KritikaFonyó Gergely: Made in HungariaEz az a sótörés?Barotányi Zoltán
Zenés-táncos retró a hatvanas évekről, bambival, rokenrollal, Ki mit tud?-dal: talán igaz se volt, de szórakoztató.
Amikor néhány évvel ezelőtt Fenyő Miklós tollba mondta emlékeit Tasnádi István színműírónak, sejteni lehetett, hogy mindez nem volt hiábavaló. E sajátos, szubjektív oral history dokumentumból azután sikeres zenés darab kerekedett, mely bejárta az országot, s most elkészült egy film is, mellyel kapcsolatban egy dolgot kapásból le kell szögeznünk: az előzetes, részben súlyosan előítéletes várakozások nem kis részére rácáfolva meglepően szórakoztató, épkézláb, akár többször is végigszórakozható zsánerfilm született. A Made In Hungária nem akar mást, mint elmondani, sőt eldalolni egy tanulságos és szórakoztató (helyenként egyenesen a fantasztikumig nyúló) mesét – egy fiatal, tehetséges, Miki nevű srác történetét, aki Amerikából hazajön, és végül csók- és rakenroll-király lesz a mi kis szűkös szemétdombunkon.
A film persze a réges-régmúltban, minimum négy és fél évtizeddel ezelőtt játszódik – márpedig az efféle próbálkozásokkal kapcsolatban általában a történeti hűség legalább minimumát, szigorúbb megközelítés szerint meglehetős dokumentarista hűséget várhatnánk el. De hát lássuk be, ez még úgy ahogy sikerült a Megáll az időben – azóta sokkal inkább dívik a kortalan tanmese műfaja, ahol már nem a mikrotörténészek rigolyái, hanem a kötelező tanulság s a jó mulatság a fontos, s ha ehhez kell némi anakronizmus is, hát a fene bánja. Ráadásul e tekintetben még viszonylag jól is áll a Made In Hungária: a kötelező toposzok, a ©koda Feliciák, a Moszkvicsok, a Wartburgok, a kezdetleges tévék, az archív BKV-buszok, a társbérletek, a házibulik, a rendőrségi kínzókamrák (akarjuk mondani: fogdák) s a csatos Bambi nagyjából rendben is vannak, a korabeli szlenget meg ne várjuk el a maga tökéletességében – legalább egy magyar filmhez ne kelljen tolmács. Az egyetlen furcsa, de könnyen megszokható transzformáció az, hogy Fenyő utószülött slágereit áthelyezik abba a korba, amelyben azok – a film logikája szerint – autentikusan szólhattak volna. S ha aggódtunk is, most meg kell nyugodjunk: a Hungária-klasszikusok a többszöri felmelegítés ellenére is élnek ebben a kontextusban: dramaturgiai jelentőséggel bírnak, rendre a megfelelő helyen szólalnak meg – ráadásul az is kiderül, sokadszorra, hogy Fenyő szerzői/előadói pályafutásnak bizony vannak maradandó darabjai. S hogy a filmben így ülhetnek a képi, zenei poénok, azért sokat tett a stáb is, amely komolyan vette, hogy itt egy szigorú szabályok által korlátozott műfaji filmet fognak forgatni – s abban bizony klappolnia kell mindennek, a koreográfiának hibátlannak és székbe bilincselőnek kell lennie, a dalokat jól kell elénekelni, s megfelelő dózisban kell adagolni romantikát, erotikát, egzotikus korfestést, nagykanálnyi (ez esetben pártállami, rendőri, gumibotos, vízágyús) brutalitást, némi negédességet, és persze kötelező a happy end.
S hogy minden, vagy legalábbis többnyire minden klappoljon, szükség volt egy frissnek tűnő színészi stábra (itt szokott elvérezni a nosztalgikus retrómozik másik nagy csoportja...), s lőn! Szabó Kimmel Tamás rögvest remek választás a fiatal Fenyő szerepére: nagy biztonsággal formálja meg a meseszerűen kedves figurát, mocskos szájjal és romantikus udvarlás közben is meggyőző, lazán „blattolja” a Hungária-nótákat (igen, igen, a filmbéli zenekar tényleg eljátssza a betétdalokat – ami mostanság már haladó hagyomány). Fenyő Iván rutinosan hozza filmbéli ellenlábasát, Rönét, a mindenkit lehúzó dzsigolót, a rockmániás lumpenprolit – az ő alakítása kevésbé izgalmas, de így is rendben van. A Miki szerelmét, Verát alakító Kiss Tünde minimum üdítő jelenség, s bár szerepe csekélyebb, ugyanez mondható el a rosszfiú babáját játszó Valentin Titániáról is. A zenekart s a haverokat adó fiatal színészek reménykeltően játszanak (a nepper és életművész Brenner szerepében feltűnik még egy autentikus rockabilly-hős is: Egri Péter, a Mystery Gang énekes-gitárosa), de a filmet sok tekintetben a kisstílű, bunkó pártkatona szerepében valósággal lubickoló Scherer Péter, illetve a nagyobb szabású káderként pöffeszkedő Hegedűs D. Géza viszi a hátán (no meg a Miki szüleit játszó Vándor Éva és Dunai Tamás). Persze nem hibátlan film a Made In Hungária, néha megdöccen a dramaturgia, egyes jeleneteket és motívumokat oktalanul túlspiláznak. De mégis, tán először sikerült egy népszerű zsánert – az énekes-táncos filmmusicalt – magyarítani, örüljünk neki, hogy csak ennyi makulával.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 790 átlag: 5.57 |
 |
|
