KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
DAVID LYNCH
• Forgách András: Nő a bajban Inland Empire
• Simonyi Balázs: Utazás David Lynch koponyája körül Lynch, a festő
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Pásztorórák a filmművészettel Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Csillag Márton: 4 hónap, 3 hét és 2 nap Beszélgetés Cristian Mungiuval
• Mesterházi Lili: 4 hónap, 3 hét és 2 nap Beszélgetés Cristian Mungiuval
KÍNA
• Géczi Zoltán: Fejjel a Nagy Falnak A hatodik generáció filmesei
• Wostry Ferenc: A hús dühe Chang Cheh filmjei
ANIMÁCIÓ
• Kolozsi László: Rajzolok ide egy rendőrt Beszélgetés a magyar animációról
• Muhi Klára: A kecskeméti bárka KAFF
• Pápai Zsolt: Elfeledett pionírok És mégis mozog…
• Varga Zoltán: A tárgyak lelke Norman McLaren
FILMEMLÉKEZET
• Molnár Gál Péter: Anti-sztár Katharine Hepburn
KÖNYV
• Vincze Teréz: Mesterkurzus A film története
• Harmat György: A bennfentes Száz híres film
TELEVÍZÓ
• Soós Tamás: TV Taxi Magyar plazma
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Vörösből szőke Szemben a maffiával avagy olajozott viszonyok
• Báron György: Egy rosszabb nap A barátkozás lehetőségei
• Vajda Judit: A rövidtávfutók magányossága 4x100
LÁTTUK MÉG
• Vaskó Péter: Harry Potter és a Főnix rendje
• Vajda Judit: Salvador
• Vincze Teréz: Kék papagáj
• Csillag Márton: Evan, a minden6ó
• Pápai Zsolt: Törés
• Mátyás Péter: Utál a csaj
• Tüske Zsuzsanna: Ocean’s Thirteen – A játszma folytatódik
• Kovács Gellért: Disturbia
• Varró Attila: Az elhagyott szoba
DVD
• Pápai Zsolt: Peeping Tom
• Pápai Zsolt: Tűzveszély
• Kovács Marcell: Bűnözési hullám
• Pápai Zsolt: Café Moszkva

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Joss Whedon: Egy őrült szerelem balladája

Nem élhetek Franco tábornok nélkül

Géczi Zoltán

Iglesia cirkuszi háromszögtörténetében horrort, melodrámát, börleszket és a polgárháborús traumát egybegyúrva hoz létre remekművet.

„Nem akar maga egészestés filmet rendezni?” – kérdezte Pedro Almodóvar a fiatal direktort, miután megtekintette fekete-fehér, két pesóból leforgatott rövidfilmjét (Mirindas Asesinas, 1991). Álex de la Iglesia szélesvásznú bemutatkozását (Mutáns akció, 1993) Pedro Almodóvar produceri irodája finanszírozta, az Egy őrült szerelem balladája (Balada triste del trompeta, 2010) pedig maradéktalanul bizonyítja, hogy a spanyol film nagykövetének ugyancsak éles szeme van a tehetséghez.

Az újgenerációs hispán mesterekhez (Guillermo del Toro, Alfonso Cuarón, Alejandro González Iñárritu) hasonlóan de la Iglesia is széttartó zsánerek alkotóelemeit szintetizálja: a klasszikus burleszk, a gátlások nélküli exploitation, a vintage horror és az európai meseirodalom komponenseiből állította össze szerzői eszköztárát. Morális érzéke, humánus világnézete és a bizarr erőszak iránti lelkes rajongása már az expozícióban kifejeződik: falangista katonák törnek be a cirkuszba, leállítják az előadást, majd a vasgyúrót, a bohócot, a szakállas nőt, tehát a teljes stábot kényszersorozásnak vetik alá. Miután a helyőrségük ostrom alá kerül, a comandante egy különösen rafinált hadivállalkozás tervét osztja meg az újoncokkal („Kinyitjuk az ajtót, kimegyünk és megöljük őket!”), majd felfegyverzi a bakákat. A sors különös fordulatába beletörődő cirkuszos (Santiago Segura, alias Torrente) az öldöklés előtt még bátorkodna uniformist vételezni, mire a parancsnok így inti rendre: „Ne öltözz át! Egy gyilkos bohóc machetével… Ettől fognak beszarni!”.

A minden szempontból kifogástalan expozíció remekül megágyaz az abszurd erőszak tombolásának, melynek tétje és tárgya a csodaszép légtornászlány. A húsz évvel később szomorú bohócként dolgozó, a Franco-rezsim kiszolgálói által meggyilkolt apjától nem csupán hivatását, de a bosszúállás terhes kötelességét is megöröklő, a polgárháború miatt idegrendszerileg kissé megviselt Javier (Carlos Areces) a nő miatt kerül vészterhes konfliktusba kollégájával. Sergio, a vidám bohóc (Antonio de la Torre) a cirkusz sztárja, a gyerekek kedvence; ugyanakkor smink és kosztüm nélkül brutális bunkó, aki mindennapos részeg ámokfutásai során véresre veri a légtornászlányt és mindenki mást, aki nem hajlandó behódolni aljas akaratának. A beteges és gonosz szerelmi háromszög olyan dilemmákat támaszt, amelyeket csak erőszak árán lehet feloldani, ám a néző hiába készül fel a legrosszabbra, a rendező a pokol oly mély bugyrait tárja fel, amelyeket a kortárs mozi világában már csak vásár- és ünnepnapokon merészelnek vászonra álmodni.

„Teljesen szabad utat engedtem az agymenésemnek” – nyilatkozta a maestro. Ösztönös döntését maradéktalanul igazolja a végeredmény: a filmkészítés azon ritka, kegyelemteljes pillanatainak egyikét élvezheti az haute cuisine iránt fogékony néző, amikor a rendezői vízió a maga teljességében, vagány eleganciával kerül rá a 35 mm-es szalagra. Iglesia temperamentumban és stílusban tobzódó, vértől csatakos horror-szerelmesfilmje Hitchcock munkamódszerét idézi; az első kockától az utolsóig lerí róla, hogy a szilaj spiritusz mellett a technikai fegyelmet sem hanyagolja a rendező, a koncepció maradéktalanul kidolgozott, az alkotó már az első csapó előtt tökéletesen tudta, mit fog hosszú hónapok után, a forgatás, a vágás, a hangkeverés elvégeztével dobozba rakni. Az Egy őrült szerelem balladája a klasszikus és az eredeti filmes eszközök olyan kombinációját mutatja be, amiből két első osztályú rendezői névjegy is nagyvonalúan kifutná, s bár de la Iglesia több interjúban is közölte, hogy nem áll szándékában filmes divatokat követni, szándéka ellenére is rettentően kíváncsi volnék rá, mit tudna kezdeni egy big budget hollywoodi zsánerfilmmel – rendkívül ígéretes volna, ha a producerek beültetnék Christopher Nolan megüresedett székébe a következő Batman ledirigálása végett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/06 50-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11089