KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/június
KRÓNIKA
• (X) : Filmkarc
• Kézdi-Kovács Zsolt: Madaras József (1937–2007)

• Schubert Gusztáv: Ha Philip K. Dick
• N. N.: Dick-adaptációk
• Kömlődi Ferenc: Android-fantáziák Philip K. Dick és az új robotika
MAGYAR MŰHELY
• Frivaldszky Bernadett: Tárgyiasult gondolatok Beszélgetés Banovich Tamással
• Kolozsi László: A hallható film Beszélgetés a hangról
• Balázs Gábor: Ópium – hangkritika A véső hangja
• Kolozsi László: Római harsonák Rózsa Miklós
• Csala Károly: A sodrástól távol Gaál István fotográfiái
TITANIC
• Baski Sándor: Vészjelzések a fedélzetről Titanic disztópiák
• Bori Erzsébet: Láthatatlan emberek Titanic
• Teszár Dávid: Ázsiai rakomány

• Ardai Zoltán: Nyári oktatás Kultmozi: Baleset
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: Zidane, az antihős Mar del Plata
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Történelem: tarka és trendi Magyar plazma
KÖNYV
• Palotai János: A rajzoló rendező Eizenstein Erósza
KRITIKA
• Vincze Teréz: Irodalom a dobozban János és Viola; A veinhageni rózsabokrok
• Vízer Balázs: Forradalmi groteszk Liberté 56
• Gelencsér Gábor: Szerkesztői üzenet Tavasz, nyár, ősz
• Győrffy Iván: Asztali beszélgetések A hét főbűn (Bűnök ezek?)
• Takács Ferenc: Az istenek szomjaznak Felkavar a szél
• Wostry Ferenc: Mozik a 42. utcában Grindhouse
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Fekete könyv
• Nevelős Zoltán: Melquiades Estrada három temetése
• Kolozsi László: Kubrick menet
• Pápai Zsolt: Zodiákus
• Vajda Judit: Transylvania
• Vízer Balázs: 23-as szám
• Herpai Gergely: Pókember 3.
• Klacsán Csaba: Megérzés
DVD
• Pápai Zsolt: A fantomlakó
• Pápai Zsolt: Jóasszony
• Tosoki Gyula: Néma gyilkos
• Alföldi Nóra: Hét vérfoltos orchidea

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Angyali üdvözlet

N. N.

 

Néhány évvel ezelőtt az Iskolatévé megbízott egy fiatal rendezőt, hogy Csokonai életéről készítsen oktatófilmet. Oktatófilm helyett azonban műalkotás született: úgynevezett életjáték, amelyben kisdiákok játszották a szerepeket. A betanulás merevségétől és a ricsajos jópofaságtól is mentes, természetes stílus, a tér, a mozgásformák és beállítások pontos kezelése, a fantázia ökonómiája ugyanazt sugározta a darabból, mint amit a költő élet(műv)e: gyermeki méltóságot. Jeles András Csokonaija emlékezetes teljesítmény volt, de ma már hozzátehetjük: előtanulmány az Angyali üdvözlethez.

A film Az ember tragédiája nyomán készült, azaz nem adaptációja, hanem újrafogalmazása a madáchi mű egyes alapkérdéseinek. Soron követi a Tragédia színeit, de válogat közülük; reprodukálja és persziflálja a Tragédia szövegét, de új s új képi kontextusba helyezi azt. A főszerepekben itt is gyerekeket látunk, a Tömeget gyermeki közösség alkotja, a gesztusok gyermeki gesztusok.

Szerep és szereplő már a tévéfilmben is szinte észrevétlenül át-áttűnt egymásba, most pedig ez a koncepció mozgatóereje: a (gyerek)embert látjuk, amint eljátssza önmagát, önmaga létét és esélyeit. Hogy Jeles ehhez a filozofikus-érzéki játékhoz Az ember tragédiáját választotta, az magától értetődő: Madách művét is ez a Játék dinamizálta, gondolati és dramaturgiai értelemben egyaránt.

A műértő elemzők és a laikusok abban alighanem egyezségre jutnak majd, hogy a film legszínvonalasabb passzusai azok, amelyek a madáchi lebegést működtetik a legszuverénebb módon, s gyönge pontjai éppen ott találhatók, ahol a Tragédiából a tárgyias szövegek és színpadias jelenetezés maradnak meg. De hogy az Angyali üdvözlet mekkora nyomatékkal világtörténeti szomorújáték, illetve századunkvégi apokalipszis vagy szociálpszichológiai látlelet, s hogy mindezt az emberi nem iránti bizalom s tisztelet milyen mértékben hatja át – áthatja-e? –szenvedélyes vita tárgya lesz. Remélhető, hogy a vitát oly tolerancia fogja jellemezni, amilyet magának a madáchi műnek a befogadása hosszú ideig nélkülözött. Nem véletlenül: a Tragédia azért kisajátíthatatlanul nagy mű, mert minden ízében a kétség lüktet; egy méltó feldolgozás sem lehet kevésbé gyötrő talány.

Jeles András első mozifilmjének, A kis Valentinónak különös érdeme volt, hogy életanyagához önálló filmes kifejezési formát talált. Az Angyali üdvözletet sem hívta elő semmiféle „vonulat”. (Mint ahogy az operatőr, Kardos Sándor művészete is jól elkülöníthető a legújabbkori magyar filmezés hagyományossá lett stílusaitól.) Érdemes és szükséges tehát megmérettetnie több nézőpontból. Ezért írókat és irodalomtörténészeket, esztétát, dramaturgot és rendezőt kértünk fel munkatársul: fejtsék ki álláspontjukat az imént jelzett kérdésekről.

Most adj kezet, hogy el nem árulod, / Amit megértesz – kérleli Kepler-Ádám a Tanítványát, már párizsi lázálmából okulva. A kiskorú népet félti a fölismerések kiszámíthatatlan hatásaitól.

Nem e csalódás ellenében kell-e működnünk?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 06. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6315