KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/június
KRÓNIKA
• (X) : Filmkarc
• Kézdi-Kovács Zsolt: Madaras József (1937–2007)

• Schubert Gusztáv: Ha Philip K. Dick
• N. N.: Dick-adaptációk
• Kömlődi Ferenc: Android-fantáziák Philip K. Dick és az új robotika
MAGYAR MŰHELY
• Frivaldszky Bernadett: Tárgyiasult gondolatok Beszélgetés Banovich Tamással
• Kolozsi László: A hallható film Beszélgetés a hangról
• Balázs Gábor: Ópium – hangkritika A véső hangja
• Kolozsi László: Római harsonák Rózsa Miklós
• Csala Károly: A sodrástól távol Gaál István fotográfiái
TITANIC
• Baski Sándor: Vészjelzések a fedélzetről Titanic disztópiák
• Bori Erzsébet: Láthatatlan emberek Titanic
• Teszár Dávid: Ázsiai rakomány

• Ardai Zoltán: Nyári oktatás Kultmozi: Baleset
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: Zidane, az antihős Mar del Plata
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Történelem: tarka és trendi Magyar plazma
KÖNYV
• Palotai János: A rajzoló rendező Eizenstein Erósza
KRITIKA
• Vincze Teréz: Irodalom a dobozban János és Viola; A veinhageni rózsabokrok
• Vízer Balázs: Forradalmi groteszk Liberté 56
• Gelencsér Gábor: Szerkesztői üzenet Tavasz, nyár, ősz
• Győrffy Iván: Asztali beszélgetések A hét főbűn (Bűnök ezek?)
• Takács Ferenc: Az istenek szomjaznak Felkavar a szél
• Wostry Ferenc: Mozik a 42. utcában Grindhouse
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Fekete könyv
• Nevelős Zoltán: Melquiades Estrada három temetése
• Kolozsi László: Kubrick menet
• Pápai Zsolt: Zodiákus
• Vajda Judit: Transylvania
• Vízer Balázs: 23-as szám
• Herpai Gergely: Pókember 3.
• Klacsán Csaba: Megérzés
DVD
• Pápai Zsolt: A fantomlakó
• Pápai Zsolt: Jóasszony
• Tosoki Gyula: Néma gyilkos
• Alföldi Nóra: Hét vérfoltos orchidea

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Antonioni

Michelangelo Antonioni

A Mester lebegve érkezik

Jancsó Miklós

Arany Pálma, kaviár, Michel-Ange.

 

Vannak még mesterek? Az én időmben még voltak. Na ja, az én időmben. Akkoriban csuda jó volt. Csuda világ volt. Hogy mást ne mondjak, az én időmben a varjak a Nyulak szigetén laktak. Igen, a Nyulak szigetén. Ti azt már Margitnak ismeritek. Kijártok néha megkeresni a szent királylány nyomait? Ott, a kolostor romjai között? Ki se láttok a falak mögül, ugye? Na, az én időmben azok bokáig értek. Jó, ha térdig. Kiültünk ősszel, vártuk a lombhullást. A csupasz fákon több száz, több ezer varjúfészek. A varjak akkoriban a Nyulak szigetén laktak. Mondom, csuda világ volt.

És az ember az én időmben mestert választott magának. Muszáj volt. A világ minden riportere megkérdezte „na, és ki a mestere?” Annak úgy ejtettük a nevét, akár a hívő a Názáretiét és meghaltunk volna a keze érintésétől. Gyula meg én őt választottuk. Az éjszakát hányszor néztük? Hányszor is? Mért is? Mert jó. Mert nagyon jó!

Akkoriban történt – hiszitek-e, nem? – benne lehettem a cannes-i fesztivál zsűrijében. Vita se volt, hogy a Blow Up kapja az Arany Pálmát. A színpad messze volt tőlem, csak azt láttam, a Mester lebegve érkezik. Arasznyira a föld felett.

Ünnepség. Díszvacsora. Kerek asztalok. Sok kerek asztal. A mienk a külső körben. Mártus ült mellettem, nyújtogatta a nyakát, a főasztal elég messze volt tőlünk. Ott ült a nagydíj. A Mester. De Mártus se panaszkodhatott, a Rolling Stones egyik ifjú zsenije az asztalszomszéd.

A fesztivál hosszú volt. Két hét vagy mennyi. Minden nap többször is hallottam: „ha majd megjön Antonioni, oda mész hozzá és bemutatkozol.” A díjosztás előtt érkezett. Sajtókonferenciát tartott. Elegáns volt, karcsú, távolságtartó (mi még?). Több nyelven mondott igent meg nemet a kérdésekre. Röviden végzett. Körülvették. „Menj oda, mutatkozz be!”, de hát elnyelte a föld.

Na, majd a vacsora. A díszvacsora. Kaviár is volt. Kevés. És nem fogjátok elhinni: francia pezsgő. Sok. Láttam, hogy a helybeliek kikavarják a buborékot. Akkor meg minek! Ez az à la mode? Lassú, előkelő, úri felszolgálás. Makogás az asztaltársakkal. „Aztán majd odamész és bemutatkozol.” De a főasztal körül még sokan szteppeltek, a fene se akart alkalmatlankodni. És végre mindenki ment kifelé. Pontosabban felfelé, mert a teremből széles lépcső vezetett a hotelbe. Széles és magas. A Mester eltűnt. Megint eltűnt. Mártus legyintett. „Na, menjünk mi is.” Már a lépcső tetején jártunk, visszanézett, meglátta. A tök üres terem közepén állt Szása Petroviccsal (Találkoztam boldog cigányokkal is). Beszélgettek. És csak ketten. Ketten a kurva nagy teremben. Mártus meglökött. „Most odamész hozzá!” Lassan, óvatosan ereszkedtem lefelé. Franciául beszélgettek. Időszámításunk előtt a francia volt a nemzetközi filmes nyelv. A Mester halkan, de nagyon áthatóan többször is azt mondta: „mauvais...très mauvais....très-très mauvais”. Lehet ezt még fokozni? Szása zavarban volt. Ő se tudta, meg én se, az olaszok szókimondóak. Suttogtam valamit, talán a nevemet. A Mester rámnézett. Nyújtotta a kezét. Csak a keresztnevét hallottam. „Michel-Ange”. Így, franciául.

És aztán akárhányszor találkoztunk, mindig franciára fordította a szót, pedig én már réges-régen pörgettem az olaszt.

Sokáig azt hittem egy napon születtünk, tíz év különbséggel. Aztán megtudtam, Mihály-napi, onnan a keresztneve. És csak kilenc évvel volt idősebb nálam.

Jaj, jaj, Michel-Ange!

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/10 23. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9131