KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/december
KRÓNIKA
• (X) : Hartley-Merrill Nemzetközi Forgatókönyvíró Pályázat
• Bikácsy Gergely: Gillo Pontecorvo (1919–2006)
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Ég a tévé! Média-csőd
• Muhi Klára: A jövő bevillan Beszélgetés Bereményi Gézával
• Horeczky Krisztina: A felejtés misztériuma Beszélgetés Szász Jánossal

• Báron György: A Kék Duna keringők Jancsó Budapestje
• Kolozsi László: A dublőr város Budapest hollywoodi filmekben
• Kelecsényi László: Fordított világ Eltűnt mozik nyomában
• Ádám Péter: A tükör bosszúja Marilyn Monroe és a pszichoanalízis
• Molnár Miklós: Aktok térhatásban Az ismeretlen Harold Lloyd
• Herpai Gergely: Mona Lisa Underdrive Hősnők a számítógépes játékokban
• Ardai Zoltán: Klimax őrnagy Mamoru Oshii: Páncélba zárt szellem
• Köves Gábor: Éjfélkor indul útjára a gyönyör Éjféli moziláz
• Pápai Zsolt: Forró, mint a jég Robert Altman: Az utolsó adás
FESZTIVÁL
• Klacsán Csaba: Balkáni szél Pécsi filmünnep
• Varró Attila: Veteránok kapuzárás előtt Karlovy Vary
KÖNYV
• Gaál István: Esszé-napló Bikácsy Gergely: Saját Róma
KRITIKA
• Varga Balázs: Köztes lét Pálos György: Sztornó
• Reményi József Tamás: Pál utcai póló Szabadság, szerelem
• Stőhr Lóránt: Vaktölténnyel Vadászat angolokra
• Nevelős Zoltán: Szakadatlan pokol A tégla
• Vincze Teréz: Női válogatott Pályán kívül
LÁTTUK MÉG
• Váró Kata Anna: Hollywoodland
• Hungler Tímea: Bor, mámor, Provence
• Varró Attila: Füles
• Parádi Orsolya: Többet ne!
• Vajda Judit: Amin a muszlimok röhögnek
• Herpai Gergely: Bűnügyi regény
• Vízer Balázs: Alvilági játékok
• Köves Gábor: Flyboys
• Vajda Judit: Elvitte a víz
DVD
• Varró Attila: Új világ
• Tosoki Gyula: A svindlerek királya
• Pápai Zsolt: Arc
• Csillag Márton: Stan és Pan 2.: A Mosoly Országában

• Palotai János: Volt egyszer egy filmgyár… A standfotó művészete

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Alberto Sordi (1919–2003)

Molnár Gál Péter

 

Hosszú élet: 1919-ben született. Hosszú pályafutás: 13 évesen megnyeri az MGM Stan és Pan-parodistáknak kiírt versenyét. A kisfiú Sordi utánozza legjobban a kövér Oliver Hardyt. Fiatalon sem amorózó. Szerelmes szerepek helyett menten komikus. Római music-hallok szerződtetik. Ermete Zacconi utazó társulatának tagja. (Zacconi vitte világgá Molnár Ferenc Az ördög című darabját.)

Sordi 18 évesen máris mozizik. Eleinte légypiszokszerű szerepekben. Első főszerepét Mario Mattoli A három sasfiók című filmjében kapta (1943). Népszerűvé válik egy rádiósorozattól (1947–1948). A neorealizmus hulláma fölhozza önző, mohó, életerős, szeretetreméltó mihasznáit. Élvonalba sodorják Fellini filmjei, A fehér sejk (1952), s különösen a Bikaborjak (1953). Az olasz mozinak olyan márka-figurája lesz ezután, mint a Metrónak az oroszlán. Megtestesítette a közelmúlt olasz történelmének korszakait: a fasizmust, az ellenállást, az újjáépítést, a gazdasági föllendülést, a válságkorszakot. Állandó figurája minden krízist túlélt. Nem mesebeli erővel, hanem vitalitásával, alkalmazkodóképességével.

Fülébe duruzsolhatták gyakran, tehetségével többre vihetné. Társzerzőként szerepet írt magának Moliere A képzelt beteg és A fösvény című komédiáiból a televízióban. De igazi, nagy („moliere-i”) alakításait az itáliai köznapokból merítette. 1998-ban a Vatikáni Könyvkiadó megjelentette Monica Vittivel közös CD-jét, ahol Karol Wojtyla 1957–1967 között Krakkóban írt verseit mondjál el.

Az olasz komédiákat, a társulat vezető komikusok, a capocomicók vitték színre. Sordi mozi-commedia dell’arte-kat rendezett. 1966–1987 között egy tucatot. Én tudom, hogy te tudod, hogy én tudom (1982). A címe elmondja, milyeneket. Valóságos helyszínek, valódi emberek óságos, de nem ízetlen komédiákban. 130-nál több filmfőszerepében semmit sem öregedett. Már fiatalon is érettnek látszott. Öregen sem vénült meg. A humor tartósít.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/04 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2132