KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
DAVID LYNCH
• Forgách András: Nő a bajban Inland Empire
• Simonyi Balázs: Utazás David Lynch koponyája körül Lynch, a festő
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Pásztorórák a filmművészettel Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Csillag Márton: 4 hónap, 3 hét és 2 nap Beszélgetés Cristian Mungiuval
• Mesterházi Lili: 4 hónap, 3 hét és 2 nap Beszélgetés Cristian Mungiuval
KÍNA
• Géczi Zoltán: Fejjel a Nagy Falnak A hatodik generáció filmesei
• Wostry Ferenc: A hús dühe Chang Cheh filmjei
ANIMÁCIÓ
• Kolozsi László: Rajzolok ide egy rendőrt Beszélgetés a magyar animációról
• Muhi Klára: A kecskeméti bárka KAFF
• Pápai Zsolt: Elfeledett pionírok És mégis mozog…
• Varga Zoltán: A tárgyak lelke Norman McLaren
FILMEMLÉKEZET
• Molnár Gál Péter: Anti-sztár Katharine Hepburn
KÖNYV
• Vincze Teréz: Mesterkurzus A film története
• Harmat György: A bennfentes Száz híres film
TELEVÍZÓ
• Soós Tamás: TV Taxi Magyar plazma
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Vörösből szőke Szemben a maffiával avagy olajozott viszonyok
• Báron György: Egy rosszabb nap A barátkozás lehetőségei
• Vajda Judit: A rövidtávfutók magányossága 4x100
LÁTTUK MÉG
• Vaskó Péter: Harry Potter és a Főnix rendje
• Vajda Judit: Salvador
• Vincze Teréz: Kék papagáj
• Csillag Márton: Evan, a minden6ó
• Pápai Zsolt: Törés
• Mátyás Péter: Utál a csaj
• Tüske Zsuzsanna: Ocean’s Thirteen – A játszma folytatódik
• Kovács Gellért: Disturbia
• Varró Attila: Az elhagyott szoba
DVD
• Pápai Zsolt: Peeping Tom
• Pápai Zsolt: Tűzveszély
• Kovács Marcell: Bűnözési hullám
• Pápai Zsolt: Café Moszkva

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A 29-es vágány

Nóvé Béla

 

Nicolas Roeg filmje afféle modem amerikai tragédia – giccsben és comics-stílusban eladva. Meghökkentő, kihívó, könnyeztető, röhejes-közhelyes, erotikus és hánytató egyszerre, mint a bomlott és diadalmas újvilág majd minden tömegfogyasztásra szánt jelensége. Mert fenomén ez a javából – s még annak is fenomenális: lilában, kékben, narancssárgában elúszó, slágerekből, videóklipekből, negédes és abszurd jelenetekből egybeturmixolt lidérc-koktél! Aki rászedett nézője dermedten, együltő helyében fenékig üríti, a csípős, fanyar és émelyítő ízek mellett leginkább épp az ürességet érzi ki belőle: azt, hogy az egészben semmi se valódi – legkevésbé a szereplők kéjes öngyötrése, komikus ügybuzgalommal pertraktált szenvelgései. De hát, úgy látszik, épp ez a lényeg, épp ezt akarta Roeg töményen, s az abszurditásig fokozva megmutatni.

„Ó, Amerika, mi marad belőled, ha már féltő gonddal ápolt komplexusaid sem tudod komolyan venni?!” – ásítoz bele kajánul a kamera e remekül megrendezett semmibe a csillagok, sávok, Hollywood, s a dollármilliárdok üdítő árnyékából.

A filmbeli felelet nem sok jót ígér. Talán csak a játék, a mániák, őrületek, és pótcselekvések leleményes változatai kínálhatnak kiutat. Hiszen ez minden újkori nagy kaland kezdete, az „olyan mintha-mégse az” elunhatatlan bújócskajátéka – melynek születését és zsarnoki elhatalmasodását a legképtelenebb művészeti ág: a film is köszönheti. Játsszunk tehát – játsszuk el újra meg újra a magunk és egymás boldogtalanságát! Mondjuk úgy, hogy egy középkorú, középszerű, unatkozó és tehetős házaspár vagyunk, valahol a szupercivilizált középnyugaton. Egyikünk legyen butuska, szorongó és infantilis háziasszony, ki csecsemőkorban elszakított gyermekét tucatnyi alvósbabával pótolja – másikunk egy szadomazochista, tunya orvos, aki villanyvasutakkal játszódik, s társához méltón meddő és üres életű. A játékhoz kell még egy bomlott idegzetű, anyakomplexusával házaló kamasz, ki egy szép napon betoppanva szolidan őrült hétköznapjainkba mindent felborogat: vélt mamáját, a futkosó játékvasutakat – meghitten imbecilis világunk egész rendjét és érzelemháztartását. De vigyázat – mindez tréfa csak! Úgy indul, akár a Phaedra, vagy az Oidipusz király, de többszörös itt a mintha, mely a tragédiát még idejekorán ellebegteti, többszörös zárójelek közé szorítja. Nem mintha effélébe (gyermekvágyba, anyahiányba, szeretetlenségbe) nem lehetne belepusztulni. Ám úgy, hogy valaki fejest ugrik egy magzatvíznek hallucinált kerti úszómedencébe, lemerül a fenekére, s onnét nem akar feljönni többé – aligha... – Tragédiák különben is jobbára érett, sorsukat vállaló-viselő egyedekkel fordulnak elő – s ez az észveszejtő „mintha-játék” épp arról szól, hogy milyen pokolian nehéz és hiábavaló erőfeszítés felnőtté lenni. Mert, vélnénk, erre menne ki itt a játék, ha nem volna minden többszörösen körül-mintházva. A szétzúzott terepasztal, a felgyújtott babaszoba, a vágyképek éji orgiája, vér, izzadság, köny-nyek – hogy egyéb testnedvek ne említtessenek...

Mi a világ e boldogabbik felén másfélét játszódunk mostanában. Ősibbet, egyszerűbbet és kíméletlenebbet -foggal és karommal a napi betevőért. Ám aki azt hiszi, tét nélkül könnyebb, vigasztalásul elég, ha megnézi ezt a filmet, s kéjesen elborzad rajta, mit összeszenvednek a 29-es vágányra tévedt modellvasutacskák, ha már minden szemafor zöldet jelez, s mégsem lódítja egyetlen értelmes célirányba őket senki, semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/03 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5337