KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Új idők vagy vidéki Hollywood Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel

• Takács Ferenc: Véres játékok Joseph Losey
• N. N.: Joseph Losey (1909-1984)
• Baski Sándor: Pamflet mozgóképre Brit politikai utópiák
• Varró Attila: Feltételes mód Háborús játék
• Géczi Zoltán: Angol hidegvérfürdő Brit horrorfilmek újhulláma
• Földényi F. László: A gyanakvás tükrei NDK – visszanézve
• Turcsányi Sándor: Fal adja a másikat Szemrevaló – Új német filmek
• Németh György: Antik mozi Ókor a filmeken
• N. N.: Antik mozi
• Kovács Marcell: Csatazaj 300
• Molnár Gál Péter: Egy kövér ember meséi Huszár Pufi élete és halála
• Huszár Károly: Pufi Amerikában
FESZTIVÁL
• Bársony Éva: Angyalok és kísértetek Berlinale
• N. N.: Berlinale 2007
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Új kvíz, régi örömök Magyar plazma
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: Össznemzeti kánon 303 magyar film…
KRITIKA
• Lengyel Nagy Anna: Privát királynő Miss Universe, 1929
• Reményi József Tamás: A fősodor Minden másképp van
• Vajda Judit: Bírák és vamzerek Nincs kegyelem
• Schubert Gusztáv: Magyar zagyva Az öszödik pecsét
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Az álom tudománya
• Vincze Teréz: A 13-as
• Ardai Zoltán: Bajnokok
• Vízer Balázs: 56 csepp vér
• Herpai Gergely: Az utolsó jelentés
• Vajda Judit: Felforgatókönyv
• Mátyás Péter: Vadidegen
• Vízer Balázs: Orvlövész
DVD
• Kovács Marcell: Lucio Fulci horrorfilmjei
• Csillag Márton: Marie-Antoinette
• Tosoki Gyula: Bobby Long
• Pápai Zsolt: Különleges történetek

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A vizsga

Fertelmes felvilág

Pápai Zsolt

Bergendy Péter második nagyjátékfilmje veretes hollywoodi dramaturgiával dolgozó, klasszicizáló tónusú átverés-történet.

A kortárs magyar tömegfilm problémáit leltározva mindenekelõtt a külföldi minták sete-suta és tiri-tarka használata tûnik fel, de legalább ennyire fontos az is, hogy az alkotók mintha nem lennének képesek olyan témákat felkutatni, amelyek lokális jellegük mellett egyúttal alkalmasak a klasszikus – azaz a nyugati világban egyetemes érvényûnek tetszõ – mûfaji sémák adaptálására. Utóbbi momentum jelentõségének illusztrálásához elég csak arra utalni, hogy a nagy amerikai mûfajok majd mindegyike (a westerntõl a gengszterfilmig) a lokalitásban gyökeredzett, még akkor is, ha a helyi történeteket a filmkészítõk alaposan fikcionalizálták.

A vizsga egyik meglepetése a hazai ihletettség és az egyetemes sémakészlet sikeres összepasszintása: a hét éve a Terézanyuval debütált Bergendy Péter rendezése egyrészt beleillik a mostanság megszaporodott ötvenhatos filmek közé, másrészt viszont tisztán mûfaji alapon is értelmezhetõ. 1957 legvégén járunk, amikor a forradalom leverése után újjászervezõdõ állambiztonság rafkós technikákkal igyekszik tesztelni beosztottjainak alkalmasságát, a magát szocialistának nevezõ rendszer iránti elkötelezettségét. A történet három fõszereplõje a fiatal és ambiciózus Jung András tartótiszt (Nagy Zsolt), az õ mentora, a dörzsölt Markó Pál alezredes (Kulka János), továbbá az utóbbi keze alá dolgozó Kulcsár Emil vizsgabiztos (Scherer Péter). A felülrõl megrendezett konspiráció célja, hogy Jungot választás elé állítsa, és kiderítse: krízishelyzetben az érzelmei vagy a párt és a kormány iránti hûsége vezeti-e õt. Ezt a sztorit ki lehet nyitni abba az irányba, amely felé Donnersmarck haladt az egyébiránt utánozhatatlan – illetve csak bután plagizálható – A mások élete címû filmjében, vagy lehet belõle egy második Kolorádó Kidet készíteni, sõt esetleg megtartható tisztán mûfaji keretek között is. Bergendy Péter rendezõ és Köbli Norbert (S.O.S. szerelem; Made in Hungaria) forgatókönyvíró remek döntést hozott: feszes mûfaji filmjük sokkal inkább emlékeztet minden idõk egyik legjobb átverés-mozijára, David Mamet csûrcsavaros Játékos végzetére, mint akár A mások életére, akár a Kolorádó Kidre. A vizsga egy minden ízében izgalmas ügynökthriller, pergõ, fordulatos és alapvetõen cselekményközpontú darab, amelyet nem terhel a nagyotmondás kényszere, és nem nehezít el az üzenetközvetítés ballasztja – miközben azért a sztorifûzés logikája a (kora)kádári rendszer fertelmes felvilágából is megmutat valamit.

A film láthatóan nem kíván – úgymond – eredeti lenni, de éppen ez, az egyenesztergált történetelemek szakértõ összeillesztése adja a bukéját. Ritkaságszámba megy a hazai színtéren a hollywoodi dramaturgia ilyen pedáns alkalmazása, a ritmus remek, a fordulatok jó tempóban érkeznek. Minden fronton a nézõ nagyvonalú kiszolgálása a cél, Köbli Norbert arra is külön figyelmet fordít, hogy – hollywoodi mintára – a cselekmény egyes pontjain összefoglalja, pontosabban egy-egy szereplõvel (elsõsorban Scherer Péterrel) összefoglaltassa a dolgok addigi állását, és mindezt a didaktikusság leghalványabb jele nélkül, feltûnésmentesen teszi. A figurák ugyan nem különösebben eredetiek, de Kulka János vagy Scherer Péter így is brillírozik (igaz, Scherer dolgát megnehezíti a forgatókönyvíró azzal, hogy eleinte fajankónak ábrázolja, majd néhány kevéssé motivált fordulattal öntudatosabbá teszi õt). Külön öröm, hogy a dialógusok is hatásosak, élõek, sõt néhol – szerencsére nem gyakran – humorosak.

Az óramû-dramaturgia A vizsga legnagyobb értéke, a vizuális kivitelezése azonban csöppet ellentmondásos. A film egy izmosabb televíziós projekt költségvetésének megfelelõ összegbõl készült, és az alkotók ugyan mindent megtettek annak érdekében, hogy felülemelkedjenek a tévéstílen, de ez csak részben sikerült. A kevés külsõben feltûnõ a statiszták hiánya (a hiányérzetet enyhítheti, hogy a cselekmény szenteste játszódik, amikor amúgy is kihaltak az utcák), továbbá foghíjas és egyszínû a kelléktár (például kevés az autó, a jelmezek pedig ötlettelenek, kivétel nélkül olyanok, mint amilyeneket az ötvenes években játszódó kortárs darabokban látni). A tévéfilmes közelítésmódot feledteti viszont, hogy Tóth Zsolt operatõr tapintatosan attraktív és mérsékelten egzaltált, kézbõl vett felvételekkel dolgozik az elegánsan bevilágított – alapjáraton zöld és barna fényekkel festett – terekben, Király István itt-ott ugróvágásokkal üdíti a látványt, a kísérõzene pedig szabatosan idézi a hollywoodi bûnfilmek világát. Önmagában már az is érdem, hogy a mai ínséges idõkben egyáltalán elkészült ez a film, ráadásként pedig nem is akármilyen lett.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/10 52-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10609