KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Új idők vagy vidéki Hollywood Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel

• Takács Ferenc: Véres játékok Joseph Losey
• N. N.: Joseph Losey (1909-1984)
• Baski Sándor: Pamflet mozgóképre Brit politikai utópiák
• Varró Attila: Feltételes mód Háborús játék
• Géczi Zoltán: Angol hidegvérfürdő Brit horrorfilmek újhulláma
• Földényi F. László: A gyanakvás tükrei NDK – visszanézve
• Turcsányi Sándor: Fal adja a másikat Szemrevaló – Új német filmek
• Németh György: Antik mozi Ókor a filmeken
• N. N.: Antik mozi
• Kovács Marcell: Csatazaj 300
• Molnár Gál Péter: Egy kövér ember meséi Huszár Pufi élete és halála
• Huszár Károly: Pufi Amerikában
FESZTIVÁL
• Bársony Éva: Angyalok és kísértetek Berlinale
• N. N.: Berlinale 2007
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Új kvíz, régi örömök Magyar plazma
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: Össznemzeti kánon 303 magyar film…
KRITIKA
• Lengyel Nagy Anna: Privát királynő Miss Universe, 1929
• Reményi József Tamás: A fősodor Minden másképp van
• Vajda Judit: Bírák és vamzerek Nincs kegyelem
• Schubert Gusztáv: Magyar zagyva Az öszödik pecsét
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Az álom tudománya
• Vincze Teréz: A 13-as
• Ardai Zoltán: Bajnokok
• Vízer Balázs: 56 csepp vér
• Herpai Gergely: Az utolsó jelentés
• Vajda Judit: Felforgatókönyv
• Mátyás Péter: Vadidegen
• Vízer Balázs: Orvlövész
DVD
• Kovács Marcell: Lucio Fulci horrorfilmjei
• Csillag Márton: Marie-Antoinette
• Tosoki Gyula: Bobby Long
• Pápai Zsolt: Különleges történetek

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Apollo 13

Takács Ferenc

Megtörtént eset körülményeit rekonstruálja a film: az amerikai Apollo 13 űrhajó balesetét és majdnem-katasztrófáját 1970-ből. Megszokott recept szerint épül a jól ismert kettős sémára: egyrészt gondosan igyekszik valamiféle dokumentumfilm-illúziót kelteni, másrészt merőben művi történetet kerekít az ügyből, ugyanis a néző részben a szokásos „hajszál híján” filmet látja, azaz sokáig idegtépő feszültséget érez, majd – a megmenekülés láttán – jóleső megkönnyebbülést, részben pedig az űrhajósok szeretteit, a mamát, a nejet, a gyerekeket figyelheti, szeme sarkában az együttérzés könnyeivel.

Érdekesebb a séma első fele, az űrutazás rekonstruált látványa. Érdekesebb, mert paradox az eredménye. A kompjuteranimációs trükktechnika, a remek makettek és hasonlók segítségével ugyanis olyasmit láttat a film, amit így, együtt akkor, 1970-ben senki sem láthatott: az űrutazás és a baleset teljes vizuális krónikáját, amelyből eredetileg mást és mást láttak az űrhajósok, az irányítóközpont személyzete vagy a tévénézők, s ők is csupán töredékes és tökéletlen képeket. Kiváltságos megfigyelőként, afféle mindent látó jóistenként nézheti most végig a néző azt, amiből annak idején vajmi keveset tudtak neki megmutatni.

A séma másik eleme már unalmasabb eredményre vezet: átlátszó izgalomkeltés, banális pszichologizálás és némi mértéktartó nemzeti öntömjénezés a hozadék. Profi futószalagmunkát látunk, s természetesen minden tabu sértetlen marad. A kérdés, hogy mire volt jó ez az egész Apollo-program, fel sem vetődik, fél füllel halljuk csupán, hogy Nixon elnök is aggódik, de az eredeti dokumentumbejátszások – TV-híradók, riportok, közvetítések – közül egyik sem mutatja az időközben szalonképtelenné vált államférfiút. Kárpótol viszont ezért a film egy másik érdekes retró-eleme: 1970-ben még mindenki dohányzott Amerikában, egyáltalán még szabad volt dohányozni Amerikában, s a film készítői boldogan engedelmeskednek a történeti hűség követelményének, mert látható élvezettel mutogatják az idegfeszültség szorításában a füstöt vadul tüdőző földi irányítókat és a vezérlőterem tányérjain-hamutartóin egyre magasabbra tornyosuló csikkhalmokat. Hát igen. Aki nem élt Nixon Amerikájában, az nem ismeri az élet édességét…


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/11 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=998