KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
DAVID LYNCH
• Forgách András: Nő a bajban Inland Empire
• Simonyi Balázs: Utazás David Lynch koponyája körül Lynch, a festő
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Pásztorórák a filmművészettel Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Csillag Márton: 4 hónap, 3 hét és 2 nap Beszélgetés Cristian Mungiuval
• Mesterházi Lili: 4 hónap, 3 hét és 2 nap Beszélgetés Cristian Mungiuval
KÍNA
• Géczi Zoltán: Fejjel a Nagy Falnak A hatodik generáció filmesei
• Wostry Ferenc: A hús dühe Chang Cheh filmjei
ANIMÁCIÓ
• Kolozsi László: Rajzolok ide egy rendőrt Beszélgetés a magyar animációról
• Muhi Klára: A kecskeméti bárka KAFF
• Pápai Zsolt: Elfeledett pionírok És mégis mozog…
• Varga Zoltán: A tárgyak lelke Norman McLaren
FILMEMLÉKEZET
• Molnár Gál Péter: Anti-sztár Katharine Hepburn
KÖNYV
• Vincze Teréz: Mesterkurzus A film története
• Harmat György: A bennfentes Száz híres film
TELEVÍZÓ
• Soós Tamás: TV Taxi Magyar plazma
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Vörösből szőke Szemben a maffiával avagy olajozott viszonyok
• Báron György: Egy rosszabb nap A barátkozás lehetőségei
• Vajda Judit: A rövidtávfutók magányossága 4x100
LÁTTUK MÉG
• Vaskó Péter: Harry Potter és a Főnix rendje
• Vajda Judit: Salvador
• Vincze Teréz: Kék papagáj
• Csillag Márton: Evan, a minden6ó
• Pápai Zsolt: Törés
• Mátyás Péter: Utál a csaj
• Tüske Zsuzsanna: Ocean’s Thirteen – A játszma folytatódik
• Kovács Gellért: Disturbia
• Varró Attila: Az elhagyott szoba
DVD
• Pápai Zsolt: Peeping Tom
• Pápai Zsolt: Tűzveszély
• Kovács Marcell: Bűnözési hullám
• Pápai Zsolt: Café Moszkva

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ez volt a jazz

Ardai Zoltán

 

Kellemes filmet, gömbölydeddé finomított rajzolatot láthatunk a lengyel „ötvenes évekről”. Feliks Falk újabb műve olyan ezüstfoglalatú medalionhoz hasonlatos, amelyet, bár tudjuk, hogy nem különösebben értékes, szívesen őrizgetünk. A film elején a mai emlékezőt látjuk, amint – halottak napja lévén – autóján egy vidéki temetőhöz tart. Itt, egykori egyetemi évfolyamtársa sírjánál találkozik azokkal, akikhez a legtöbb köze volt 1956 előtt. Velük ballag el az utolsó képeken, némán, a novemberi szürkeségbe. Ebbe a keretbe zárva zajlik a történet, szegényes lakások, kawiarniák, kultúrtermek színterén, a néző által már-már elvárt, s kedvére is tevő, homályos, zöldes-barnásvörös tónusokban.

A vezérfonal: nem sikerül koncertre alkalmas termet szereznie a banda tagjainak, akik – s olykori hallgatóságuk – számára a jazzritmus „spirituális tartóerő”, ahogyan azt egyikük ki is mondja. Mindenki, akitől segítséget várhatnának, a jazzben veszélyes nyugati portékát lát vagy gyanít. Hiába a sok szó, hogy ez a zene egyetemes, s ha amerikai eredetű is, a „sanyargatott néger proletariátustól” ered. A megkörnyékezettek jobb, ha nem is hallgatnak bele a felszabadult produkcióba, mert stimuláló mérget, ármányos ragyogást tulajdonítanak neki, s ennek „semmi helye nálunk”. Pedig az – egyéni problémákkal is küszködő – öt ifjú ráadásul a legártatlanabb neo-New Orleans-i hangulatokért lelkesedik, a bebopot szinte csak hírből ismeri. „Hallottad már Charlie Parkert?” – teszi fel az egyik a másiknak a bűvös kérdést. Mikor aztán találnak embert, s népes közönséggel élvezhetik saját zenéjüket – már csakugyan úgy is, mint tilalmas gyümölcsöt –, a feszültségeknek épp az a társuk esik áldozatul, aki nem engedte, hogy idő előtt széthulljon az együttes. Vonat alá kerül. A film eddigi szolid kedvességéhez képest a kelleténél nagyra törőbb allúzió ez: a fiú olyan furcsán (az egész élethelyzetéből s nem épp a pillanatnyi helyzetből következő módon) hal meg, mint ahogyan Cybulski kapta meg a golyókat a Hamu és gyémántban, s ahogyan ő került végül valóban a kerekek alá.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/02 44-45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6670