KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/december
GAÁL ISTVÁN
• Báron György: A képíró Gaál István
• Pörös Géza: Gazdag pillanatok Beszélgetés Gaál Istvánnal
FILMFESTÉSZET
• Lajta Gábor: Barokk mozi Jarman és Caravaggio
• Pataki Gábor: Dionüszosz farmeröltönyben Csernus és Caravaggio
ANTONIONI
• Bikácsy Gergely: Fennsík és folyóvölgy Antonioni szemhatára
BOSSZÚFILMEK
• Hungler Tímea: Fúria képében Bosszús csajok
• N. N.: Női bosszúfilmek
• Géczi Zoltán: A gyűlölet szépprózája Park Chan-wook: A bosszú ura; A bosszú asszonya
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Babel.com Velence
• Klacsán Csaba: A minőség rovására Pécs: Moveast
TELEVÍZÓ
• Hammer Ferenc: Online társadalom Digitális rendszerváltás
• Hirsch Tibor: Voltunk mi együtt is Magyar plazma
KRITIKA
• Kolozsi László: Dis városában Lányok
• Muhi Klára: Fut velünk egy rossz szekér Off Hollywood
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Persepolis
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A semmi peremén Boldog új élet
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Az ismeretlen
• Vajda Judit: XXY
• Vízer Balázs: Királyság
• Pápai Zsolt: Elizabeth: Az aranykor
• Klág Dávid: Az ügynökség
• Herpai Gergely: A falka
• Tüske Zsuzsanna: A bárányok harapnak
DVD
• Csillag Márton: Pixar-rövidfilmek
• Pápai Zsolt: Üres város
• Csillag Márton: A gyilkos; A csalás
• Tosoki Gyula: Kerek rockerek
GAÁL ISTVÁN
• Kósa Ferenc: A hallgatás csöndje Búcsú Gaál Istvántól

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A kiskirály

Pápai Zsolt

 

Európa keleti felén a téma mostanság gyakran szó szerinti értelemben az utcán hever, és ez a megállapítás valamennyi ország közül a volt Szovjetunió utódállamaira, azok közül is talán Oroszországra nézve igaz a leginkább. Nyilván nem véletlen, hogy az elmúlt tíz évben éppen itt volt a legviharosabb és a legellentmondásosabb az átmenet a bizonyos körökben szocialistának becézett félfeudális társadalmi berendezkedésből a XIX. századot idéző karvalykapitalista viszonyok közé, és nyilván nem véletlen az sem, hogy kommunizmus és konzumizmus különbségét észlelve és egyfajta nosztalgikus vágytól hajtva a szélesebb tömegek gyakran inkább a múltra, mintsem a jelenre vagy a jövőre szavaznak.

Az immáron három évtizede a filmiparban mozgó, de rendezésre csak 1990-től vállalkozó Pavel Lungin ezeket a társadalmi folyamatokat érzékelve fogott hozzá a kortárs oroszországi gengszterizmus mocsarát bemutató munkájához, egy, a nyolcvanas évek végén repülőrajtot vett karrier felvázolásához. A kiskirály középpontjában a némelyek szerint egyes vonásaiban a híres-hírhedt iparmágnásra, Borisz Berezovszkijra emlékeztető Platon Makovszkij nevű parvenü áll, aki a reklámiparban, a médiában és a politikai szférában egyaránt tekintélyes hatalommal rendelkezik. A tizenöt év történéseit átfogó filmben Lungin úgy kísérli meg feltérképezni hősének ellentmondásos személyiségét, hogy közben széles társadalmi körképet is igyekszik nyújtani. Az események bemutatása a Makovszkij halálával végződő merénylet ismertetésével kezdődik, majd egy nyomozófigura beemelésével a múltban történő kutakodással folytatódik: egyértelmű az Aranypolgár inspirációja, nem csupán a középpontban álló karakter, hanem a többszempontú flashbackekre alapozott szerkezet miatt is.

A kiskirály Oroszországban bemutatása után röviddel hihetetlen nézőszámot produkált, de a nagy érdeklődés inkább szólhatott a népszerű témának, mint a film önértékének. Lungin ugyan ért a feszültségkeltés technikáihoz és jól sodorja egybe a széttartó cselekményszálakat is, viszont az arányérzéke és az ízlése gyakran cserbenhagyja, így műve helyenként terjengőssé, helyenként klisészerűvé válik. Az Aranypolgár hiába szolgált sorvezetőül a rendező számára, a zsenialitást csak plagizálni lehet, reprodukálni nem.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/04 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1888