbbi rövidfilm volt, s csak szakmai közönség elé került, ha jól emlékszem. További filmjei nem jutottak el hozzánk, bár közben Delluc-díjat kapott, s 70-ben Oscar-díjat is nyert Arthur Rubinstein című filmjével.

Most megint felbukkant a moziban egy Reichenbach-film, váratlanul, s megint amerikai téma; talán öt éve készült, a francia televízió megrendelésére, ami holtbiztos hátrány a moziban (lévén a film fő közvetítő eszköze a kép, a tévéé, bárhogy igyekszik képek mögé rejteni, a szó). Hogy ez okoz-e François Reichenbach legújabb munkájában ekkora szemléleti változást, sőt művészi visszaesést, vagy az eltelt évek, nehéz az életmű hiányos ismeretében eldönteni. Egy biztos: a régi Reichenbach-ot nem találjuk meg a Holdtölte Texasban képein. Ha valamit mégis: külsőségeket, az új hullám rég elkopott emlékeit, amiket már a James Bond-filmek is szakadtra gyűrtek, ebből is csak tízpercnyit, a mondandót exponáló képsorokat, az éjszakai Houstont „punk-show”-ra emlékeztető fényrángásaival, ami mögött aztán nem tűnik szembe, vélte a rendező-operatőr Reichenbach és az operatőr Serge Halsdorff, a film tartalmi szürkesége.

Mert az! Miről is szól röviden? A houstoni rendőrség „bravúrosnak” beállított nyomozásáról egy rendőrgyilkosság ügyében, (amiről ellenállhatatlanul eszébe jut az embernek egy másik texasi rendőrség „bravúros” balfogása, s az a gyanúja támad, hogy itt a houstoni rendőrségre és Reichenbach-ra hárul, hogy kiköszörüljék az egykor esett csorbát), ehhez azonban, bármilyen szupernehéz súlyú Carl Kent rendőrnyomozó, túlságosan is pehelysúly alatti maga a tettes; az ügy pedig legföljebb statisztikailag számba vehető, mint nyomozati anyagot pedig már elemi szintű rendőriskolán sem tanítják. Ha valami kézzelfogható tanulság, hasznosítható tapasztalat adódik ebből a „holdtöltéből”, ha nem is faulkneri mélységben, de rendőri szinten, az, hogy: egy „hold up”-ot végrehajtó, a kirabolt bisztróból menekülő tettest a kézre kerülés pillanatában ajánlatos megmotozni. Ha Charles Baker, nyugdíjazás előtt álló seriff ezt nem mulasztja el, Reichenbach-nak alighanem egy másik holdtöltére kellett volna várnia, hogy filmjében hihetően mutassa be, társadalmilag is jelentősebb, feszültebb, fordulatosabb történetben a houstoni rendőrség „imponálóan” sikeres munkáját. Mert hogy ez volt a szándéka – vagy talán már a filmet megrendelő francia tévé célja – abban alig kételkedhetünk. Máskülönben meg kellene kérdeznünk, hogyan lesz a külső környezet, portalanított rendőri íróasztalok, fényesre mosott börtönfolyosók, megnyugtatóan szellős börtönrácsok ábrázolása összemérhetetlenül, hangsúlyosabb, a rendőrarcok derűsebbek, szinte pincérien szolgálatkészek, mint azt e rácsok közé szorult emberi és társadalmi dráma egy percre is indokolná? Nincs arról szó, hogy a külső és a belső világ akár tónusban, akár a kifejlés mozgásában valamiféle drámai kontrasztba kerülne, feszültséget keltene. Sokkal inkább arról, hogy Reichenbach meg akarja nyugtatni az embert arról – még a megszeppent, kissé nyugtalankodó gyilkost is, (akire sejthetőleg halálos ítélet vár), hogy a houstoni rendőrség jónevű és megbízható pedagógiai intézet. Szó sincs itt arról, hogy a néző számára valamiféle kérdést tenne föl a Holdtölte Texasban, akár társadalmi, morális, vagy lélektani vonatkozásban továbbgondolásra, véleményformálásra késztetné. Ha valamire készteti, az az unalom.

Valamikor John Grierson, az angol dokumentumiskola megalapítója, azt a kérdést tette föl Flahertyvel kapcsolatban: az elemek harca izgalmasabb-e, mint egy virág kinyílása? Az előbbivel látszólag könnyebb ugyan izgalmat kelteni, de mindkét esetben lényeg a megközelítés módja. Ez egy más megfogalmazása az új hullám egykori jelszavának: a rendező szemléletében dől el, hogy egy téma kicsi-e vagy nagy. Joggal gondolhatjuk, – a Holdtölte Texasban erre vall – hogy Reichenbach számára, az egykori ígéret ellenére, a témák egyre kisebbek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/07 17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6372