KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/december
KRÓNIKA
• (X) : Hartley-Merrill Nemzetközi Forgatókönyvíró Pályázat
• Bikácsy Gergely: Gillo Pontecorvo (1919–2006)
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Ég a tévé! Média-csőd
• Muhi Klára: A jövő bevillan Beszélgetés Bereményi Gézával
• Horeczky Krisztina: A felejtés misztériuma Beszélgetés Szász Jánossal

• Báron György: A Kék Duna keringők Jancsó Budapestje
• Kolozsi László: A dublőr város Budapest hollywoodi filmekben
• Kelecsényi László: Fordított világ Eltűnt mozik nyomában
• Ádám Péter: A tükör bosszúja Marilyn Monroe és a pszichoanalízis
• Molnár Miklós: Aktok térhatásban Az ismeretlen Harold Lloyd
• Herpai Gergely: Mona Lisa Underdrive Hősnők a számítógépes játékokban
• Ardai Zoltán: Klimax őrnagy Mamoru Oshii: Páncélba zárt szellem
• Köves Gábor: Éjfélkor indul útjára a gyönyör Éjféli moziláz
• Pápai Zsolt: Forró, mint a jég Robert Altman: Az utolsó adás
FESZTIVÁL
• Klacsán Csaba: Balkáni szél Pécsi filmünnep
• Varró Attila: Veteránok kapuzárás előtt Karlovy Vary
KÖNYV
• Gaál István: Esszé-napló Bikácsy Gergely: Saját Róma
KRITIKA
• Varga Balázs: Köztes lét Pálos György: Sztornó
• Reményi József Tamás: Pál utcai póló Szabadság, szerelem
• Stőhr Lóránt: Vaktölténnyel Vadászat angolokra
• Nevelős Zoltán: Szakadatlan pokol A tégla
• Vincze Teréz: Női válogatott Pályán kívül
LÁTTUK MÉG
• Váró Kata Anna: Hollywoodland
• Hungler Tímea: Bor, mámor, Provence
• Varró Attila: Füles
• Parádi Orsolya: Többet ne!
• Vajda Judit: Amin a muszlimok röhögnek
• Herpai Gergely: Bűnügyi regény
• Vízer Balázs: Alvilági játékok
• Köves Gábor: Flyboys
• Vajda Judit: Elvitte a víz
DVD
• Varró Attila: Új világ
• Tosoki Gyula: A svindlerek királya
• Pápai Zsolt: Arc
• Csillag Márton: Stan és Pan 2.: A Mosoly Országában

• Palotai János: Volt egyszer egy filmgyár… A standfotó művészete

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Köszi a csokit!

Csont András

 

Claude Chabrol legutóbbi filmjéről bizonyára sok rossz is elmondható. Közhelyekkel dolgozik, a cselekmény nem különösebben átgondolt, a szituációk olykor vázlatosak, az emberek kicsit klisészerűek, filozófiája laposkás, unalmas és inkább érdektelen, mint érdekes az egész – mondhatná valaki. Lehetséges. E sorok szerzője azonban mégis a film visszafogott dicsérete mellett döntött, talán egyszerűen csak személyes okokból, de ki merné tagadni, hogy az ilyesminek akadhat némi szerep egy műalkotás megítélésében? A film egyik alapkérdése ugyanis az: tudhatjuk-e teljes biztonsággal, hogy ki (volt) az apánk? Strindberg, a bonyolult skandináv egyértelmű nemmel felelt Az apa című félelmetesen furcsa drámájában, és ennek a válasznak persze megvannak a jelentős következményei. Chabrol, hogy úgy mondjam, nem ennyire mély, filmjének dramaturgiája inkább egy másik komor északira, Henrik Ibsenre emlékeztetheti a szemfüles nézőt. Analitikus dramaturgia ez; lényege: történt valami a múltban, egy apróság, netán egy finom kis gyilkosság, és most végignézhetjük e nüánsznyi ballépés feltárásának folyamatát, a múltbeli végzetes lépés folyományait. A miliő steril, és sterilek a lépések is, egy picit valószínűtlen az egész, de engem nem zavart. Sőt, inkább szórakoztatott.

Chabrol műve, ha jól láttam, amolyan jellegzetesen öregkori munka, ilyenkor már nem sokat törődik a művész a tökéllyel, a szálak láthatatlan elvarrásával, a technikával egyáltalán. Kései nagyvonalúság jellemzi ezen életkor remek műalkotásait, noha Chabrol e filmje bizonyosan nem remekmű. De csupaszsága, eszköztelensége, póztalansága mégis megkapó olykor. Néha még mély is. És végtelenül szomorú.

Két igazi nagy színész segíti a rendezőt, Isabelle Huppert a csokis anya-feleség, és Jacques Dutronc, a világhírű zongorista szerepében. Ők ketten a szó minden értelmében más dimenziókban mozognak, mint fiatal partnereik.

Számomra volt még egy hozadéka a filmnek, noha ez nyilván ellentétes Chabrol szándékával. Ismét meggyőződtem arról, hogy Liszt Ferenc Funérailles című zongoradarabja egyszerűen rémes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/11 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3508