|
|
|
Láttuk mégEz volt a jazzArdai Zoltán
Kellemes filmet, gömbölydeddé finomított rajzolatot láthatunk a lengyel „ötvenes évekről”. Feliks Falk újabb műve olyan ezüstfoglalatú medalionhoz hasonlatos, amelyet, bár tudjuk, hogy nem különösebben értékes, szívesen őrizgetünk. A film elején a mai emlékezőt látjuk, amint – halottak napja lévén – autóján egy vidéki temetőhöz tart. Itt, egykori egyetemi évfolyamtársa sírjánál találkozik azokkal, akikhez a legtöbb köze volt 1956 előtt. Velük ballag el az utolsó képeken, némán, a novemberi szürkeségbe. Ebbe a keretbe zárva zajlik a történet, szegényes lakások, kawiarniák, kultúrtermek színterén, a néző által már-már elvárt, s kedvére is tevő, homályos, zöldes-barnásvörös tónusokban.
A vezérfonal: nem sikerül koncertre alkalmas termet szereznie a banda tagjainak, akik – s olykori hallgatóságuk – számára a jazzritmus „spirituális tartóerő”, ahogyan azt egyikük ki is mondja. Mindenki, akitől segítséget várhatnának, a jazzben veszélyes nyugati portékát lát vagy gyanít. Hiába a sok szó, hogy ez a zene egyetemes, s ha amerikai eredetű is, a „sanyargatott néger proletariátustól” ered. A megkörnyékezettek jobb, ha nem is hallgatnak bele a felszabadult produkcióba, mert stimuláló mérget, ármányos ragyogást tulajdonítanak neki, s ennek „semmi helye nálunk”. Pedig az – egyéni problémákkal is küszködő – öt ifjú ráadásul a legártatlanabb neo-New Orleans-i hangulatokért lelkesedik, a bebopot szinte csak hírből ismeri. „Hallottad már Charlie Parkert?” – teszi fel az egyik a másiknak a bűvös kérdést. Mikor aztán találnak embert, s népes közönséggel élvezhetik saját zenéjüket – már csakugyan úgy is, mint tilalmas gyümölcsöt –, a feszültségeknek épp az a társuk esik áldozatul, aki nem engedte, hogy idő előtt széthulljon az együttes. Vonat alá kerül. A film eddigi szolid kedvességéhez képest a kelleténél nagyra törőbb allúzió ez: a fiú olyan furcsán (az egész élethelyzetéből s nem épp a pillanatnyi helyzetből következő módon) hal meg, mint ahogyan Cybulski kapta meg a golyókat a Hamu és gyémántban, s ahogyan ő került végül valóban a kerekek alá.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1826 átlag: 5.49 |
 |
|
|
|
