KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/június
KRÓNIKA
• (X) : Filmkarc
• Kézdi-Kovács Zsolt: Madaras József (1937–2007)

• Schubert Gusztáv: Ha Philip K. Dick
• N. N.: Dick-adaptációk
• Kömlődi Ferenc: Android-fantáziák Philip K. Dick és az új robotika
MAGYAR MŰHELY
• Frivaldszky Bernadett: Tárgyiasult gondolatok Beszélgetés Banovich Tamással
• Kolozsi László: A hallható film Beszélgetés a hangról
• Balázs Gábor: Ópium – hangkritika A véső hangja
• Kolozsi László: Római harsonák Rózsa Miklós
• Csala Károly: A sodrástól távol Gaál István fotográfiái
TITANIC
• Baski Sándor: Vészjelzések a fedélzetről Titanic disztópiák
• Bori Erzsébet: Láthatatlan emberek Titanic
• Teszár Dávid: Ázsiai rakomány

• Ardai Zoltán: Nyári oktatás Kultmozi: Baleset
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: Zidane, az antihős Mar del Plata
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Történelem: tarka és trendi Magyar plazma
KÖNYV
• Palotai János: A rajzoló rendező Eizenstein Erósza
KRITIKA
• Vincze Teréz: Irodalom a dobozban János és Viola; A veinhageni rózsabokrok
• Vízer Balázs: Forradalmi groteszk Liberté 56
• Gelencsér Gábor: Szerkesztői üzenet Tavasz, nyár, ősz
• Győrffy Iván: Asztali beszélgetések A hét főbűn (Bűnök ezek?)
• Takács Ferenc: Az istenek szomjaznak Felkavar a szél
• Wostry Ferenc: Mozik a 42. utcában Grindhouse
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Fekete könyv
• Nevelős Zoltán: Melquiades Estrada három temetése
• Kolozsi László: Kubrick menet
• Pápai Zsolt: Zodiákus
• Vajda Judit: Transylvania
• Vízer Balázs: 23-as szám
• Herpai Gergely: Pókember 3.
• Klacsán Csaba: Megérzés
DVD
• Pápai Zsolt: A fantomlakó
• Pápai Zsolt: Jóasszony
• Tosoki Gyula: Néma gyilkos
• Alföldi Nóra: Hét vérfoltos orchidea

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Sabrina

Hamupipőke flörtje a melodrámával

Pápai Zsolt

Billy Wilder látszólag felszínes tündérmeséje valójában elmés műfajjáték, amelyből nem hiányzik a társadalomkritika sem.

 

Billy Wilder a negyvenes évek derekán, az ötvenes évek elején készült munkáival tempót diktált és irányt mutatott Hollywoodnak, tabutémák sorát vitte filmre, és fittyet hányva korának erkölcscsőszeire, nem átallotta premier plánban a társadalmat gyötrő fekélyeket. Az átlagpolgár lelkében élősködő, gyilkolásra kísértő démon természetéről szóló tanulmány (Kettős kárigény), az alkoholizmus testet-lelket megnyomorító hatásáról értekező dráma (Férfiszenvedély), a hollywoodi álomipar analízisét elvégző, éjfekete fabula (Alkony sugárút), a média agresszív működésének sötét tónusú rajzát kínáló nagyesszé (A nagy karnevál) vagy a mccarthyzmus boszorkányüldözéseinek maró kritikáját nyújtó szomorújáték (A 17-es fogolytábor) mind olyan mű volt, mellyel a direktor messze lekörözte kortársait. Sabrina című mozijáig Wilder inkább diktálta a trendet, mintsem követte azt, ezért okozott sokak számára meglepetést, amikor takaros tündérmesébe fogott az apja multimilliomos munkaadójának fiatalabb fiába reménytelenül szerelmes, ám állhatatossága okán idővel mégis révbe – és felnőtté – érő bakfisról.

A Sabrina jól érzékelhetően az Audrey Hepburn személye iránt a színésznő első hollywoodi mutatkozása (Római vakáció) után támadt rendkívüli rajongást igyekezett kiaknázni, ugyanakkor – mint az a DVD-hez kizárólagos extraként csatolt kurta, tízperces dokumentumfilmből is kiderül – egyéb tényezőknek is szerepe volt abban, hogy a rendező elvállalta a produkciót. A Samuel Taylor színdarabja alapján készült film a felszínen afféle modern Hamupipőke-átirat, a mélyben azonban elmés műfajjáték, kísérlet a háromszög-felálláson alapuló klasszikus melodráma két alaptípusának összeházasítására. Ezen melodráma-szubzsánerek – melyek leginkább abban különböznek egymástól, hogy a középpontban álló nő az érte epekedő két férfi közül a fiatalabb vagy az idősebb közeledését fogadja-e szívesebben – itt sajátos egységben jelennek meg: a történet fokról-fokra eltérül eredetileg kijelölt irányától, hogy a dramaturgia aranymetszési pontján, körülbelül a játékidő második harmada táján finoman átlépjen az egyik alműfajból a másikba. Noha nem megy minden zökkenő nélkül a művelet elvégzése a szubtilis mozdulatokkal dolgozó, és a mesedramaturgia számos eszközét felhasználó direktornak, az eredmény mégis imponáló. A változások motorja az Audrey Hepburn által maximálisan hitelesített címszereplő jellemfejlődése, azaz nagykorúvá érése, amellyel párhuzamosan a film háromszög-alakzatának másik két tagja is metamorfózison megy át.

A Sabrina nem csupán a melodráma-zsáner sajátos értelmezése miatt több hétköznapi tündérmesénél. Köztudott, hogy Wildernek nincs munkája, melyben ne érvényesülne valamelyest kritikai attitűdje. A habkönnyű és rózsaszínű Sabrina sem kivétel e tekintetben, még ha a rendező ezúttal nem is ás mélyre, csupán karcolja a felszínt: helyenként nagyvonalúan flörtöl a Hays-kódexnek az erotika akár csak utalások formájában való megjelenítését tiltó cikkelyeivel, és a történet egyes pontjain a szatírával is kacérkodik, amikor néhány pazar oldalvágást oszt ki a mondén társasági élet karikírozottan ábrázolt képviselőinek.

A film nem csupán szemléletében, de megformálásának módjában sem tér el jelentősen az oeuvre más darabjaitól, mivel alapos leltárát adja a hagyományosan Wilder nevéhez köthető narratív eszközöknek, és igazolja, hogy cselekménybonyolítás és színészvezetés frontján a mai napig kevés komoly vetélytársa akad a rendezőnek. A holtjátékot alig engedő elbeszélés elemei hézagok nélkül illeszkednek egymáshoz, továbbá a direktor munkáira oly jellemző erőteljes és a történet miliőjét mindössze néhány filmkockával felvázoló nyitószcéna éppúgy megtalálható a filmben, mint a figurák jellemzésének egyik pillérét képező, szikrázó párbeszédek. A Sabrina leginkább ezen erényei miatt meggyőző darab, még ha az igaz és tiszta szenvedély titka rejtve is marad benne.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/01 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2051