KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/január
KRÓNIKA
• (X) : Hartley-Merrill Nemzetközi Forgatókönyv-író Pályázat
• Bikácsy Gergely: Philippe Noiret (1931–2006)
• (X) : A Scolar Kiadó filmkönyvei
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Képtelen ország Média-csőd
• Muhi Klára: Egy „nehéz életű” filmrendező történetei Beszélgetés Elek Judittal
• Stőhr Lóránt: Csapatfotó Fiatal filmesek

• Vereb-Dér Botond: A hidegháború mesehőse James Bond
• Varró Attila: A hármas ügynök Casino Royale
• Géczi Zoltán: Bond Noir Casino Royale
• Kovács Marcell: Cowboy az idegenek között Don Siegel
• Ádám Péter: Felvevőgéppel a nyúlüreg előtt A fiatal Renoir
• Kelecsényi László: Barátságos beszélgetések Jean Renoir
• Bori Erzsébet: A glamúron túl Verzió
• Kolozsi László: A reppelő gúnár Határátlépés – fesztivál
• Barotányi Zoltán: Mások bőrében Kultúrsokk
VÁROSVÍZIÓK
• Dániel Ferenc: Időnyomok Fővárosi metszet
• Schreiber András: Jövő, múlt időben Budapest fantáziaképei
FESZTIVÁL
• Szíjártó Imre: A megváltás nehézségei Gdynia
KRITIKA
• Vajda Judit: Légszomj Friss levegő
• Hungler Tímea: Gáz: van Idegölő
• Reményi József Tamás: Szerepcserék Régimódi történet
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Jindabyne
• Pápai Zsolt: A tökéletes trükk
• Vízer Balázs: Shop Stop 2.
• Barkóczi Janka: Szent szív
• Tosoki Gyula: Yamato – Öngyilkos küldetés
• Vízer Balázs: The Lost City
• Kostyál Andrea: Barátnők
DVD
• Varró Attila: A sógun orgyilkosa
• Pápai Zsolt: Kormányzóválasztás
• Kovács Marcell: Cyborg – A robotnő
• Tosoki Gyula: Agitátorok

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A sakál

Békés Pál

 

Akkoriban, amikor A Sakál napja a mozikba került, még volt valami mellbevágó a nyers profizmus, a szakszerű bérgyilkolás eladdig nem vagy alig látott mechanizmusában. Húsz év múltán, a klasszikus thriller modernizált változatának elkészültekor ez közhely. A profik világát éljük; a profizmus apoteózisára profilírozott profi filmesek profi módon snittelik elénk a profizmust. A filmes csúcstechnika élvetegen követi a gyilok-csúcstechnológiát, s ahogy a titánborítású robbanógolyókat mobiltelefonos-műholdas-laptopszámítógépes irányítással sorozatvető szupergéppuska optikáján keresztül látjuk a világot, már-már Bruce Willisszel együtt szabadulunk meg erkölcsi gátlásainktól; szemünk sem rebben, amikor az arcát-alakját jelenetenként váltogató Sakál két falat között, futólag szétloccsant egy agyvelőt, majd szalvétáért nyúl.

Az FBI csak egy másik terroristába kapaszkodhat, hogy elfogja az invenciózus bérmészárost, így kerül a képbe Declan, az életfogytigos IRA mesterlövész, aki ismeri a Sakál logikáját, lévén, hogy egy alomból valók. A film a két profi versenyfutásának feszültségmentes története. A tét nem az amerikai elnök feleségének élete – kit érdekel a céltáblaként szolgáló nő? –, nem is a megbízó orosz maffia előretörése Amerikában – erről lehetett volna filmet készíteni, de túl bonyolult, sőt talán veszélyes; ki tudja, markukban-e már a filmipar? –, a tét csakis az, hogy ki a profibb. A szabadlábon dolgozó szabadúszó gyilkos, vagy a másik, akit szabadlábra helyeztek, hogy végezzen régi kollégájával? A film készítői érezték, hogy a technikai tökély unalomba fúl, s ezért Richard Gere férfibáját kiaknázandó érzelmi szálakat szőttek a szüzsébe; az ír mesterlövész beleszeret az orosz titkosszolgálat FBI-összekötőnőjébe, ám a Sakál sajnos gyorsabb, és a kritikus pillanatban Valentina szép keblét nem födi golyóálló mellény. Ettől az ír érzelmi töltést kap, és léptei felgyorsulnak. A profizmus megállíthatatlanul terjedő mítosza szívósan sulykolja; rabló és pandúr között nincs különbség, csak néhány külsődleges apróság; van-e egyenruha és hivatalos jogosítvány az ölesre, avagy sem? A rablók pandúrnak állnak, a pandúrok rablóvá fajzanak, mi meg drukkolunk a moziban; ki a jobb? S hallgatjuk az untig ismételt szlogent, melyet korrektebb hentesek el-elmondanak, mielőtt meghúznák a ravaszt: „sorry, én csak a munkámat végzem”, s a találat után az elismerésre a kollégáktól rituálisan így hangzik: „O.K., szép munka volt”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/02 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3615