KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/június
KRÓNIKA
• (X) : Filmkarc
• Kézdi-Kovács Zsolt: Madaras József (1937–2007)

• Schubert Gusztáv: Ha Philip K. Dick
• N. N.: Dick-adaptációk
• Kömlődi Ferenc: Android-fantáziák Philip K. Dick és az új robotika
MAGYAR MŰHELY
• Frivaldszky Bernadett: Tárgyiasult gondolatok Beszélgetés Banovich Tamással
• Kolozsi László: A hallható film Beszélgetés a hangról
• Balázs Gábor: Ópium – hangkritika A véső hangja
• Kolozsi László: Római harsonák Rózsa Miklós
• Csala Károly: A sodrástól távol Gaál István fotográfiái
TITANIC
• Baski Sándor: Vészjelzések a fedélzetről Titanic disztópiák
• Bori Erzsébet: Láthatatlan emberek Titanic
• Teszár Dávid: Ázsiai rakomány

• Ardai Zoltán: Nyári oktatás Kultmozi: Baleset
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: Zidane, az antihős Mar del Plata
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Történelem: tarka és trendi Magyar plazma
KÖNYV
• Palotai János: A rajzoló rendező Eizenstein Erósza
KRITIKA
• Vincze Teréz: Irodalom a dobozban János és Viola; A veinhageni rózsabokrok
• Vízer Balázs: Forradalmi groteszk Liberté 56
• Gelencsér Gábor: Szerkesztői üzenet Tavasz, nyár, ősz
• Győrffy Iván: Asztali beszélgetések A hét főbűn (Bűnök ezek?)
• Takács Ferenc: Az istenek szomjaznak Felkavar a szél
• Wostry Ferenc: Mozik a 42. utcában Grindhouse
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Fekete könyv
• Nevelős Zoltán: Melquiades Estrada három temetése
• Kolozsi László: Kubrick menet
• Pápai Zsolt: Zodiákus
• Vajda Judit: Transylvania
• Vízer Balázs: 23-as szám
• Herpai Gergely: Pókember 3.
• Klacsán Csaba: Megérzés
DVD
• Pápai Zsolt: A fantomlakó
• Pápai Zsolt: Jóasszony
• Tosoki Gyula: Néma gyilkos
• Alföldi Nóra: Hét vérfoltos orchidea

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A fa

Forgács Nóra Kinga

The Tree – francia-ausztrál, 2010. Rendezte: Julie Bertucelli. Írta: Judy Pascoe regényéből Julie Bertucelli, Elizabeth J. Mars. Kép: Nigel Bluck. Zene: Grégoire Hetzel. Szereplők: Charlotte Gainsbourg (Dawn O'Neil), Morgana Davies (Simone O'Neil), Csókás Márton (George), Christian Byers (Tim). Gyártó: Screen Australia / Canal+. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 100 perc.

Julie Bertucelli olyan rendezők mellett dolgozott asszisztensként, mint Kie¶lowski (Három Szín: Kék) és Otar Iosseliani (Brigantik), miközben folyamatosan készítette saját televíziós dokumentumfilmjeit. Első nagyjátékfilmje, a Mióta Otár elment 2003-ban a Kritikusok Kéthete szekció nagydíját nyerte el Cannes-ban. Második mozifilmje, A fa egy család gyászának egyetlen emblematikus, központi motívum köré szervezett történetét meséli el. Dawn négy gyermekével marad magára, miután férje hirtelen meghal. A nyolcéves Simone azt hiszi, hogy apja a kertjükben álló hatalmas fában él tovább. A fa valóban mintha önálló életre kelne, burjánzó növésnek indul, és bár ágai között nyugalmat és rejtekhelyet nyújt a gyászolóknak, elkezdi lerombolni a házat...

A Judy Pascoe kortárs regénye alapján készült film semmi újat vagy különöset nem tesz hozzá a gyászmesék dramaturgiájához, sőt egyenesen átveszi azok kliséit. Bertucellinek azonban különös érzéke van ember és környezete ábrázolásához, a szituációk megteremtéséhez és a színészvezetéshez: kevés beszéddel, sok életszerű mozzanattal, egyszerű, mégis dinamikus filmnyelvi megfogalmazásban, impresszív képeken mutatja meg az európai szem számára olykor fenyegetően tágas és vad, vidéki Ausztrália képét, és nyújtja a gyászoló család pontos portréját. A kissé közhelyesnek tetsző központi motívum, a fa a maga eleven valóságában lesz a destruktívvá váló érzelmi és értelmi folyamatok, a traumához, a múlthoz való kóros kötődés érzékletes szimbóluma.

A fa elvontabb, spirituálisabb meséje talán kevesebbekhez szól, mint a Mióta Otár elment visszafogott, finom szövésű realista története, de erős rendezői kvalitásokat mutat, és végkifejletével misztifikáció vagy bántóan túlzó szimbolizmus nélkül képes kifejezni a természet radikális álláspontját a gyász, egyáltalán, a traumákhoz fűződő viszony kérdésében.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/03 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10561