KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Új idők vagy vidéki Hollywood Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel

• Takács Ferenc: Véres játékok Joseph Losey
• N. N.: Joseph Losey (1909-1984)
• Baski Sándor: Pamflet mozgóképre Brit politikai utópiák
• Varró Attila: Feltételes mód Háborús játék
• Géczi Zoltán: Angol hidegvérfürdő Brit horrorfilmek újhulláma
• Földényi F. László: A gyanakvás tükrei NDK – visszanézve
• Turcsányi Sándor: Fal adja a másikat Szemrevaló – Új német filmek
• Németh György: Antik mozi Ókor a filmeken
• N. N.: Antik mozi
• Kovács Marcell: Csatazaj 300
• Molnár Gál Péter: Egy kövér ember meséi Huszár Pufi élete és halála
• Huszár Károly: Pufi Amerikában
FESZTIVÁL
• Bársony Éva: Angyalok és kísértetek Berlinale
• N. N.: Berlinale 2007
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Új kvíz, régi örömök Magyar plazma
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: Össznemzeti kánon 303 magyar film…
KRITIKA
• Lengyel Nagy Anna: Privát királynő Miss Universe, 1929
• Reményi József Tamás: A fősodor Minden másképp van
• Vajda Judit: Bírák és vamzerek Nincs kegyelem
• Schubert Gusztáv: Magyar zagyva Az öszödik pecsét
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Az álom tudománya
• Vincze Teréz: A 13-as
• Ardai Zoltán: Bajnokok
• Vízer Balázs: 56 csepp vér
• Herpai Gergely: Az utolsó jelentés
• Vajda Judit: Felforgatókönyv
• Mátyás Péter: Vadidegen
• Vízer Balázs: Orvlövész
DVD
• Kovács Marcell: Lucio Fulci horrorfilmjei
• Csillag Márton: Marie-Antoinette
• Tosoki Gyula: Bobby Long
• Pápai Zsolt: Különleges történetek

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Elena

Margitházi Beja

Elena – orosz, 2011. Rendezte: Andrej Zvjagincev. Írta: Oleg Negin. Kép: Mihail Krichman. Zene: Phillip Glass. Szereplők: Nagyedzsda Markina (Elena), Jelena Ljadova (Katerina), Alekszej Rozin (Szergej), Andrej Szmirnov (Vlagyimir). Gyártó: Non-Stop Productions. Forgalmazó: Vertigo Kft. Feliratos. 109 perc.

Diszkréten zümmög a kávéfőző, olajozottan csusszan a tolóajtó és tompán puffannak a léptek Andrej Zvjagincev új filmjének fő helyszínén, az acélkék-barna-narancs színekre komponált luxuslakásban, ahol a lakók naponta ismétlődő, többnyire szótlan rituáléit eleinte legfeljebb egy-egy varjúkárogás, és az orosz egyes csatorna ordítóan semmitmondó műsorainak hangjai szakítják meg. Akik látták a nagyfesztiválokat 2003-ban végigkaszáló elsőfilmet, a Visszatérést, valószínűleg nem fognak meglepődni a minimalista, reflexiómentes, öntörvényűen hömpölygő stíluson, és a szereplők közti vagy nagyon hűvös, vagy nagyon szenvedélyes viszonyokon. És bár a városi terek kevésbé metafizikusak, ezek a figurák pedig kevésbé enigmatikusak, Zvjagincev több szempontból is „ugyanazt” a filmet rendezi: a célkeresztben újra szülők és a felnőtt-lét határán egyensúlyozó gyerekeik, egyfelől egy dúsgazdag apa és cinikus lánya, másfelől pedig az ex-ápolónő anya és semmittevő, családos fia képében. A tét itt is a fennmaradás, csakhogy ebben most a közös utód nélküli szülőpáros érdekei végzetesen egymásnak feszülnek. A Visszatérés gyerekeit önállósító apafigurájával ellentétben Elena gyakorlatilag a fia megélhetésének egyetlen garanciája: az egész nap zavartalanul otthon sörözgető családfő „véletlenül” gyártja immár harmadik gyermekét, aki feltehetően újfent nagyanyai támogatásra szorul majd. A milliomos Vladimir viszont évek óta nem találkozott túlságosan is messzire szakadt, lázadó lányával, akivel meglepő gyorsasággal hangolódnak újra egymásra a kórházi ágy mellett, a végrendelkezés előestéjén.

A hosszú beállítások, statikus kameraállások már-már egy tudományos ismeretterjesztő film szenvtelen tárgyilagosságával láttatják az egymásból következő eseményeket és életképeket, melyek közül emlékezetes például a nyitójelenet real timeban kivárt napfelkeltéje, vagy a szűk lakótelepi konyhában némán falat bámuló és sós mogyorót rágcsáló, tespedt család. A néhol talán túlságosan is tökéletesre csiszolt összhatásban az eszköztelenségükkel tüntető színészek mellett maximálisan teljesít Philip Glass ritkán, de akkor elementáris erővel megszólaló zenéje, mely pontos aláfestője lesz annak a feltartóztathatatlan folyamatnak, melynek során a (kevésbé) életrevaló győz, és a régi helyét szinte átmenet nélkül elfoglalja a méltatlan új.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/12 52-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10900