KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/december
KRÓNIKA
• (X) : Hartley-Merrill Nemzetközi Forgatókönyvíró Pályázat
• Bikácsy Gergely: Gillo Pontecorvo (1919–2006)
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Ég a tévé! Média-csőd
• Muhi Klára: A jövő bevillan Beszélgetés Bereményi Gézával
• Horeczky Krisztina: A felejtés misztériuma Beszélgetés Szász Jánossal

• Báron György: A Kék Duna keringők Jancsó Budapestje
• Kolozsi László: A dublőr város Budapest hollywoodi filmekben
• Kelecsényi László: Fordított világ Eltűnt mozik nyomában
• Ádám Péter: A tükör bosszúja Marilyn Monroe és a pszichoanalízis
• Molnár Miklós: Aktok térhatásban Az ismeretlen Harold Lloyd
• Herpai Gergely: Mona Lisa Underdrive Hősnők a számítógépes játékokban
• Ardai Zoltán: Klimax őrnagy Mamoru Oshii: Páncélba zárt szellem
• Köves Gábor: Éjfélkor indul útjára a gyönyör Éjféli moziláz
• Pápai Zsolt: Forró, mint a jég Robert Altman: Az utolsó adás
FESZTIVÁL
• Klacsán Csaba: Balkáni szél Pécsi filmünnep
• Varró Attila: Veteránok kapuzárás előtt Karlovy Vary
KÖNYV
• Gaál István: Esszé-napló Bikácsy Gergely: Saját Róma
KRITIKA
• Varga Balázs: Köztes lét Pálos György: Sztornó
• Reményi József Tamás: Pál utcai póló Szabadság, szerelem
• Stőhr Lóránt: Vaktölténnyel Vadászat angolokra
• Nevelős Zoltán: Szakadatlan pokol A tégla
• Vincze Teréz: Női válogatott Pályán kívül
LÁTTUK MÉG
• Váró Kata Anna: Hollywoodland
• Hungler Tímea: Bor, mámor, Provence
• Varró Attila: Füles
• Parádi Orsolya: Többet ne!
• Vajda Judit: Amin a muszlimok röhögnek
• Herpai Gergely: Bűnügyi regény
• Vízer Balázs: Alvilági játékok
• Köves Gábor: Flyboys
• Vajda Judit: Elvitte a víz
DVD
• Varró Attila: Új világ
• Tosoki Gyula: A svindlerek királya
• Pápai Zsolt: Arc
• Csillag Márton: Stan és Pan 2.: A Mosoly Országában

• Palotai János: Volt egyszer egy filmgyár… A standfotó művészete

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy tiszta nő

Koltai Ágnes

Polanski és Thomas Hardy? Látszólag semmi sem áll oly távol egymástól, mint a viktoriánus Anglia és a szenvedélyes Polanski; a túlfinomultság, a törékeny szépség és az érdes ösztönök. E képtelenséget táplálja, hogy az

Egy tiszta nő a filmtörténet egyik legnagyobb botrányhősének alkotása: a liliomtiprással vádolt, Amerikából űzött vadként menekülő Polanski, megtérve a jó öreg kontinensre, a naivul tiszta Tess Durbeyfield történetével „engesztelő imáját” suttogta el. Talán ezért lett légiesebb, törékenyebb Tess, a mocsokból, nyomorúságból felvergődött parasztlány, vagy, mert filmje tisztelgés tragikusan elhunyt felesége, az áttetszőén szőke Sharon Tate emléke előtt?

Polanski adaptációja könnyű prédája a filmet az irodalommal méricskélő nézőnek. Mi maradt Hardyból? – kérdezte követelően sok kritikusa. Persze, ha Hardy átlelkesített fatalizmusát, mérnöki   precizitással megszerkesztett regényét keressük, csalódunk: csak a buja természet és a vihar előtti táj színei emlékeztetnek rá.

Bármily aprólékos, lassan hömpölygő is a film, nem követi híven a regényt, a történet el-elkanyarodik, s épp innen fejthető fel Polanski saját Hardy-értelmezése. Minden túlzó, romantikus gesztus ellenére kesernyés, kiábrándult film az Egy tiszta nő. Polanski, Hardyval ellentétben nem hisz a fanatizmustól megtisztított vallásban; nem bújtatja reverendába a cinikus Alec d’Urberville-t, Tess megrontóját, és a fiatal Angel Clare sem hivatkozhat a Szentírásra, amikor ellöki magától a szerelmet. Itt nincs helye a moralizálásnak, sőt, a rációnak sem. Angel asztalán egymás mellett hever a Biblia és A tőke, mindkettő csukva. Nem tudja, melyiket válassza, legszívesebben még mindig az a fiúcska volna, akit a Marlott melletti réten rabul ejtett a fehér ruhás lányok tavaszköszöntő tánca, ez a boldog, pogány ünnep. Nem véletlen, hogy ebbe az ősi, tiszta pogány világba, menekül a film végén Tess és Angel. Stonehenge kőóriásai oltalmazzák röpke boldogságukat, s Angel még a Nap-Istenben hívő ember örömébe is belekóstolhat: látja, amint a kultikus kőoszlop tetején megjelenik a hajnalt jelző vöröses sugár. A Május-napi felszabadult tánctól keserű út vezetett a kihalt Stonehenge-ig, amely ráadásul nem bölcsője, hanem koporsója lett Tess és Angel viharos szerelmének.

S mit hagyott nekünk, cseppnyi reményként Polanski? Csak a felkelő Napot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6332