KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
DAVID LYNCH
• Forgách András: Nő a bajban Inland Empire
• Simonyi Balázs: Utazás David Lynch koponyája körül Lynch, a festő
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Pásztorórák a filmművészettel Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Csillag Márton: 4 hónap, 3 hét és 2 nap Beszélgetés Cristian Mungiuval
• Mesterházi Lili: 4 hónap, 3 hét és 2 nap Beszélgetés Cristian Mungiuval
KÍNA
• Géczi Zoltán: Fejjel a Nagy Falnak A hatodik generáció filmesei
• Wostry Ferenc: A hús dühe Chang Cheh filmjei
ANIMÁCIÓ
• Kolozsi László: Rajzolok ide egy rendőrt Beszélgetés a magyar animációról
• Muhi Klára: A kecskeméti bárka KAFF
• Pápai Zsolt: Elfeledett pionírok És mégis mozog…
• Varga Zoltán: A tárgyak lelke Norman McLaren
FILMEMLÉKEZET
• Molnár Gál Péter: Anti-sztár Katharine Hepburn
KÖNYV
• Vincze Teréz: Mesterkurzus A film története
• Harmat György: A bennfentes Száz híres film
TELEVÍZÓ
• Soós Tamás: TV Taxi Magyar plazma
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Vörösből szőke Szemben a maffiával avagy olajozott viszonyok
• Báron György: Egy rosszabb nap A barátkozás lehetőségei
• Vajda Judit: A rövidtávfutók magányossága 4x100
LÁTTUK MÉG
• Vaskó Péter: Harry Potter és a Főnix rendje
• Vajda Judit: Salvador
• Vincze Teréz: Kék papagáj
• Csillag Márton: Evan, a minden6ó
• Pápai Zsolt: Törés
• Mátyás Péter: Utál a csaj
• Tüske Zsuzsanna: Ocean’s Thirteen – A játszma folytatódik
• Kovács Gellért: Disturbia
• Varró Attila: Az elhagyott szoba
DVD
• Pápai Zsolt: Peeping Tom
• Pápai Zsolt: Tűzveszély
• Kovács Marcell: Bűnözési hullám
• Pápai Zsolt: Café Moszkva

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A mások pokla

Stőhr Lóránt

Pálfi dogmafilmjében egy humánetológus hideg, józan tekintetével követi a felbomló párkapcsolatokat.

 

Van valami rideg és rettenetes Pálfi György filmjeiben. Nem a témájuk, a látásmódjuk miatt. Persze nem hiányzik a humor sem a Hukkléből, sem a Taxidermiából, de az ember mint testi funkciókból és biológiailag determinált viselkedésformákból megalkotott állat gondolata a Pálfi-univerzum sarokköve leghumorosabb és vizuálisan leglenyűgözőbb filmjéből sem hiányozhat. Legújabb projektjében – nehéz volna ugyanis szimplán nagyjátékfilmnek besorolni egy három műből, egy dokumentumfilmből, egy fikciós filmből és egy riportfilmből álló egységet, amelyből a mozikban a fikciós alkotást és a dokumentumfilm negyedórás sűrítményét láthatjuk – szóval e projekt Nem leszek a barátod címet viselő rövidített moziváltozatában az emberi kapcsolatokat szintén egy humánetológus hideg, józan tekintetével követi végig. Vagyunk, akik vagyunk: hús, zsír, idegek, neuronok és hormonok játékai, beprogramozott, agresszív és szexuális viselkedésformák által szabályozott szociális lények.

A felütés a Nem vagyok a barátod című dokumentumfilm negyedórás részlete. Pálfi óvodásokat vizsgált hosszú heteken át, akik a kifejlett emberpéldányoknál kevésbé rejtik el vonzalmaikat és ellenszenveiket, s akik egyetlen mondattal – „nem vagyok a barátod” – teszik taccsra társaikat. Aki megkapja ezt a frázist, az garantáltan elpityeredik, anyukája biztonságot adó közelségét hiányolva, vagy ha már kellően megokosodott ebben a világban, gyorsan keres magának egy másik kiközösítettet, tulajdonképpen bárkit az óvodai kiscsoportban, akivel mikroközösséget alkothat a többiek, a kirekesztő boldogok ellenében. A fikciós film felnőttei fortélyosabbak, ügyesebben leplezik érzéseiket, de alapvetően ugyanazt a játékot játsszák, mint a kisgyerekek vagy a kismajmok, „szeret – nem szeret, szeretem – nem szeretem”, s erre a játékra a jelenetek egymásutánja, új és új konstellációkat felvonultató variációsor épül. A film hátborzongató báját az adja, hogy a szereplők amatőrök, akik nem előre megírt szerepeket játszanak, hanem önmagukat, pontosabban személyiségük egy lehetséges viselkedéskészletét mutatják meg nekünk. S mivel vagy rendezői presszióra, vagy önként és dalolva folyamatosan kiélezik a helyzeteket, a konfliktuskezelő megoldások helyett minduntalan verbális és fizikai agresszióhoz folyamodnak. Lemeztelenednek, mutogatják magukat, kiélik azokat a vágyaikat, amelyet a kamera nélkül nem mertek volna. Márk, egy bolttulajdonos a fülön csípett tolvajlány, Natasa kiszolgáltatottságával él vissza, aztán rácsimpaszkodó terhes szeretőjét rázza le magáról. Könyvelő barátja, András kínos viccekkel árulja el frusztrációit és kegyetlen közönyét, amellyel a körülötte levő embereket tárgyakként kezeli. András Márk élettársával, Sophie-val játszik telefonszexet a legkisebb erotikus élvezet nélkül, pusztán a birtoklás vágyát kiélve a szintén frusztrált, élettársát e perverz játékkal büntető nőn. Ám még az áldozatokat sem sajnálhatjuk; Natasa, a csinos kamaszlány, a szexuális megaláztatások és az erőszak elszenvedője, nyomasztó hidegséggel és közönnyel válaszol a pozitív és negatív emberi megnyilvánulásokra, könnyen vetkőzik le, de soha nem nyílik meg a tekintete mások előtt. Míg a férfiak félrelépnek, csalnak, verekednek, a nők ravaszsággal állnak bosszút elszenvedett sérelmeikért. Mindenki kiszolgáltatott, mert mindenkinek szüksége van egy társra – maga a személy majdnem lényegtelen.

A Nem vagyok a barátod töredék. Néhány jelenet csupán egy lehetséges fikciós univerzumból, amelyben hőseink mozognak, szoros kapcsolati hálót alkotva és egymás útjába sodródva unos-untalan. Nem a laza történet, hanem szereplői, sajátos hangszínük, esetlen mozdulataik, megmunkálatlan gesztusaik teszik érdekessé a filmet. A színészi játékon túl a helyi fények kiaknázása, a dokumentarista, spontán kamerakezelés miatt is a hetvenes évek Budapesti Iskolájának folytatása a Nem vagyok a barátod, de több benne az improvizáció, és hiányzik a társadalomkritikai indíttatás. Nem a társadalommal van a baj, hanem a társadalmi berendezkedéstől függetlenül azzal az állattal, amelyet embernek hívunk. Pálfit az emberi viselkedés érdekli, ezért művének pszichológiai és humánetológiai vonatkozásai a legjelentősebbek, a művészetben rejlő metafora a sartre-i tételmondatban csúcsosodik ki: „a pokol – az a többiek”. S még valamiben: úgy látszik, csak a pokolban élhetünk.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/03 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9698