KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/szeptember
KRÓNIKA
• Andor Tamás: Kovács László (1933–2007)
MAGYAR MŰHELY
• Kolozsi László: Zangezurban az idő Bodor Ádám-adaptációk
• Reményi József Tamás: A túlsó part Kamondi Zoltán: Dolina
• Kovács András Bálint: Torony az éjszakában Beszélgetés Tarr Bélával és Hranitzky Ágnessel
• Stőhr Lóránt: Felhőjáték Beszélgetés Fliegauf Benedekkel
• Muhi Klára: A jó dokumentumfilm botrányos Beszélgetés Kisfaludy Andrással, Kocsis Tiborral és Vészi Jánossal
BERGMAN
• Gelencsér Gábor: Bergman rítusai Ingmar Bergman: Arc, Szűzforrás, Rítus
GRINDHOUSE
• Kovács Marcell: Jack Starlett: Verseny az ördöggel
• Géczi Zoltán: Don Edmonds: Ilsa, az SS nőstényfarkasa
• Nevelős Zoltán: Sergio Martino: Torzó
• Orosdy Dániel: Tobe Hooper: Élve elfogyasztva
• Horváth Antal Balázs: Russ Meyer: Jó reggelt és viszlát!
• Teszár Dávid: Yukio Noda: Zérónő: a vörös bilincsek
• Varró Attila: Henry Paris: Misty Beethoven feltárása
• Sahár Szilveszter: Szemétből katedrálist Roberto Rodriguez: Grindhouse – Terrorbolygó
ÚJ KÍNA, ÚJ MOZI
• Géczi Zoltán: Beretta-szimfóniák Hongkongi bűnügyi filmek
• Wostry Ferenc: Hongkong célkeresztben Category III
HALÁL-NAPLÓK
• Földényi F. László: A körtefa árnyékában Forgács Péter: Saját halál
• Jankovics Márton: Az utolsó pillanat Rekviemek mozgóképen
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: A bűn terei Báron György: Alászállás az alvilágba – Psycho-analízis
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Elvek és társak Maár Gyula: Töredék
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Goodbye, Bafana
• Harmat György: Csapda
• Varró Attila: Hajlakk
• Sahár Szilveszter: Külvárosi rockerek
• Pápai Zsolt: Next
• Ádám Péter: Moliére
• Csillag Márton: A Simpson család
• Vajda Judit: Forró zápor
DVD
• Nevelős Zoltán: Medvebarát
• Pápai Zsolt: A manipulátor
• Kovács Marcell: A vörös kör
• Tosoki Gyula: A nap szépe

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Csak a szerelem

Kifosztott szeretők

Bársony Éva

 

Az első pillantásra meglepő hasonlóságot fedezhetünk fel a bolgár Boriszlav Saraliev Csak a szerelem és Rózsa János Vasárnapi szülők című filmje között. S bár a nyilvánvaló egybeesések utóbb háttérbe szorulnak a két filmet meghatározó különbségek mellett; a lényegi összecsengés elgondolkodtató.

Az intézetben nevelkedett 17 éves bolgár kamaszfiú, Radoszlav (Ivan Ivanov) épp olyan reménytelenül próbál kitörni a társadalom peremére szorítottság testi-lelki állapotából, mint sorstársa, a magyar kamaszlány. A fiú kudarcba fulladt szökési kísérletét sem önmagában a visszatoloncolás teszi végül is tragikussá. Inkább az azt közvetlenül megelőző tapasztalat. Találkozása a társadalommal. Ez pedig nem más, mint a visszautasítás, a megalázás, az elzárkózás lesújtó élménye.

A bolgár változatban a kudarc nem csak a történet végső kicsengésében kap tragikus értelmet. Radoszlav esetében konkrétan is tragikus eseményben ölt testet a kísérlet reménytelensége. A címével ellentétben a Csak a szerelem egy szerelem megcsúfolásának filmje. A lányt a biztonságosan berendezett „kinti” világ védi a fiútól; érzéseik megsemmisítése egy szociológiailag motivált konfliktus végkifejlete. A szerelmeseket a legdrasztikusabb módon fosztják meg születendő gyermeküktől, a működésbe lépő védelmi gépezet kifogástalan munkát végez. Kifosztottan és összetörtén látjuk őket az utolsó jelenetben, a mindenről lemondás apatikus stádiumában.

Az erős hatásokra épülő Csak a szerelem mégsem olyan átütő erejű, mint a Vasárnapi szülők, és ez az ítélet nem a hazai szemlélő elfogultságából fakad. A hagyományos játékfilmes módszerből eredő túlrendezettség, az irodalmias megoldások, a dramaturgia kiszámított működése – mindez a kiválasztott valóságról mint idegen anyag lepattogzik. A rendező szociografikus érdeklődését lépéshátránnyal követi a művészi ábrázolás. Ez az ellentmondás a bolgár film egy általánosabb ellentmondására utal. Az utóbbi években új törekvés kibontakozásának jelei mutatkoznak; az ennek a jegyében fogant filmeket nemcsak az erőteljes szociografikus érdeklődés különbözteti meg az elődöktől, hanem az a szerzői szándék is, hogy spontánabb, közvetlenebb ábrázolási móddal haladják meg a bolgár film moralizáló, pszichologizáló hagyományait, és levessék magukról a képi szürrealizmus elhasznált holmijait. Ezek a filmek már nem a nagy társadalmi eszmékből indulva közelítenek a valósághoz, hanem a valóság apró metszeteit kritikusan vizsgálva kutatják az élet mindennapi tényeiben a társadalmi folyamatok érvényesülését és ellentmondásait. Az új szemléletmód egyelőre azonban csak kivételes esetekben képes megteremteni az egységet az ábrázolás tárgya és módszere között.

Boriszlav Saraliev több mint negyedszázados rendezői pályával a háta mögött (még Rommnál tanult a moszkvai főiskolán) kora szerint nem tartozik az új rendezőgenerációhoz, filmjének szociográfiai szemléletmódja viszont velük rokonítja. Következésképp a Csak a szerelem fontosságát nem a részmegoldások minőségében, hanem a bolgár film új törekvésének erősítésében kell látnunk.

A társadalom egy elhanyagolt és kényelmetlen konfliktusával néz szembe Saraliev filmje. A lelki otthontalanság állapotában a szerelem – minden. (Az eredeti cím is erre utal: A szerelem minden.) Az intézeti szökevény és az értelmiségi környezetnek hátat fordító lány egymásba kapaszkodásában felfedezhetjük a bizakodást, hogy az emberség, az etika magasabb rendű, mint a jog. Saraliev nemcsak a befejezésben utal e hit gyakorlati érvénytelenségéből fakadó veszélyekre. Aggodalma ott húzódik a durva és lélektelen bánásmódról tanúskodó intézeti jelenetekben is. Ha azokat a szabályokat, amelyek a társadalom védelmét hivatottak szolgálni, zsarnoki és embertelen módon alkalmazzák, akkor ezek a szabályok újabb veszélyeket szülnek. Kiölik a beilleszkedés és elfogadás készségét, ugyanakkor kikényszerítik az önvédelemnek azokat a formáit, amelyek ellenőrzése és szabályozása bizonytalan. Kamaszhőse útjában ezt a folyamatot szinte „fejlődéstörténeti” pontossággal követi a film. Radoszlav először óvatossággal, majd ravaszsággal, végül agresszióval válaszol. Kiszámíthatatlan, hogy melyik útra lökődik, miután a film végén ismét rácsapódik a rendőrautó ajtaja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/06 28. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7424