KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/október
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Michel Serrault (1928–2007)
BERGMAN
• Kovács András Bálint: A lélek mélyéről Ingmar Bergman
• Sopsits Árpád: Ellenkező előjelű ikerpárok Bergman – Antonioni
ANTONIONI
• N. N.: Michelangelo Antonioni játékfilmjei
• Jancsó Miklós: A Mester lebegve érkezik Michelangelo Antonioni
• Vágvölgyi B. András: Antonioni Amerikája Zabriskie Point
MIYAZAKI
• Teszár Dávid: A repülés művészete Hayao Miyazaki
• Géczi Zoltán: Tokiói keresztapák A Studio Ghibli története
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Háttérvetítések Karlovy Vary
• Baski Sándor: Régi táj új ecsettel Russia Rulez
HATÁRSÁV
• Pataki Gábor: A lelassult forradalom Formabontók
• Palotai János: Átrajzolók Tóth György fotografikái
TELEVÍZÓ
• Schubert Gusztáv: Box humana Magyar plazma
KRITIKA
• Báron György: Brókerarcok Overnight
• Barotányi Zoltán: Port a porhoz Zuhanórepülés
• Kolozsi László: Manysi vadász a szív Farkas
• Dániel Ferenc: Jiři Menzel kései cunamija Őfelsége pincére voltam
• Turcsányi Sándor: Villák proletárjai, egyesüljetek! Őszi kertek
• Takács Ferenc: Ártéri dagály Tideland
LÁTTUK MÉG
• Vízer Balázs: Este
• Vincze Teréz: Drágaságom
• Kolozsi László: Törésteszt
• Vajda Judit: Felkoppintva
• Géczi Zoltán: Száműzöttek
• Parádi Orsolya: Ízlések és pofonok
• Tüske Zsuzsanna: Mr. Brooks
• Varró Attila: Csillagpor
DVD
• Pápai Zsolt: Betörő az albérlőm
• Tosoki Gyula: Hósüti
• Klág Dávid: Idiokrácia – Hülyék paradicsoma
• Varró Attila: Kwaidan

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az Eichmann-show

Andorka György

The Eichmann Show – brit, 2015. Rendező: Paul Andrew Williams. Írta: Simon Block. Kép: Carlos Catalan. Zene: Laura Rossi. Szereplők: Martin Freeman (Fruchtman), Anthony LaPaglia (Hurwitz), Rebecca Front (Mrs. Landau), Andy Nyman (Landor), Vaidotas Martinaitis (Eichmann). Gyártó: Feelgood Fiction / BBC. Forgalmazó: Pannónia Entertainment. Feliratos. 90 perc.

 


Az, hogy az 1961-ben Argentínában elfogott, majd Izraelbe hurcolt Adolf Eichmann négy hónapon át tartó, világszerte közvetített tárgyalása a médium hőskorában televízió-történelmet írt, és a náci rémtettek részletei először jutottak el valóban széles nyilvánossághoz, jórészt egy embernek, az akkor harmincas éveit taposó Milton Fruchtman producernek köszönhető, akinek az utókor, ha megkésve is, ezennel igazságot szolgáltat. Az évszázad perének kulisszái mögé bepillantó Eichmann-show az eseményt tető alá hozó szürke eminenciás, és rendezője, a gonosz banalitását feldolgozni képtelen Leo Hurwitz közötti dinamikára koncentrál, aki a közvetítést mindinkább alárendeli rögeszméjének, hogy kameráival kizárólag Eichmanra fókuszálva behatoljon a letéphetetlen maszk mögé.

A felállás papíron izgalmas, azonban a film egyszerűen nem találja a közös nevezőt a párhuzamos törekvései között: a rendezőnek sem a tárgyalóteremben vibráló feszültséget nem sikerül átadnia (ezt eleve szabotálja a nézői pozíciónk és a stáb folyamatos rezonőr-szerepe), sem a címszereplő megértéséhez nem visz közelebb – a filmesek technikai és emberi problémái viszont egyszerűen súlytalannak érződnek a lencsék túloldalán elhangzó borzalmak mellett; így pedig eleve nehezen áll össze a szintézis, a média és a filmkép erejéről szóló intelligens tanulmány. A játékidő második felében sorra kerülő tanúvallomások és a koncentrációs táborok archív felvételeinek megrázó montázsszekvenciáit nézve persze nem marad el a hatás – de ez kevésbé a mű érdeme, mintsem természetes, zsigeri reakció a részünkről. Az alkotói szándék összességében dícséretes, a végeredmény azonban legfeljebb a Fruchtmant játszó remek Martin Freeman miatt lehet érdemes a figyelmünkre – a film máskülönben főműsoridős BBC-történelemleckeként is a korrekt szintet alulról súroló darab.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/09 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12386