KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Új idők vagy vidéki Hollywood Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel

• Takács Ferenc: Véres játékok Joseph Losey
• N. N.: Joseph Losey (1909-1984)
• Baski Sándor: Pamflet mozgóképre Brit politikai utópiák
• Varró Attila: Feltételes mód Háborús játék
• Géczi Zoltán: Angol hidegvérfürdő Brit horrorfilmek újhulláma
• Földényi F. László: A gyanakvás tükrei NDK – visszanézve
• Turcsányi Sándor: Fal adja a másikat Szemrevaló – Új német filmek
• Németh György: Antik mozi Ókor a filmeken
• N. N.: Antik mozi
• Kovács Marcell: Csatazaj 300
• Molnár Gál Péter: Egy kövér ember meséi Huszár Pufi élete és halála
• Huszár Károly: Pufi Amerikában
FESZTIVÁL
• Bársony Éva: Angyalok és kísértetek Berlinale
• N. N.: Berlinale 2007
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Új kvíz, régi örömök Magyar plazma
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: Össznemzeti kánon 303 magyar film…
KRITIKA
• Lengyel Nagy Anna: Privát királynő Miss Universe, 1929
• Reményi József Tamás: A fősodor Minden másképp van
• Vajda Judit: Bírák és vamzerek Nincs kegyelem
• Schubert Gusztáv: Magyar zagyva Az öszödik pecsét
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Az álom tudománya
• Vincze Teréz: A 13-as
• Ardai Zoltán: Bajnokok
• Vízer Balázs: 56 csepp vér
• Herpai Gergely: Az utolsó jelentés
• Vajda Judit: Felforgatókönyv
• Mátyás Péter: Vadidegen
• Vízer Balázs: Orvlövész
DVD
• Kovács Marcell: Lucio Fulci horrorfilmjei
• Csillag Márton: Marie-Antoinette
• Tosoki Gyula: Bobby Long
• Pápai Zsolt: Különleges történetek

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar film

Szúrópróba

Mozibejáró

Barna György

Sokszor elhangzik: nehéz helyzetben van a mozi. Kevéssé ismert azonban, hogy a néző is. Bár mindenütt a mozifilm vajúdásáról hall, az Ő szenvedéseiről a médium tudomást sem vesz. A budapesti gimnázium megkérdezett tanulói talán havonta, ha egyszer mennek moziba.

A budapesti Radnóti Miklós Gimnázium ötszáz hallgatója nem reprezentálja az egész országot, még a korosztályt sem, ugyanakkor minden szempontból célcsoportnak tekinthető. Az elmúlt öt évben a mozilátogatók száma Magyarországon kevesebb, mint a felére csökkent. Az interjúalanyok átlag havonta egyszer néznek be egy moziba, tizennégyévestől tizennyolcévesig nem változik ez az arány, mintegy öt-tíz százalékuk megy el kétszer vagy többször. A jónak vélt filmet a tévében is megnézhetik, nem kerül pénzbe, és könnyebb az időbeosztáshoz igazítani. A vetített film a válaszok nagy százalékában hétvégi-társasági program, nem „kötelező olvasmány”. Az érdeklődés felkeltésében a plakátokat megelőzve a legelső helyen: a száj-reklám szerepel. A személyes interjúk során egybehangzó volt a vélemény: a nem csihipuhi-erotikus-romantikus-kommersz filmeket ritkán és kevés helyen vetítik, alig van reklámja, így sokszor nem arra a filmre jutnak be, amit már régóta meg akartak nézni. A mozi azzal, hogy „el kell rá menni”, időbeli luxust jelent a nonstop tévével szemben, a félezer válaszolóból csupán tizenhatan nem néznek tévét, de ők moziba sem járnak, nincs idejük rá.

A mozi-halálon (és a médiatörvényen) töprengőknek hasznos adat talán, hogy a felmérés előtti estén sugározta a magyar tévé, Bacsó Tanúját, minden második válaszoló látta, ez egyben a legkedveltebb magyar film is, bár az időbeli közelség miatt könnyen elképzelhető, hogy itt csak a legközelebbi élmény hatása érvényesül. A tévénéző középiskolások csak bizonyos tévéműsorokat néznek meg, leginkább a játékfilmeket, elenyésző százalékuk felel csak meg az enzensbergeri passzív fogyasztónak. Tudatos választás eredménye az Annie Hall magas nézettségi aránya. Woody Allen pedig a mozikban is elégedett jegypénztáros, Spielberggel együtt, aki a kedvencek listáján a legtöbb filmmel szerepel. Érdekes adat, hogy az örökzöld Hair és Gyalog galopp előtt a Schindler listája viszi el a népszerűségi pálmát. A további legek közé számít még a Forrest Gump, a Holt költők társasága, a Csillagok háborúja és a Brian élete. A véletlenszerűen kiválasztott négy válaszadó szerint ezek jól megcsinált, közérthető, mégsem „egykaptafa” filmek. Ellentétben a magyar filmekkel, melyek, ha ismerős környezetben játszódnak is, sokkal ismeretlenebb kódrendszert használnak. A Tanún kívül a Roncsfilm és a Sose halunk meg képviselik ismertségben a magyar mozgóképművészetet – magyar rendezőt pedig alig említettek (a legkedvesebb magyar rendezőként Jancsó Miklós áll az első helyen, ennek ellenére egy filmjét sem nevezi meg még az aki egyébként Jancsóra szavaz).

A kedvenc filmek száma háromszáz, ennek csak egyharmada szerepel egynél több diáknál is az öt legjobb között.

A személyes beszélgetésben az Oscar-díjat mint különösen jó referenciát említik a diákok. A Magyar Filmszemle díjaira viszont nem emlékeznek. „Na jó, de erre van a filmklub” – gondolnánk, ahol a nem-premierfilmeket vetítik, kevés pénzért, jó időben, jó szándékú esztéták közreműködésével. A Radnótiban utoljára 1992-től működött két évig egy filmklub, évi tíz filmet vetítettek a visszatérő, tíz személyből álló magnak. A klubot beindító, magyar-esztétika szakos tanárnő egy filmesztéta bevetésével próbált segítséget nyújtani a mozgóképkultúra nyelvezetét nondiszciplináris úton megismerni vágyóknak. A növekvő érdektelenség miatt végül megszűnt a klub, talán idén indul be újra, ha lesz rá jelentkező. Az érdektelenséget többen, többféleképpen magyarázzák. A tanárok a diákok túlterheltségében látják az akadályt. Ennek némileg ellentmond az a tény, hogy a lemorzsolódás óriási a már egyébként jelentkezettek körében. Ez alátámasztja azt a másik véleményt, hogy a filmklub programja nem hogy közelebb hozná a mozgókép nyelvezetét, sokkal inkább eltávolít annak megértésétől: „a járás szépségeit ecseteli a még ülni sem képes gyermeknek”. Nem segít tájékozódni a látható dolgok körében, ezzel szemben diktál, hogy mit kell, sőt mit illik nézni. Bölcsész hittérítő körút. Pedig egy énekórán nemcsak arról folyik a szó, miért szép egy Kodály-kórusmű, szolmizálni is megtanítanak. Az Indiana Jones, de akár a Szomszédok vagy a tévé főműsoridejében reánkzúduló reklámspotok klubkörben végzett elemzésével gyorsabban összeállítható az a szótár, melynek segítségével egy művészfilm is megfejthetőbbé válik.

Kampányidőben vagyunk, és az ünnepelt, a 100 éves mozgókép még a televíziós hadjárat szemérmetes segítségével is csak a megkérdezettek negyven százalékánál talált atyjaira („valamilyen fivérek”). Nincs is min elszomorodnia annak, aki belegondol, hány évig tart majd ugyanígy a multimédia nulladik éve, holott már valamely high-tec stúdióban a kompjúterbillentyűzet játékos kedvű kezelője a Csillagok háborújának főbb szereplőit a családi fotóalbum csillagaival cseréli fel. A néző dolga, hogy nézzen, amennyit bír, és ha már nem fog elmenni a nézőtérre, akkor a nézőtér jön el hozzá.

A mindenféle álomgyárakban készülő mozgó-képes-lapok hazai címzettjeiben új reményt kelthet, hogy a Nemzeti Alaptantervben helyet kapott a mozgókép oktatás. 1998 végéig minden egyes iskolának saját rendelkezési körében ki kell dolgoznia, hogy a hatvan százalékos kötelező tematikán kívül, a fennmaradó keretben milyen elméleti és gyakorlati képzést folytat például a vizuális kultúra területén. A mozgóképelméleti oktatásban helyet kapott a fotográfia és filmkészítési gyakorlat is – így remény szerint egyszer még azt mondhatjuk: Nézd meg, amit csináltál!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/02 09-10. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=215