Lengyel filmMalgorzata Szumowska: Az Ő nevében…Húsba zárvaGyenge Zsolt
Testetlen testiség: ez Malgorzata Szumowska immár európai rangú életművének állandóan visszatérő, fő kérdésfelvetése.
Cölibátusra ítélt papok testi vágyakkal való
küszködésének ábrázolása régi téma a festészettől a színházon és irodalmon
keresztül a filmig szinte minden művészeti ágban – így nem újszerűsége, hanem
néhány igazán erőteljes filmes momentuma miatt érdemes Az Ő nevében című lengyel filmet megnézni. Mindentől messzi kis
faluban hoz létre javítóintézetből érkező fiataloknak ifjúsági központot az a
fiatal pap, aki sok szempontból az ideális egyházfit testesíti meg: a
formalitásokat tekintve laza (a templomfal tövében álldogálva gyóntat), az
elvekhez viszont szigorúan ragaszkodik. Célja, hogy olyan közeget teremtsen a
viselkedési problémákkal küszködő fiatalok számára, ahol azok a minimális
korlátozottság mellett tudnak szocializálódni. A gondok akkor kezdődnek, amikor
pont a közvetlenségből és a közelségből fakadóan néhány fiúval olyan helyzetek
alakulnak ki, amelyben kénytelen megszüntetni a távolságtartást, kénytelen
levetkőzni a papi hivatással járó „méltóságot”, komolyságot sugárzó
viselkedést.
Bármennyire sokszínűnek, feldolgozott
témájában és alkalmazott formanyelvében változatosnak tűnik első pillantásra a
lengyel Malgorzata Szumowska életműve, valójában minden munkájának
középpontjában a test áll. Pontosabban a test, az anyagiság összefüggése olyan
anyagtalan entitásokkal, mint a szellem, a lélek, az érzelmek vagy éppen a test
feltámadása (netán az abba vetett hit). Nem véletlen, hogy legutóbbi, Berlinben
idén februárban rendezői díjat nyert filmje egyszerűen (és a rendezőnő
érdeklődését nyíltan leleplezve) a Test
(Cialo, 2015) címet viseli, és az anorexiával valamint a test és a halál
összefüggésével foglalkozik. De elég a magyar mozikban is (az eredetihez képest
szenzációhajhász címmel) bemutatott Szex
felsőfokonra (Elles, 2011) gondolni, amelyben az
egyetemi tanulmányai finanszírozása érdekében prostituálódó lengyel lánnyal
találkozó középosztálybeli Juliette Binoche azt próbálja (hasztalan) megérteni,
hogy miként használhatja valaki a testét érzelem nélküli szexre – ráadásul
idegenekkel.
A testiség kérdésére fordítható le a hozzánk
kissé késve megérkező, 2013-as Az Ő
nevében… is. A film fő kérdése a történet konkrét kérdésfelvetésein túl,
hogy miképpen lehetséges a testiség minden nemű involválása nélkül elgondolni a
szeretetet, emberek egymáshoz való közelségét, és hát végső soron a felebaráti
szeretetre alapozott keresztény hitet. A különböző testi jellegű kísértéseknek
és szenvedélyeknek kitett pap történetében csak további csavart jelent, hogy
főhősünk ráadásul meleg, ami a katolikus egyház legújabb kori sajtódossziéjában
egyáltalán nem mutat jól.
Nem szabad ugyanis szó nélkül elmenni a
mellett, hogy a film 2013-ban elnyerte a Teddy Award-ot, a Berlinálé queer
díját. Talán az a hihetetlen érzékenység a leginkább rendkívüli ebben a
filmben, amivel a férfiak közötti csábítás és testi közeledés fokozatait
megjeleníti, amely során szinte észrevétlenül lépnek át a szereplők a „férfias”
kiállás, a játékosság és az incselkedés szinte érzékelhetetlen, ám mindig testi
értelemben megnyilvánuló határvonalain. Valószínűleg az is sokat nyomott a
fenti díj odaítélésében, hogy ráadásul mindezt egy női rendező volt képes ily
kifinomultan ábrázolni, aki nem a melegséget tálalta problémaként, hanem azt a
helyzetet, hogy a katolikus egyház évezredes logikája a testi vágyak elkerülése
érdekében egyneműeket zár össze. A homoszexualitás ily módon kontextusba
helyezett ábrázolása sokkal korszerűbb és kifinomultabb annál, mint amit itthon
mondjuk a Viharsarokban (Császi Ádám,
2014) láthattunk.
Tematikai értelemben Szumowska filmjeinek
legnagyobb hiányossága, hogy bármihez nyúl, nem tud (vagy nem akar) túllépni a
kérdések individuális kezelésének és feldolgozásának szintjén. Bármilyen
komplex legyen a felvetett probléma, nagyjából a filmek egyharmadáig van
lehetőségünk tágabb értelmezésekre, mert attól kezdve a narratíva egyre inkább
egyéniesíti a hősöket és ezáltal a történéseket. Az Ő nevében… sztorija sokkal komplexebb dolgokról is szólhatna –
elég ha az idén Berlinben bemutatott Pablo Larraín filmre, az El Club-ra gondolunk, amely a
pedofíliával vádolt papok ügyének egyház általi kezelését úgy tudja egy konkrét
eseménysoron keresztül bemutatni, hogy közben egy pillanatra sem veszítjük el a
tágabb összefüggések figyelembe vételének lehetőségét.
Ugyanakkor meg kell említeni, hogy Szumowska
a meglehetősen konvencionális filmnyelvi megoldások ellenére elképesztő
kinematografikus érzékkel, mozgóképi ábrázolási készségekkel rendelkező
filmrendező. Az Ő nevében… remek
dialógusai, a finom ellipszisekkel dolgozó narratíva, a karakterek pontos, csak
részben sematizált ábrázolása valamint a történet alakulását remekül elősegítő
térszerkesztéssel operáló kamerakezelés együtt adnak ki egy árnyalt, de a
dolgokat nem túlbonyolító filmet. Szumowska hajszálpontosan érzi a hatáskeltés
összes elemét, és ez elsősorban kiváló ritmusérzékének köszönhető: pontosan
tudja, hol kell elkapni a „tekintetet”, mikor kell megszólaltatni a zenét, vagy
mely pillanatban kell felpörgetni vagy éppen lelassítani az események folyását.
A film vége felé a zúzós rockzenére vágott húsvéti körmenet jelenete az auditív
és a vizuális világ ily erőteljes kontrasztjának köszönhetően akár önálló
etűdként is megálló, igazi kinematografikus pillanat – ha másért nem, ezért
mindenképpen érdemes megnézni a filmet.
A ‘73-ban született Szumowska nem csak a
lengyel, hanem az egész közép-európai filmgyártás számára fontos, követendő
példa. Ő az, aki filmjeiben úgy volt képes saját országának társadalmát
meghatározó kérdésekre reflektálni, hogy azok – talán pont a fent kárhoztatott individualizálás révén – teljes értékű alkotóként helyezték
őt el az európai (művész)film térképén. Ő az, aki megvalósította azt, amire oly
sok magyar filmes törekszik: képes volt igényes, de mégis érthető, saját nyelvi
és társadalmi határain túl is feldolgozható, bizonyos értelemben hagyományos,
de témafelvetéseiben korszerű munkákat vászonra vinni.
Szumowska tehetsége megkérdőjelezhetetlen, ám
formai és tematikai megközelítéseiben egyformán megnyilvánuló jólneveltsége
megakadályozza, hogy igazán nagy formátumú alkotó legyen belőle. A problémákkal
való nyersebb szembesülés, és ezeknek zsigeribb megjelenítése talán
emlékezetesebbé tenné ezeket a filmeket. Lehet, hogy több tabudöntögetésre,
több olyan jelenetre lenne szükség, mint az, amelyikben az elkeseredésében
bepiáló pap a valószínűleg minden lengyel plébánián megtalálható János Pál
portréval táncol.
Az
Ő nevében… (W imie…) – lengyel, 2014. Rendezte és
írta: Malgorzata Szumowska. Kép: Michal Englert. Zene: Pavel Mykietyn, Adam Walicky. Szereplők: Andrzej
Chyra (Adam atya), Mateusz
Kosciukiewicz (Lukasz), Lukasz Simlat
(Michal), Maja Ostaszewska (Ewa).
Gyártó: MD4/Canal+ Polska. Forgalmazó: Clorofilm
Bt. Feliratos. 102 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 114 átlag: 6.01 |
 |
|
