KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/december
GAÁL ISTVÁN
• Báron György: A képíró Gaál István
• Pörös Géza: Gazdag pillanatok Beszélgetés Gaál Istvánnal
FILMFESTÉSZET
• Lajta Gábor: Barokk mozi Jarman és Caravaggio
• Pataki Gábor: Dionüszosz farmeröltönyben Csernus és Caravaggio
ANTONIONI
• Bikácsy Gergely: Fennsík és folyóvölgy Antonioni szemhatára
BOSSZÚFILMEK
• Hungler Tímea: Fúria képében Bosszús csajok
• N. N.: Női bosszúfilmek
• Géczi Zoltán: A gyűlölet szépprózája Park Chan-wook: A bosszú ura; A bosszú asszonya
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Babel.com Velence
• Klacsán Csaba: A minőség rovására Pécs: Moveast
TELEVÍZÓ
• Hammer Ferenc: Online társadalom Digitális rendszerváltás
• Hirsch Tibor: Voltunk mi együtt is Magyar plazma
KRITIKA
• Kolozsi László: Dis városában Lányok
• Muhi Klára: Fut velünk egy rossz szekér Off Hollywood
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Persepolis
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A semmi peremén Boldog új élet
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Az ismeretlen
• Vajda Judit: XXY
• Vízer Balázs: Királyság
• Pápai Zsolt: Elizabeth: Az aranykor
• Klág Dávid: Az ügynökség
• Herpai Gergely: A falka
• Tüske Zsuzsanna: A bárányok harapnak
DVD
• Csillag Márton: Pixar-rövidfilmek
• Pápai Zsolt: Üres város
• Csillag Márton: A gyilkos; A csalás
• Tosoki Gyula: Kerek rockerek
GAÁL ISTVÁN
• Kósa Ferenc: A hallgatás csöndje Búcsú Gaál Istvántól

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A kedvenc

Háttér – előtér

Takács Ferenc

Lanthimos első kosztümös filmjében is megőrzi illúziótlan látásmódját.

 

A The Favourite (2018), Yorgos Lanthimos új filmje fordítói balfogásnak köszönheti magyar címét, A kedvencet. Az Anna királynő uralkodása (1702-1714) idején az angol királyi udvarban játszódó film főszereplője, Marlborough hercegnő, leánykori nevén Sarah Jennings, akire a cím utal, ugyanis royal favourite volt – a királynő kegyence, ahogyan ezt fordítani szokás, illik, sőt kell. A kedvenc tehát történelmi film, azaz olyan ismereteket jelenít meg számunkra, amelyekre vonatkozólag a filmtől független és megbízható forrásaink vannak. S nem árt elővenni ezeket a forrásokat, mivel A kedvenc tartózkodik a szabvány történelmi filmekben megszokott ismeretterjesztő segédletektől, évszámok közreadásától, a történelmi figurák bemutatásától, szerepük magyarázatától és hasonlóktól. Ezért nem sokra megy a néző, ha a filmből próbálja megtudni, hogy ki volt Lord Godolphin és Robert Harley (1711-től Oxford grófja), hogy kik voltak és mit akartak a whigek és a tory-k, mikor kezdődött-végződött a spanyol örökösödési háború, és mi volt benne a szerepe John Churchillnek, Marlborough hercegnek. Ha viszont utánanéz, meglepve tapasztalja, hogy a film mennyire pontosan és hitelesen bánik a történelmi tényekkel, legalábbis azokkal, amelyeket a rendező beemelt A kedvencbe. A filmben „több dolog is pontos, bár sok minden van, ami nem az” – nyilatkozta Lanthimos a Hollywood Reporter-nek.

Ilyen „pontos dolog” Sarah Jennings alakja és politikai szerepe is. Marlborough hercegnő a királynő mindenható bizalmasa volt, akaratát mindenben rá tudta kényszeríteni uralkodójára, s így hosszú éveken át gyakorlatilag övé volt az ország politikai irányítása. „Pontos dolog” a történet harmadik szereplője is: Abigail Hill, a hercegnő elszegényedett unokatestvére, aki a királyi kegyenc protekciójával jut be az udvarba, hogy idővel kiszorítsa pártfogóját a királyné kegyeiből, eltávolíttassa az udvarból, hogy ő uralkodjék az egyre betegebb, tehetetlenebb, mankóval sántikáló és szélütött Anna felett.

Hogy hármójuk pszichodrámájából, nemiség és hatalomvágy féktelen és véresen komoly játszmáiból – ez ugyanis a film magva, három nagyszerű színésznő páratlan színvonalú előadásában (Olivia Colman, Rachel Weisz, Emma Stone) – mennyi a történelmi tény és mennyi könyvelendő az alkotó spekuláció és rendezői képzelet számlájára, tulajdonképpen lényegtelen. Különös paradoxszal állunk szemben: a film centrumában álló dráma, mint ahogy az egész film történeti hűsége, s evvel együtt történelmi film mivolta is, mely első pillantásra oly lényegesnek látszik, legalább annyira lényegtelen is.

Lanthimos rendezői munkája ugyanis egy páratlanul következetes un. foregrounding-művelet foglalata. A történelmi-politikai környezet és a három asszony drámája helyett ugyanis maga a feldolgozás módja, a megjelenítés vagy ábrázolás technikája követeli magának a nézői figyelem java részét, a hogyan kerül az előtérbe és válik a film közlendőjévé, az ábrázolás tárgyának a radikális háttérbe szorításával. Még a három nő testi elroncsolódásának a képei – Anna a történet végére tehetetlen roncs, Sarah arcát szörnyű forradás ékteleníti, Abigail bőrét rühes foltok borítják– is különösmód szépek, érdek nélkül, érzelmet nem keltve tetszenek.

Hűvös, pontos és technikailag végtelenül csiszolt módon zajlik le mindez. A rendező egyrészt annak a kinemato-piktorializmusnak a tanítványa, amelynek Kubrick Barry Lyndon-ja volt a klasszikus foglalata, s amely időben közelebbről a Greenaway-filmekből ismerős: a csordultig telített festőiség nappali és éjszakai szekvenciái váltakoznak ritmikusan a filmben. Ugyanez a ritmus mutatkozik meg a film szerkesztésmódjában is: szinte metronómtól vezérelve ismétlődnek váltakozva a helyszínek, a mozgások, a képi effektusok és a zenei motívumok, a variatív ismétlés „zenéje” felülírja a cselekménymenetet. A film a maga film voltát a legközvetlenebb felvétel-technikai szinten is előtérbe helyezi: időnként divatjamúlt halszem-optikát használ az operatőr, és a záró kép hármas áttünése egyenest a némafilm-korszak avantgárd kísérletezését idézi.

Mindezek az eszközök és eljárások persze nagyjából a hatvanas évek óta jelen vannak a filmművészetben, tehetnénk hozzá némi kritikai éllel. De nem tesszük: Lanthimos ebből a közkincsből válogatva hatásos, rangos, fölényesen eredeti ötvözetet hozott össze.

 

A KEDVENC (The Favourite) – brit, 2018. Rendezte: Yorgos Lanthimos. Írta: Deborah Davis és Tony McNamara. Kép: Robbie Ryan. Szereplők: Olivia Colman (Anna), Rachel Weisz (Sarah), Emma Stone (Abigail), Mark Gatiss (Marlborough), Nicholas Hoult (Harley). Gyártó: Element Pictures / Film4. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 119 perc.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/02 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13968