KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/július
KRÓNIKA
• (X) : Filmkarc
• N. N.: Helyreigazítás
• Ádám Péter: Jean-Claude Brialy (1933–2007)
KÍNAI FILM
• Teszár Dávid: A kínai film nagy ugrása Zhang Yi-mou
• Hirsch Tibor: Kína felett az ég Bábeli történetek
• Géczi Zoltán: A Sárkány közbelép Kínai filmpiac
REKLÁMÖZÖN
• Barotányi Zoltán: Bemegyek, kijövök Reklámfilmek a Kádár-korban
• Vaskó Péter: Hidratált szamárbőr Reklám a moziban
• Kolozsi László: A PH-semleges élet Beszélgetés a magyar reklámról
• Schubert Gusztáv: Hátsó gondolat Magyar plazma
KULTUSZMOZI
• Csont András: A csábítás főkönyve Don Giovanni
DOKU/FIKCIÓ
• Muhi Klára: Ha nem nyomod a falat… Beszélgetés Almási Tamással
• Báron György: A valóság meséi Jean Rouch
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Keleti kapcsolat Mediawave
• Stőhr Lóránt: Filmnyelvjárások Dialëktus
• Wostry Ferenc: Jigoku! Udine
HATÁRSÁV
• Palotai János: Mozgófénykép Fotográfiák a Ludwig Múzeumban
KRITIKA
• Lajta Gábor: A meztelen kép Goya kísértetei
• Muhi Klára: A művész és az inkvizítor Goya kísértetei
• Pápai Zsolt: Veszélyesen édes Neil Armfield: Candy
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Piaf
• Vajda Judit: Aranykapu
• Kolozsi László: Sötétkékmajdnemfekete
• Parádi Orsolya: Miss Potter
• Csillag Márton: Vaskabátok
DVD
• Csillag Márton: ©vejk, a derék katona 1–2.
• Pápai Zsolt: A texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet
• Tosoki Gyula: A matador
• Klág Dávid: 9 dal

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az elveszett frigyláda fosztogatói

Hegyi Gyula

 

Olykor talán előnyei is vannak a ténynek, amelynek elsősorban hátrányait szoktuk hangsúlyozni: hogy egy kis nemzet nyelvén, s ezúttal például egy, a nemzetközi filmbusiness-től abszolút független kis folyóirat hasábjain írjuk le gondolatainkat. Az úgynevezett „film-világsajtó” Az elveszett frigyláda fosztogatói című Spielberg–Lucas produkcióvalkapcsolatban végső soron éppúgy nem függetleníthette magát a vállalkozás anyagi sikereitől, mint ahogy Új-Hollywood más ügyleteinél sem: a tény, hogy a Raiders... három hónap alatt százmillió dollárt eredményezett, egyetlen „komoly lap” számára sem lehetett közömbös információ. Számomra azonban ez a tőzsdei hír legfeljebb annyiban érdekes, mint a szaúdi olajról, a dél-afrikai Krügerrandról vagy a chilei salétromról szóló piaci információ: s minden bajommal együtt is némi kárörömmel olvastam jobb világlapok jobb szerzőinek igyekezetét, hogy esztétikai magyarázkodásokkal tegyék teljesebbé a kereskedelmi hírverést. Szent meggyőződésem, hogy Az elveszett frigyláda... műalkotásként bárgyú, tartalmatlan, embertelenül unalmas produkció – s nem látom okát, hogy másként, mondjuk kurrens tőzsdei cikként értékeljem egy filmlap hasábjain.

E filmmel kapcsolatban még „történetről” is kockázatos beszélni, hiszen meséje széteső és zavaros kalandok rosszul összefércelt sorozata: a klasszikus kommersz (western, krimi) önmagában szigorúan zárt és logikus szerkezetével szemben itt eklektikus ötletek váltogatják egymást, a felszínes illusztráció szintjén. Indiana Jones szívtipró archeológus professzor és amerikai titkos ügynök előbb a dél-amerikai dzsungelekben kutat valamifajta elrejtett kincs után, majd egy tibeti kocsmában verekszik, hogy aztán az 1936-os, németek megszállta(?) Egyiptomban fedezze fel Mózes frigyládáját, merész versengésben egy francia régésszel és a német hadsereggel. Rajta kívül, természetesen, mindenki ostoba és nevetségesen ügyefogyott, ami megkímél minket attól, hogy egy pillanatig is izguljunk a bugyutaságok sorozatán: így viszont módunk van elámulni azon, hogy valóban, milyen sokba is kerülhetett egy-egy jelenet kivitelezése. (Gyaníthatóan ez is volt a cél.) A jó mesékkel szemben itt kísérlet sem történik arra, hogy a nézőt beavassák a történetbe, ráhangolják közegére, tiszta játékszabályok alapján szórakoztassák: a lényeg éppen az a mentalitás, mely szerint az átütő üzleti sikerhez a közönség abszolút passzivitása, a gyártóknak való teljes kiszolgáltatottsága szükségeltetik. Egy krimi zárt rendjén belül követhető törvényszerűségek vannak, az esetleges csalás gyorsan kiderülne: Spielbergék ehelyett azt vágják a szemünkbe, hogy nekik van húszmillió dollárjuk a forgatásra.

A káosz, amely a filmben kavarog, a kicsinyes és földhözragadt fantáziálgatás, amely a sejtelmes irracionalizmust bankóvillogtatással próbálja pótolni, a modern mozitörténelem egyik leg-szomorúbb tendenciáját illusztrálja kínos pontossággal a tárgyilagos néző számára. Sokáig csak a televíziót nevezték, több-kevesebb joggal, a „szem rágógumijának” – nos, a Spielberg–Lucas klán mindent elkövet, hogy a mozifilmből is kilúgozzon mindenfajta értelmet, tartalmat, esztétikumot. Törekvésük, aligha tagadható, sikerrel jár: a vizualitást mind többen tekintik olyasfajta kábítószernek, amelynek legfőbb célja a gondolkodásról való leszoktatás. A tudatosan szerkesztett és összefüggő egységet alkotó képsorokat mindinkább felváltja az öncélú képek halmaza, s csak remélni lehet, hogy ezek csiricsáré hivalkodását azok is megunják előbb-utóbb, akik a százmillió dollárokat egyelőre kifizetik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/11 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5982