KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
DAVID LYNCH
• Forgách András: Nő a bajban Inland Empire
• Simonyi Balázs: Utazás David Lynch koponyája körül Lynch, a festő
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Pásztorórák a filmművészettel Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Csillag Márton: 4 hónap, 3 hét és 2 nap Beszélgetés Cristian Mungiuval
• Mesterházi Lili: 4 hónap, 3 hét és 2 nap Beszélgetés Cristian Mungiuval
KÍNA
• Géczi Zoltán: Fejjel a Nagy Falnak A hatodik generáció filmesei
• Wostry Ferenc: A hús dühe Chang Cheh filmjei
ANIMÁCIÓ
• Kolozsi László: Rajzolok ide egy rendőrt Beszélgetés a magyar animációról
• Muhi Klára: A kecskeméti bárka KAFF
• Pápai Zsolt: Elfeledett pionírok És mégis mozog…
• Varga Zoltán: A tárgyak lelke Norman McLaren
FILMEMLÉKEZET
• Molnár Gál Péter: Anti-sztár Katharine Hepburn
KÖNYV
• Vincze Teréz: Mesterkurzus A film története
• Harmat György: A bennfentes Száz híres film
TELEVÍZÓ
• Soós Tamás: TV Taxi Magyar plazma
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Vörösből szőke Szemben a maffiával avagy olajozott viszonyok
• Báron György: Egy rosszabb nap A barátkozás lehetőségei
• Vajda Judit: A rövidtávfutók magányossága 4x100
LÁTTUK MÉG
• Vaskó Péter: Harry Potter és a Főnix rendje
• Vajda Judit: Salvador
• Vincze Teréz: Kék papagáj
• Csillag Márton: Evan, a minden6ó
• Pápai Zsolt: Törés
• Mátyás Péter: Utál a csaj
• Tüske Zsuzsanna: Ocean’s Thirteen – A játszma folytatódik
• Kovács Gellért: Disturbia
• Varró Attila: Az elhagyott szoba
DVD
• Pápai Zsolt: Peeping Tom
• Pápai Zsolt: Tűzveszély
• Kovács Marcell: Bűnözési hullám
• Pápai Zsolt: Café Moszkva

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Mária Magdolna

A tizenharmadik apostol

Gelencsér Gábor

A Mária Magdolna követi a Jézus-filmek hagyományát, amennyiben a korszellemhez igazítja az evangéliumi történetet.

Ismeretterjesztés, politikai szándék és drámaiság egyaránt áthatja Garth Davis vállalkozását, méghozzá ebben az erősorrendben: a Mária Magdolnát övező, nem kis részben korábbi filmekkel is támogatott félreértések eloszlatása dicséretes dolog; a megváltástörténet feminista olvasata minden ideologikussága ellenére igencsak időszerű; s végül e tételek illusztrálását átélhetővé teszi a címszereplő és Jézus kapcsolatának néhány megrendítő, emberi pillanata.

Mária Magdolna bibliai alakjának megítélésében különös módon járt el a vallási hagyomány, s ebben nem kis része lehetett a patriarchális szemléletnek. Bűnösségére Lukács és Márk evangéliuma utal, miszerint Jézus hét démont űzött ki belőle. Ez alapján azonosítják őt a szintén Lukácsnál, de korábbi jelenetben szereplő, ám néven nem nevezett bűnös asszonnyal, aki megmosta és hajával törölte meg Jézus lábát, majd megkente illatos olajjal. Így lett Mária Magdolnából prostituált, az apokrif iratokban – meg A Da Vinci-kódban – Jézusba szerelmes asszony, sőt a felesége és gyermekének anyja. Mindehhez képest az evangéliumokban még a gyanúsításra okot adó jelenetek is épp ellentétes értelműek, hiszen Jézus a bűnösök megváltását hirdeti, a lábát megmosó bűnös asszony jelenete pedig annak a példabeszédnek az elmondására nyújt alkalmat, amely a bűn és a bűnbocsánat nagysága közötti korreláció igencsak felforgató összefüggésére világít rá. Mária Magdolnát azonban legtöbbször Jézus kereszthalálának, sírba helyezésének és feltámadásának első tanúi között említik az evangéliumok, aki e tekintetben tehát megelőzi a tanítványokat. Ez nemcsak a nőiség, hanem a Jézus-történet „dramaturgiája” szempontjából is meglepő fordulat, s mint ilyen, pontosan illik a jézusi tanítás radikális természetéhez. A férfiközpontú ideológiai értelmezést Ferenc pápa nemcsak az igazság, hanem annak aktuális üzenete miatt is oszlatta el rendeletében, amely az „apostolok apostolának” nevezte a nők és a menekültek szenvedésére emlékeztető Szent Mária Magdolnát, s korábbi emléknapját ünnepi rangra emelte az egyházban.

Davis filmje voltaképpen ennek a rendeletnek a „megfilmesítése”, ám egyáltalán nem szolgai módon. Mi több, a forgatókönyv még az evangéliumi helyekhez sem ragaszkodik: alig találunk szó szerinti átvételt, a tanítványok karaktere sem követi a konvenciókat, s a passió történetének elbeszélése számos bátor kihagyást tartalmaz. Mária Magdolna és Jézus kapcsolata elsősorban szellemiségében hű az evangéliumokhoz, s nem a szavakban vagy a tettekben. Magdolna „back story”-ja például konfabuláció, amely inkább szimbolikus jegyeket hordoz: különös gyógyító tehetsége van, amellyel ráadásul egy újszülöttet segít világra; ő is halászként dolgozik; továbbá már inkább feminista motívumként fellázad a bátyja által erőszakosan képviselt férfiuralom ellen, s így lesz Jézus követője. Tanítványként a tizenkettő mellett olyasfajta érzékenységről tesz tanúságot, amely a racionális és pragmatista szemlélettől idegen, s természetesen a nők sorsára is felhívja a figyelmet, akik szavai hatására öntudatukra ébrednek. Magdolna karakterének ilyesfajta megrajzolásához szükséges a tanítványok bizonyos fokú átértelmezése. Így ezúttal nemcsak Júdás – ahogy ezt számos feldolgozásban láthattuk –, hanem Péter is a római elnyomással szembeni lázadás vezetőjét látja meg Jézusban. Júdás viszont itt nem csalódottságában, hanem a konfliktus kiélezése és ezáltal a felkelés kirobbantása érdekében árulja el Mesterét, miközben neki is megvan ehhez a saját személyes háttértörténete. A legérdekesebb azonban Jézus karaktere. Joaquin Phoenix alakításában egy bozontos szakállú, megfáradt tekintetű, vívódó, középkorú Megváltót látunk, aki többször fizikailag rosszul lesz a tömegtől, elmenekül a szerepétől, és inkább elmélkedik – Magdolna társaságában. A díszletek és a jelmezek szintén a karakterek és a történet realizmusát emelik ki. Jézus emberi arcát mutatja be a film – hogy annál jobban hangsúlyozza Mária Magdolna alakjának Rooney Mara átszellemült játékával is felerősített szentségét. Előbbi egyértelmű erénye a filmnek, utóbbi viszont talán kissé túlkompenzált küldetése.

 

MÁRIA MAGDOLNA (Mary Magdalene) – brit-amerikai, 2018. Rendezte: Garth Davis. Írta: Helen Edmundson és Philippa Goslett. Kép: Greig Fraser. Zene: Jóhann Jóhansson és Hildur Guðnadottír. Szereplők: Rooney Mara (Mária Magdolna), Joaquin Phoenix (Jézus), Chiwetel Ejiofor (Péter), Tahar Rahim (Júdás), Ryan Corr (József). Gyártó: SeeSaw Films / Porchlight Films. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos. 120 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/05 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13653