KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/szeptember
KRÓNIKA
• Andor Tamás: Kovács László (1933–2007)
MAGYAR MŰHELY
• Kolozsi László: Zangezurban az idő Bodor Ádám-adaptációk
• Reményi József Tamás: A túlsó part Kamondi Zoltán: Dolina
• Kovács András Bálint: Torony az éjszakában Beszélgetés Tarr Bélával és Hranitzky Ágnessel
• Stőhr Lóránt: Felhőjáték Beszélgetés Fliegauf Benedekkel
• Muhi Klára: A jó dokumentumfilm botrányos Beszélgetés Kisfaludy Andrással, Kocsis Tiborral és Vészi Jánossal
BERGMAN
• Gelencsér Gábor: Bergman rítusai Ingmar Bergman: Arc, Szűzforrás, Rítus
GRINDHOUSE
• Kovács Marcell: Jack Starlett: Verseny az ördöggel
• Géczi Zoltán: Don Edmonds: Ilsa, az SS nőstényfarkasa
• Nevelős Zoltán: Sergio Martino: Torzó
• Orosdy Dániel: Tobe Hooper: Élve elfogyasztva
• Horváth Antal Balázs: Russ Meyer: Jó reggelt és viszlát!
• Teszár Dávid: Yukio Noda: Zérónő: a vörös bilincsek
• Varró Attila: Henry Paris: Misty Beethoven feltárása
• Sahár Szilveszter: Szemétből katedrálist Roberto Rodriguez: Grindhouse – Terrorbolygó
ÚJ KÍNA, ÚJ MOZI
• Géczi Zoltán: Beretta-szimfóniák Hongkongi bűnügyi filmek
• Wostry Ferenc: Hongkong célkeresztben Category III
HALÁL-NAPLÓK
• Földényi F. László: A körtefa árnyékában Forgács Péter: Saját halál
• Jankovics Márton: Az utolsó pillanat Rekviemek mozgóképen
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: A bűn terei Báron György: Alászállás az alvilágba – Psycho-analízis
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Elvek és társak Maár Gyula: Töredék
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Goodbye, Bafana
• Harmat György: Csapda
• Varró Attila: Hajlakk
• Sahár Szilveszter: Külvárosi rockerek
• Pápai Zsolt: Next
• Ádám Péter: Moliére
• Csillag Márton: A Simpson család
• Vajda Judit: Forró zápor
DVD
• Nevelős Zoltán: Medvebarát
• Pápai Zsolt: A manipulátor
• Kovács Marcell: A vörös kör
• Tosoki Gyula: A nap szépe

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Senkiföldje

Kovács András Bálint

Igazi kifinomult film Alain Tanneré. Egy bizonyos szóhasználatban a polgári dekadencia tipikus termékének is nevezhetnénk, de mondjuk inkább úgy, hogy az újhullámos dekadencia nyilatkozik meg benne. Nem stílusában, hanem szentimentalizmusában, és így épp a szikárság hiányzik belőle, ami elődeit megvédte az érzelgős elomlástól. Szereplőit ugyanaz a világgal szembeni érzelmi lázadás fűti, mint Michel Poiccard-t és társait, ugyanolyan üresnek érzik a körülöttük lévő polgári világot, mint ők, csak éppen lázadó tetteik nem olyan vadak, erőtől duzzadók, hanem reménytelenséggel teliek, polgárian megfontoltak. Ők ugyanis egyszerű csempészek a francia–svájci határ mellett. Igazi profik – persze nem gengszterfilmbe illően –, és miközben embert, pénzt, kábítószert szállítanak át a gyönyörű alpesi tájakon, arról ábrándoznak, hogy megkeresett pénzükön elutaznak Párizsba, Kanadába, szóval máshová. Közben persze kiderül, hogy mindenki másutt szeretne lenni, mint ahol van, például az általuk átcsempészett arabok éppen Svájcban, és hirtelen az egész világ túl kicsi lesz. A film szereplői közül a tehenészfiú az egyetlen, aki nem akar elmenni, de ragaszkodása teheneihez ugyanabból a népi keserűségből fakad, amelynek urbánus változata otthontalanságra kényszeríti társait.

Tanner képeiben mindvégig hangsúlyozza a gyönyörű svájci tájat, mintegy érzékeltetve hősei kínlódásának irracionalizmusát, de végül ez az ellenpont ócska szentimentalizmusba fullad, midőn a film második felében már csak a kiinduló helyzet érzelmi fokozását találjuk, s végül a főhősök – újhullámos dramaturgiának megfelelő, de unalmasan érzelgős – pusztulását. Ám e hősöknek már az álmaival sem tudunk azonosulni, nemhogy az életükkel. Kár tehát elsiratni ezeket a szép, unalmas és kisstílű embereket. Michel Poiccard-ral az utolsó nagyszerű, romantikus balek pusztult el a filmművészetből. Nála jelentéktelenebb figuráknál érdemesebb a táj szépségében gyönyörködni, mint szánni való ártalmatlanságuk fölött keseregni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/01 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4868