KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
DAVID LYNCH
• Forgách András: Nő a bajban Inland Empire
• Simonyi Balázs: Utazás David Lynch koponyája körül Lynch, a festő
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Pásztorórák a filmművészettel Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Csillag Márton: 4 hónap, 3 hét és 2 nap Beszélgetés Cristian Mungiuval
• Mesterházi Lili: 4 hónap, 3 hét és 2 nap Beszélgetés Cristian Mungiuval
KÍNA
• Géczi Zoltán: Fejjel a Nagy Falnak A hatodik generáció filmesei
• Wostry Ferenc: A hús dühe Chang Cheh filmjei
ANIMÁCIÓ
• Kolozsi László: Rajzolok ide egy rendőrt Beszélgetés a magyar animációról
• Muhi Klára: A kecskeméti bárka KAFF
• Pápai Zsolt: Elfeledett pionírok És mégis mozog…
• Varga Zoltán: A tárgyak lelke Norman McLaren
FILMEMLÉKEZET
• Molnár Gál Péter: Anti-sztár Katharine Hepburn
KÖNYV
• Vincze Teréz: Mesterkurzus A film története
• Harmat György: A bennfentes Száz híres film
TELEVÍZÓ
• Soós Tamás: TV Taxi Magyar plazma
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Vörösből szőke Szemben a maffiával avagy olajozott viszonyok
• Báron György: Egy rosszabb nap A barátkozás lehetőségei
• Vajda Judit: A rövidtávfutók magányossága 4x100
LÁTTUK MÉG
• Vaskó Péter: Harry Potter és a Főnix rendje
• Vajda Judit: Salvador
• Vincze Teréz: Kék papagáj
• Csillag Márton: Evan, a minden6ó
• Pápai Zsolt: Törés
• Mátyás Péter: Utál a csaj
• Tüske Zsuzsanna: Ocean’s Thirteen – A játszma folytatódik
• Kovács Gellért: Disturbia
• Varró Attila: Az elhagyott szoba
DVD
• Pápai Zsolt: Peeping Tom
• Pápai Zsolt: Tűzveszély
• Kovács Marcell: Bűnözési hullám
• Pápai Zsolt: Café Moszkva

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Titus

Takács Ferenc

 

Ideje volt már, hogy az elmúlt tízegynéhány év új Shakespeare-megfilmesítési hulláma, ez a hovatovább mindent elsöprő vihardagály felkapja és magával sodorja a korai rém- és bosszúdrámát, a római történelemből vett cselekményű Titus Andronicust is. Shakespeare ekkor még, részben a Senecától tanult vérfagylalást, részben a pályatárs-példaképek, Marlowe és Kyd „ezt nektek, ha nektek ez kell” receptjét követve nem egy, hanem számtalan lapáttal tesz rá: a darabban – Jan Kott számításai szerint – van harmincöt hulla, ebből jó tizet a nézők szeme láttára ölnek meg, azonkívül levágott kezek, kimetszett nyelv, erőszak, kínzás, valamint lakmározás pástétom formájában felszolgált emberi húsból. Mindez halálosan komolyan, egyben játékosan önparodisztikus módon: grand guignolt látunk, borzongva röhögünk rajta.

A rendezőasszony ebből a kettősségből inkább a vérfagyasztó elemet hangsúlyozza, s csupán itt-ott enged teret a nevetésnek, akkor is jobbára önmaga ellenére. Láthatólag komolyan vette dolgát, amihez a jelek szerint gondosan körül is tekintett: hasznosította, egyben kommerszre hígította Jarman és Greenaway barokkos-manierista para-Shakespeare-munkáinak tanulságait, a II. Edward homoerotizmusát és cseles anakronizmus-technikáját, A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője művészettörténeti ihletésű inszcenírozási eljárásait. Filmjében a római hadtörténelemből a mindenkori militarizmus működésképlete bújik elő, az eredeti római helyszínek, illetve ezek Mussolini-klasszicista modern másai zsarnokság és klasszika között sejtetnek összefüggést, az általános elvetemültség látomását züllésben és perverzióban gazdag orgia-jelenetek közvetítik. Mindehhez szorongatónak szánt, bár eléggé gyermeteg rémlátomás-elemek társulnak.

Az eredeti darab szerepei brutálisan elnagyolt, bár éppen ettől hatásos figurák, a későbbi nagy Shakespeare-alakoknak, Learnek, Othellónak, Jágónak, Lady Macbethnek itt még gépies előzményei. A film szereplői ennek szellemében játszanak: nagyon buják, nagyon elvetemültek, nagyon perverzek. Két kivétel van: Anthony Hopkins a későbbi Lear felől értelmezi át Titus Andronicus szerepét, egész meggyőzően, különösen a film második felében; Jessica Lange viszont egyszerűen rossz Tamora gót királynő szerepében: se nem buja, se nem aljas eléggé.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/02 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3213