KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/december
KRÓNIKA
• (X) : Hartley-Merrill Nemzetközi Forgatókönyvíró Pályázat
• Bikácsy Gergely: Gillo Pontecorvo (1919–2006)
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Ég a tévé! Média-csőd
• Muhi Klára: A jövő bevillan Beszélgetés Bereményi Gézával
• Horeczky Krisztina: A felejtés misztériuma Beszélgetés Szász Jánossal

• Báron György: A Kék Duna keringők Jancsó Budapestje
• Kolozsi László: A dublőr város Budapest hollywoodi filmekben
• Kelecsényi László: Fordított világ Eltűnt mozik nyomában
• Ádám Péter: A tükör bosszúja Marilyn Monroe és a pszichoanalízis
• Molnár Miklós: Aktok térhatásban Az ismeretlen Harold Lloyd
• Herpai Gergely: Mona Lisa Underdrive Hősnők a számítógépes játékokban
• Ardai Zoltán: Klimax őrnagy Mamoru Oshii: Páncélba zárt szellem
• Köves Gábor: Éjfélkor indul útjára a gyönyör Éjféli moziláz
• Pápai Zsolt: Forró, mint a jég Robert Altman: Az utolsó adás
FESZTIVÁL
• Klacsán Csaba: Balkáni szél Pécsi filmünnep
• Varró Attila: Veteránok kapuzárás előtt Karlovy Vary
KÖNYV
• Gaál István: Esszé-napló Bikácsy Gergely: Saját Róma
KRITIKA
• Varga Balázs: Köztes lét Pálos György: Sztornó
• Reményi József Tamás: Pál utcai póló Szabadság, szerelem
• Stőhr Lóránt: Vaktölténnyel Vadászat angolokra
• Nevelős Zoltán: Szakadatlan pokol A tégla
• Vincze Teréz: Női válogatott Pályán kívül
LÁTTUK MÉG
• Váró Kata Anna: Hollywoodland
• Hungler Tímea: Bor, mámor, Provence
• Varró Attila: Füles
• Parádi Orsolya: Többet ne!
• Vajda Judit: Amin a muszlimok röhögnek
• Herpai Gergely: Bűnügyi regény
• Vízer Balázs: Alvilági játékok
• Köves Gábor: Flyboys
• Vajda Judit: Elvitte a víz
DVD
• Varró Attila: Új világ
• Tosoki Gyula: A svindlerek királya
• Pápai Zsolt: Arc
• Csillag Márton: Stan és Pan 2.: A Mosoly Országában

• Palotai János: Volt egyszer egy filmgyár… A standfotó művészete

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Sergio Leone halálára

Fáber András

 

Mallarmé szép verssorával szólván őt is önmagává alakította az öröklét: nem készíti el már tervezett filmjét, amelyet Harrison Salisbury Kilencszáz nap című regénye nyomán készült leforgatni a Szovjetunióban, s amelynek témája szerelmi történet lett volna a második világháborús, blokádtól gyötrött Leningrádban. Leone úgy marad meg emlékezetünkben – és a filmtörténetek lapjain –, mint egy sajátos populáris filmműfaj, a spagetti-western egyik megteremtője és legnagyobb mestere, aki legjobb alkotásaiban (A jó, a rossz és a csúf, 1966; Volt egyszer egy Vadnyugat, 1968; Volt egyszer egy Amerika 1984) a műfaj csúcsaira tudott emelkedni.

Pedig mélyről jött. Gyermekkora a fasizmus idejére esett; talán innen hozta magával világának két alapvető élményét, talán ebből az időből származik vonzódása a nyomor és az erőszak ábrázolásához; s talán a gyermeki lét mélyén keletkezett rokonszenve a kemény öklű vadnyugati hősök iránt, akiknek világa végső soron néhány egyszerű – és tiszta – erkölcsi kategóriával leírható.

Mélyről jött egy mellőzött színész-rendező és egy sikertelen színésznő gyermekeként is, aki a szakma legalján, az úgynevezett peplumos filmekben kezdte pályáját, mely negyedszázadra terjedt.

Hic sunt leones – írták valaha a térképekre, ahol ismeretlen területek, fehér foltok voltak. Nos, ez a nemcsak nevében, de alkatában is oroszlánszerű olasz rendező több szempontból is idegen vidékre merészkedett: nemcsak a táj, a jellem pusztasága is vonzotta, s mesterségének – művészetének – sajátos vonásai révén a műfaj őshazájában is sikert tudott aratni. Talán arra is képes lett volna, hogy jégszekrényt adjon el az eszkimóknak. A western jellegzetesen leonei stílusára az indulatok és az effektusok olykor paródiába hajló túldimenzionáltsága jellemző, s a néző sokkolása a kegyetlenségek túlzóan naturalisztikus részletezésével, valamint az az irreális időélmény, amit a mozgás hieratikus lelassításával, idegborzoló zenei effektusok megzengetésével ér el.

Manapság kisszerűbb a filmszakma faunája.

Fogynak a nagyvadak. S most megint kevesebb lett egy oroszlánnal.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/07 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5441