KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Új idők vagy vidéki Hollywood Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel

• Takács Ferenc: Véres játékok Joseph Losey
• N. N.: Joseph Losey (1909-1984)
• Baski Sándor: Pamflet mozgóképre Brit politikai utópiák
• Varró Attila: Feltételes mód Háborús játék
• Géczi Zoltán: Angol hidegvérfürdő Brit horrorfilmek újhulláma
• Földényi F. László: A gyanakvás tükrei NDK – visszanézve
• Turcsányi Sándor: Fal adja a másikat Szemrevaló – Új német filmek
• Németh György: Antik mozi Ókor a filmeken
• N. N.: Antik mozi
• Kovács Marcell: Csatazaj 300
• Molnár Gál Péter: Egy kövér ember meséi Huszár Pufi élete és halála
• Huszár Károly: Pufi Amerikában
FESZTIVÁL
• Bársony Éva: Angyalok és kísértetek Berlinale
• N. N.: Berlinale 2007
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Új kvíz, régi örömök Magyar plazma
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: Össznemzeti kánon 303 magyar film…
KRITIKA
• Lengyel Nagy Anna: Privát királynő Miss Universe, 1929
• Reményi József Tamás: A fősodor Minden másképp van
• Vajda Judit: Bírák és vamzerek Nincs kegyelem
• Schubert Gusztáv: Magyar zagyva Az öszödik pecsét
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Az álom tudománya
• Vincze Teréz: A 13-as
• Ardai Zoltán: Bajnokok
• Vízer Balázs: 56 csepp vér
• Herpai Gergely: Az utolsó jelentés
• Vajda Judit: Felforgatókönyv
• Mátyás Péter: Vadidegen
• Vízer Balázs: Orvlövész
DVD
• Kovács Marcell: Lucio Fulci horrorfilmjei
• Csillag Márton: Marie-Antoinette
• Tosoki Gyula: Bobby Long
• Pápai Zsolt: Különleges történetek

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Volt egyszer egy erdő; Amazónia

Őserdők hősei

Vajda Judit

A két új természetfilm a rácsodálkozás és a tanulás élményét adja.

 

A francia természetfilm ugyanannyira dicső múlttal és jelennel rendelkezik, mint az angolszász, így semmi meglepő nincs abban, hogy a közelmúltban gyors egymásutánban két újabb darab jutott el hazánkba. Az egyik annak a Luc Jacquet-nak az alkotása, aki korábban A róka és a gyerek, illetve a Pingvinek vándorlása című alkotásokkal hívta fel magára a figyelmet – utóbbival olyannyira, hogy Oscar-díjat érdemelt érte.

A Volt egyszer egy erdő egy meg nem nevezett példán keresztül a trópusi esőerdők életét mutatja be egy szakértő narrátor, Francis Hallé botanikus segítségével. Ennek során térben és időben is megismerjük az erdőt és élővilágát, a középpontban természetesen a fákkal. A játékidő zömében a fűben vagy épp egy-egy fa tetején ülő Hallé folyamatosan skicceket készít a növényekről, eközben pedig a több évszázados fákból álló erdők fejlődéséről mesél a pionír erdőtől kezdve a másodlagos erdőn át az őserdő érett koráig.

Habár Jacquet filmjében a címszereplő helyszínen élő állatok is megjelennek, mégiscsak az akár 70 méter magasra megnövő, egyes esetekben ezeréves fák a főszereplők, ami leküzdhetetlen akadály elé állítja a filmeseket. Míg az állatok világát bemutató természetfilmeknél elég a kitartás a pompás felvételek elkészítéséhez, addig a több évszázadon át fejlődő erdők megfigyeléséhez és lefilmezéséhez egy emberélet is kevés – nincs az a türelmes természetfilmes, akinek kamerájával sikerülne megragadni például a fák öregedését. A Volt egyszer egy erdő esetében így sokszor élnek azzal a szükségmegoldással, hogy „élőszereplős” felvételek helyett animációs betétek vagy akár az eredeti helyszíneken rögzített képsorokkal vegyített animációk segítségével illusztrálják a történéseket. Ez amellett, hogy beszédesen árulkodik a film tárgyának csodálatos tulajdonságáról („a fák megtestesítik az időt”), a természetfilm műfajának egy plusz rétegére is felhívja a figyelmet.

A természetfilmek ismeretterjesztő funkciója olyan alapvetés, amit kár is magyarázni; a modern kori művek esetében pedig a környezetszennyezés miatt pusztuló környezet okán belép a képbe az erős természetvédelmi mondanivaló is. Talán nem olyan magától értetődő azonban, hogy a természetfilmek akár pszichedelikus tripként is működhetnek, hiszen az általuk közvetített képekbe, színekbe, formákba és hangokba ugyanúgy bele lehet feledkezni, mint egy tudatmódosított utazásba.

Egy egészen konkrét kábítószeres álom megjelenik az Amazóniában is, amely azonban alapvetően teljesen más megoldásokkal él, mint Jacquet alkotása. A dél-amerikai őserdőben játszódó mű az értelmünk helyett ugyanis az érzelmeinkre akar hatni azzal, hogy egy édes kis kapucinus majmot választ főhősének: az ő figuráján keresztül mutatja be az Amazonas-medence élővilágát, mindentudó narrátorhang és bármiféle magyarázat nélkül. Az egyértelműen betanított állatokkal dolgozó film egyenesen direct cinema, cinéma vérité, sőt akár dokumentum-játékfilmes alkotásként is megállja a helyét, hiszen dramatizált-fikcionalizált formában adja elő kis majomhősének kalandjait. Az egyénített (egy vörös nyakörvvel megjelölt) kisállat tehetséges színésznek bizonyul, még arcjátékkal is él, sőt egy alkalommal nyelvet ölt. Az alkotók pedig olyan szinten közel visznek hozzá, hogy egyszer még az álmát is láthatjuk. Az Amazónia történetet akar elmesélni (egy repülőgép-szerencsétlenség okán visszakerül az őserdőbe egy megszelídített majomkölyök, aki a dzsungelben ellenségekre, sorstársakra és párra is lel), így sokkal kevésbé informatív, mint a másik mű – cserébe azonban magas izgalom- és cukiságfaktorral dolgozik. Nem tudjuk meg ugyan, hogy pontosan milyen állatokat és növényeket látunk a képen, viszont drukkolhatunk a főhősnek, és marad továbbá a rácsodálkozás élménye is. Ami azonban itt is ugyanúgy működik, mint a másik alkotásban, az a természetfilmek csodája maga: általuk meghallhatjuk, hogy ami csendes, az valójában, ha jobban odafigyelünk, zajos, és ahol először semmit vagy legalábbis semmi különöset nem látunk, ott igazából nagyon is sok minden él.

 

Amazónia – francia, 2013. Rendezte: Thierry Ragobert. Írta: Johanne Bernard. Kép: Gustavo Hadba, Manuel Teran. Zene: Bruno Coulais. Forgalmazó: Anjou Lafayette. 83 perc.

Volt egyszer egy erdőfrancia, 2013. Rendezte és írta: Luc Jacquet. Kép: Antoine Marteau. Zene: Éric Neveux. Forgalmazó: ADS Service. 78 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/07 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11786