KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Bódy/Jeles konferencia
• (X) : Katapult Film Szinopszis-pályázat
ANTONIONI
• Kovács András Bálint: Az eltűnés mestere Antonioni és a modernitás
BULVÁRKÓRHÁZ
• Mihancsik Zsófia: Betegségügyek Beszélgetés a Sickóról
• Schubert Gusztáv: Fesd feketére! Sicko
• Barotányi Zoltán: Kórház utca Egészségügy a kereskedelmi tévékben
• Darab Zsuzsa: Vér, cukor, szex, mágia Kórházi tv-sorozatok
VÁMPIROLÓGIA
• Kovács Ilona: Árnyékvilág Kis vámpirológia
• Varga Zoltán: Búcsú a vérszopkóktól Vámpírok a modern horrorfilmben
SODERBERGH
• Pápai Zsolt: A kaméleon színe Steven Soderbergh
LYNCH
• Janisch Attila: Belvilág Birodalom Inland Empire
• Strausz László: Lynch Peaks A tévénézők lázadása
MOZIPEST
• Teszler Tamás: Kísérleti láncolat Toldi mozi
FESZTIVÁL
• Wostry Ferenc: Spanyolok a spájzban Miskolc: Cinefest
HATÁRSÁV
• Simonyi Balázs: Tíz csőre töltött 35 mm-es A Magnum és a mozi
KRITIKA
• Muhi Klára: Épphogy csak érintsd! Iszka utazása
• Báron György: Szerelem, szabadság... A Nap utcai fiúk
• Kolozsi László: Csak oda Megy a gőzős
• Baski Sándor: Ha ölni kell Flandria
LÁTTUK MÉG
• Vajda Judit: Csendkút
• Vaskó Péter: A Bourne-ultimátum
• Ádám Péter: Színes fátyol
• Géczi Zoltán: Halloween
• Csillag Márton: A másik én
• Klág Dávid: Frank & Wendy
• Tüske Zsuzsanna: 1408
• Pápai Zsolt: Agyő, nagy Ő
• Varró Attila: Invázió
DVD
• Pápai Zsolt: A forrás
• Kovács Marcell: Az idő urai
• Alföldi Nóra: A hírhedt
• Tosoki Gyula: A kolostor

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az informátor!

Pápai Zsolt

The Informant! – amerikai, 2009. Rendezte: Steven Soderbergh. Írta: Kurt Eichenwald regényéből Scott Z. Burns. Kép: Steven Soderbergh. Zene: Marvin Hamlisch. Szereplők: Matt Damon (Mark Whitacre), Scott Bakula (Brian Shepard), Melanie Lynskey (Ginger Whitacre), Frank Welker (Mr. Whitacre), Patton Oswalt (Ed Herbst). Gyártó: Warner Bros. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 108 perc.

A kilencvenes évek első felében az Egyesült Államok egyik legnagyobb kartellbotránya borzolta a kedélyeket az üzleti élet szereplői és az FBI munkatársai körében. A szennyest a botrányban érintett Archer Daniels Midland (ADM) nevű agráripari óriáscég fiatal és agilis vezetője, bizonyos Mark Whitacre teregette ki, az egyszeri halandó számára nehezen értelmezhető motivációtól hajtva. A sztoriból a tényregényekben utazó Kurt Eichenwald írt könyvet, Steven Soderbergh rendező számára ez a mű jelentette a kiindulási pontot filmjéhez.

A történet első blikkre az imperialisták ármánykodásait leleplező és az ipari kémkedés bugyraiba betekintő thriller után kiált, Soderbergh és Scott Z. Burns (A Bourne-ultimátum) forgatókönyvíró azonban a szatíra és a fekete komédia közötti homályzónába kirándult. Döntésük érthető, az FBI szolgálatába szegődő, és a titkos ügynököt teljes átéléssel – jóllehet bumfordi módon – alakító Whitacre figurája ugyanis alkalmasabb egy szatíra, semmint egy thriller főszereplőjének. Kiváló döntés volt a rendező részéről az is, hogy hőse belső narrációjával kommentálja vagy ellenpontozza a képeket, ily módon hatásosan mutatja be egy zavaros elme működését, továbbá okosan játszik el a nézői azonosulást célzó technikákkal.

Az Informátor! a művészileg nagyobb igényű munkák (Traffic) és a vegytisztán szórakoztató mozik (Ocean’s-trilógia) között félúton áll a rendezői életműben. Ambícióinál – no meg a sztorijánál – fogva az Erin Brockovich biopicjére emlékeztet leginkább, de hiányzik belőle annak bája. Minden humorával együtt szögletesebb és szálkásabb annál: kevésbé kerekre formált, és csöppet izzadságszagú darab. A legnagyobb gond a tempójával, az arányaival, illetve – egyes jelenetekben – a technikai kivitelezésével van. A játékidő második felében sok az üresjárat, ráadásul ekkorra már kifejezetten zavarónak hatnak azok a fényképezés-technikai trükkök (mindenekelőtt a kép hátterének konzekvens kiégetése), amiket a filmben operatőrként is domborító Soderbergh alkalmaz.

A kritikai él azonban így sem csorbul. A zárlatra a fő kérdés – egyúttal a filmben megfogalmazódó társadalomkritika veleje – a következő: hogyan juthatott egy olyan figura, mint Whitacre, magas beosztásba egy piacvezető cégnél az Egyesült Államokban? Mit mondhatunk egy társadalomról, amelyben a mentális ámokfutást magas pozícióba helyezéssel honorálják, és amelyben a rendfenntartásért felelős erők állhatatos partnerei egy elmebetegnek?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/12 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10003