KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/december
GAÁL ISTVÁN
• Báron György: A képíró Gaál István
• Pörös Géza: Gazdag pillanatok Beszélgetés Gaál Istvánnal
FILMFESTÉSZET
• Lajta Gábor: Barokk mozi Jarman és Caravaggio
• Pataki Gábor: Dionüszosz farmeröltönyben Csernus és Caravaggio
ANTONIONI
• Bikácsy Gergely: Fennsík és folyóvölgy Antonioni szemhatára
BOSSZÚFILMEK
• Hungler Tímea: Fúria képében Bosszús csajok
• N. N.: Női bosszúfilmek
• Géczi Zoltán: A gyűlölet szépprózája Park Chan-wook: A bosszú ura; A bosszú asszonya
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Babel.com Velence
• Klacsán Csaba: A minőség rovására Pécs: Moveast
TELEVÍZÓ
• Hammer Ferenc: Online társadalom Digitális rendszerváltás
• Hirsch Tibor: Voltunk mi együtt is Magyar plazma
KRITIKA
• Kolozsi László: Dis városában Lányok
• Muhi Klára: Fut velünk egy rossz szekér Off Hollywood
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Persepolis
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A semmi peremén Boldog új élet
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Az ismeretlen
• Vajda Judit: XXY
• Vízer Balázs: Királyság
• Pápai Zsolt: Elizabeth: Az aranykor
• Klág Dávid: Az ügynökség
• Herpai Gergely: A falka
• Tüske Zsuzsanna: A bárányok harapnak
DVD
• Csillag Márton: Pixar-rövidfilmek
• Pápai Zsolt: Üres város
• Csillag Márton: A gyilkos; A csalás
• Tosoki Gyula: Kerek rockerek
GAÁL ISTVÁN
• Kósa Ferenc: A hallgatás csöndje Búcsú Gaál Istvántól

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az informátor!

Pápai Zsolt

The Informant! – amerikai, 2009. Rendezte: Steven Soderbergh. Írta: Kurt Eichenwald regényéből Scott Z. Burns. Kép: Steven Soderbergh. Zene: Marvin Hamlisch. Szereplők: Matt Damon (Mark Whitacre), Scott Bakula (Brian Shepard), Melanie Lynskey (Ginger Whitacre), Frank Welker (Mr. Whitacre), Patton Oswalt (Ed Herbst). Gyártó: Warner Bros. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 108 perc.

A kilencvenes évek első felében az Egyesült Államok egyik legnagyobb kartellbotránya borzolta a kedélyeket az üzleti élet szereplői és az FBI munkatársai körében. A szennyest a botrányban érintett Archer Daniels Midland (ADM) nevű agráripari óriáscég fiatal és agilis vezetője, bizonyos Mark Whitacre teregette ki, az egyszeri halandó számára nehezen értelmezhető motivációtól hajtva. A sztoriból a tényregényekben utazó Kurt Eichenwald írt könyvet, Steven Soderbergh rendező számára ez a mű jelentette a kiindulási pontot filmjéhez.

A történet első blikkre az imperialisták ármánykodásait leleplező és az ipari kémkedés bugyraiba betekintő thriller után kiált, Soderbergh és Scott Z. Burns (A Bourne-ultimátum) forgatókönyvíró azonban a szatíra és a fekete komédia közötti homályzónába kirándult. Döntésük érthető, az FBI szolgálatába szegődő, és a titkos ügynököt teljes átéléssel – jóllehet bumfordi módon – alakító Whitacre figurája ugyanis alkalmasabb egy szatíra, semmint egy thriller főszereplőjének. Kiváló döntés volt a rendező részéről az is, hogy hőse belső narrációjával kommentálja vagy ellenpontozza a képeket, ily módon hatásosan mutatja be egy zavaros elme működését, továbbá okosan játszik el a nézői azonosulást célzó technikákkal.

Az Informátor! a művészileg nagyobb igényű munkák (Traffic) és a vegytisztán szórakoztató mozik (Ocean’s-trilógia) között félúton áll a rendezői életműben. Ambícióinál – no meg a sztorijánál – fogva az Erin Brockovich biopicjére emlékeztet leginkább, de hiányzik belőle annak bája. Minden humorával együtt szögletesebb és szálkásabb annál: kevésbé kerekre formált, és csöppet izzadságszagú darab. A legnagyobb gond a tempójával, az arányaival, illetve – egyes jelenetekben – a technikai kivitelezésével van. A játékidő második felében sok az üresjárat, ráadásul ekkorra már kifejezetten zavarónak hatnak azok a fényképezés-technikai trükkök (mindenekelőtt a kép hátterének konzekvens kiégetése), amiket a filmben operatőrként is domborító Soderbergh alkalmaz.

A kritikai él azonban így sem csorbul. A zárlatra a fő kérdés – egyúttal a filmben megfogalmazódó társadalomkritika veleje – a következő: hogyan juthatott egy olyan figura, mint Whitacre, magas beosztásba egy piacvezető cégnél az Egyesült Államokban? Mit mondhatunk egy társadalomról, amelyben a mentális ámokfutást magas pozícióba helyezéssel honorálják, és amelyben a rendfenntartásért felelős erők állhatatos partnerei egy elmebetegnek?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/12 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10003