James Joyce mozijaA Plurabelle-rejtélyMáhr Kinga
A Finnegan ébredése egyik híres fejezetéből Moholy-Nagy László akart volna filmet forgatni?
Kevesen tudják, hogy Írország első moziját egy vállalkozó kedvű, hazájában akkor még szinte ismeretlen fiatal író, James Joyce nyitotta meg 1909-ben. A dublini Volta filmszínház ötlete az író Rómában és Triesztben töltött évei alatt született, ahol a mozinak már komoly hagyományai voltak. Joyce könnyedén rábeszélt néhány trieszti vállalkozót, hogy finanszírozzák a mozialapítást. A történethez hozzátartozik, hogy a vállalkozás nem járt fényes anyagi sikerrel, Joyce hamarosan visszatért az íráshoz. Mindamellett élete végéig szenvedélyes mozinéző maradt, írói munkássága egybeesett a mozi születésével, fejlődésével. Mint minden filmrajongónak, Joyce-nak is voltak kedvenc színészei, rendezői és filmjei. Levelekből, visszaemlékezésekből kiderül, hogy látta Chaplin, Ruttmann, Korda, Flaherty, Machaty, L’Herbier, Sternberg műveit, ellátogatott Sacha Guitry egyik filmjének forgatására, Eisensteinnel való párizsi találkozása pedig már film- és irodalomtörténeti legenda. Az orosz mester a mozi „bibliájának” tartotta Joyce Ulyssesét, amelyben a szerző a filmkészítési technikák valóságos arzenálját alkalmazza. Hollywood igen korán komoly érdeklődést mutatott Joyce különböző műveinek filmre vitele iránt, amelyet az író rövid tárgyalások után rendre elutasított. Az általa ismert filmrendezők közül kizárólag Szergej Eisensteinről és Walter Ruttmannról, a montázstechnika két virtuózáról beszélt barátainak, mint saját művei szerinte lehetséges interpretálóiról.
A Sight & Sound című brit filmes szaklap 1951-ben publikált egy érdekes cikket James Joyce és a mozi címmel. Az írás szerzője, Patricia Hutchins a mára már könyvtárnyira nőtt Joyce-irodalom egyik első életrajzi krónikása volt, akinek még lehetősége nyílt személyes interjúkat készíteni az író családtagjaival, barátaival és munkatársaival. A cikk egy Stuart Gilberttel, Joyce munkatársával és fordítójával, az író „Eckermannjával” folytatott beszélgetést idéz, amelyből kiderül, hogy a harmincas évek közepén az író „kapcsolatban állt” egy magyar filmrendezővel, aki utolsó műve, a Finnegan ébredése egyik híres fejezetéből, a költői nyelvű, zenei effektusokban gazdag Anna Livia Plurabelle című epizódból akart filmet készíteni. A tervekből nem született film, s – bár a Joyce személyes közreműködésével készült forgatókönyv-vázlat néhány lapja fennmaradt – a magyar rendező kilétét azóta is homály fedi. A történet magyar vonatkozása mellett figyelemreméltó tény, hogy ez a bizonyos „elfelejtett” művész volt az egyetlen olyan filmes, akivel Joyce ténylegesen hajlandó lett volna együttműködni.
Egy hosszas, de annál érdekesebb és kalandosabb kutatás szálai a korszak neves magyar filmrendezői helyett a Bauhaus-mozgalom ismert alakjához, a rendkívül sokoldalú Moholy-Nagy Lászlóhoz vezettek. Moholy-Nagy a modern művészeteket áttekintő könyvében (Látás mozgásban) külön fejezetet szentel Joyce műveinek, az Ulyssesnek és a Finnegan ébredésének, s tudjuk, hogy az általa vezetett chicagói Institute of Designban mindkét könyv a tananyag részét képezte. Nem kétséges, hogy Moholy-Nagy László az első értő magyar Joyce-olvasók egyike volt.
De vajon tudott-e az ír tollforgató a Magyarországról Nyugatra vándorolt festő, fotó-, fény- és filmművész kísérletező tehetségéről? Moholy-Nagy Berlinben ismerkedett meg a svájci művészettörténésszel, Sigfried Giedionnal, akinek neve ismerősen cseng a Joyce-életrajzokból is. Érdekes apróság, hogy Giedion felesége, a kritikus Carola Giedion-Welcker éppen Moholy-Nagy tanácsára olvasta el az Ulyssest, hamarosan lelkes kritikát publikált róla, majd személyesen is felkereste Joyce-t Párizsban. A találkozóból az író haláláig tartó barátság lett. A Joyce-család tagjai rendszeres vendégeknek számítottak a jómódú Giedion-család zürichi otthonában, barátai segítsége nélkül Joyce nem juthatott volna Franciaország német megszállása idején a semleges Svájcba. A zürichi házaspár még ma is élő fia szerint azonban édesapja legjobb személyes barátja nem más, mint a magyar Moholy-Nagy László volt, aki szintén gyakran fordult meg náluk vendégségben, s nem egyszer együtt nyaraltak. Egy publikálatlan, levéltárban őrzött levélből kiderül, hogy Sigfried Giedion éppen Moholy-Nagynak számol be elsőként Joyce haláláról, búcsúztatásáról, meglepő módon még a temetés napján. (Giedionék ekkoriban épült új házát egyébként egy másik „bauhausos” magyar, Breuer Marcel tervezte.) Miután ilyen szoros baráti szálak fűzték mindkét művészt a Giedion-családhoz, szinte lehetetlen elképzelni, hogy James Joyce és Moholy-Nagy László ne tudott volna egymásról, még ha személyes találkozásukról nem is tudunk semmi bizonyosat.
A zürichi barátokon kívül más is összeköti a két modern művészt. A harmincas években Párizsban, a legendás angol nyelvű avantgárd irodalmi magazin, a Transition sorozatban jelentette meg Joyce utolsó művét, a Finnegan ébredését. A korszak magyar művészei közül Tihanyi Lajoson és Szabó Lőrincen kívül egyedül Moholy-Nagy publikált a Joyce nevével fémjelzett magazin oldalain. Tihanyi egy illusztrációval, Szabó egy verssel, míg Moholy-Nagy filmelméleti írásaival, fotóival több számban is szerepelt az évek során. Érdekes módon az amerikai Little Review, amely egy évtizeddel korábban részletekben publikálta az Ulyssest, szintén közölt egy Moholy-Naggyal készült interjút.
Stuart Gilbert emlékei szerint Joyce 1935-36 táján volt kapcsolatban a rejtélyes magyar filmessel, amely Moholy-Nagy művészi pályáján is éppen a filmmel való kísérletezés időszaka volt. Már régóta foglalkoztatták az új médium adta lehetőségek: a húszas években publikált érdekes forgatókönyv-vázlata, a Nagyváros dinamikája a későbbi Ruttmann-filmet, a Joyce által is igen nagyra tartott Nagyváros szimfóniáját idézi. A harmincas évek közepére már tényleges dokumentumfilmek állnak mögötte (közöttük az 1932-es, Berlinben forgatott Nagyvárosi cigányok), ezen kívül saját képzőművészeti alkotásait, kísérleteit is megörökítette filmszalagon. Ezek olyan nagy hatással voltak a korszak brit filmiparának kulcsfigurájára, a szintén magyar származású Korda Sándorra, hogy felkérte Moholy-Nagyot, aki ebben az időszakban Londonban dolgozott, készülő filmjéhez készítsen különleges fényeffekteket. A film H. G. Wells Mi lesz holnap? című könyvén alapul, korai sci-fi mozi, amelyet Eljövendő dolgok címen játszottak. (Érdekes adalék, hogy Joyce bizonyíthatóan látott más Korda-produkciókat, az irodalmi feldolgozásokat is kedvelte, H. G. Wells-t személyesen ismerte, tehát könnyen elképzelhető, hogy erről a filmről is tudott.) Sajnos Moholy-Nagy effektjei különféle szakmai „belharcok” miatt végül nem kerültek be a végső verzióba, de meglepő módon ezeket a részeket külön vetítették, szakmai körökben nagy sikert aratott, a Brit Filmintézetben még ma is őrzik a kópiát.
Moholy-Nagy soha nem forgatott játékfilmet, bár egy August Bolte-novella a húszas években érdekes, szürrealista forgatókönyv írására késztette. Ha a Finnegan ébredése ihlette film elkészült volna, bizonyos, hogy Moholy-Nagy Lászlóhoz hasonló tehetségű, az alkalmazott művészetekben jártas, modern, kísérletező művész tudta volna csak vászonra vinni Joyce formabontó, hanggal, formával, térrel, idővel játszó, máig csak kevesek által befogadott írását. Egy ilyen kaliberű mozi a számítógépek előtti időkben minden bizonnyal hatalmas költségekkel járt volna, ugyanakkor nincs annak nyoma, hogy a vállalkozás pénzügyi háttere biztosított volt. Valószínűbb, hogy Joyce-ék hosszabb távon gondolkodtak egy esetleges filmen, és kísérletképpen belefogtak a forgatókönyv megírásába. Ha a Joyce köreihez közel álló művészeket vesszük számba, könnyen elképzelhető, hogy a magyar Moholy-Nagy László mint a joyce-i kísérleteket értő, avantgárd vizuális művész neve merült fel. A magyar művész Amerikában élő lánya nem tud az estleges Moholy-Nagy–Joyce kapcsolatot bizonyító dokumentumról, de az együttműködés ötletét egyáltalán nem tartja kizártnak.
A második világháború, majd a betegség közbeszólt, így Joyce sajnos nem érhette meg művei megfilmesítését. Könyveit sokan nehezen érthetőnek tartják, meglepő, hogy mégis milyen sok filmkészítőt ihlettek meg az évek során. Mára szinte minden művének van filmes értelmezése, Dublinban e sorok írásakor is forgatnak egy újabb Ulysses-adaptációt. Ha az általunk feltételezett Moholy-Nagy–Joyce együttműködés eredményesnek bizonyul, a Joyce-filmográfia bizonyosan egy rendkívül érdekes mozival gyarapodott volna.
Az együttműködés végső bizonyítéka, sajnos, hiányzik. Talán egy fénykép felbukkanásában reménykedhetünk, amelyen Giedion mellett Moholy-Nagy és Joyce látható, ahogy egy kamera mögött beszélgetnek, a háttérben pedig, egy Breuer Marcel-féle csőkarosszékben ülve, Lugosi Béla éppen aláírja egy Alexander Korda & Co. cégjelzéssel ellátott papíron az Earwicker (Anna Livia férje) szerepéről szóló szerződést, Stuart Gilbert a forgatókönyvet szorongatja és memorizálás céljából Moholy-Nagy László nevét gyakorolja, s – bár ez nem látszik a fényképen – már csak Anna Livia szerepére kell egy magyart találni, ki legyen az, Karády Katalin talán mégsem…
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 976 átlag: 5.53 |
 |
|
