KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bori Erzsébet: Ember Judit (1935–2007)
TARR
• Kovács András Bálint: Körbezárva A londoni férfi
• Várkonyi Benedek: Szép a rút, és rút a szép Beszélgetés A londoni férfiről
RADVÁNYI 100
• Muhi Klára: Összeszedni a szétdobált világot Radványi Géza
• N. N.: Radványi Géza (1907–1986) filmjei
• Muhi Klára: A kételkedés tudománya Bacsó Péter Radványi Gézáról
GAÁL ISTVÁN
• Bikácsy Gergely: A hajnali utas Gaál István városai
• Jancsó Miklós: A Prédikátor könyve
• Gaál István: A birnami erdő Macbeth – Az utolsó kézirat
AMERIKA-PARANOIA
• Barotányi Zoltán: Kumulatív gránátok Hollywood háborúba megy
• Géczi Zoltán: A Keselyű három éve Bourne-trilógia
• Klág Dávid: Kínoz a haza Tortúra a moziban
NEO-NOIR
• Varró Attila: Vezér-gondolat Amerikai gengszter
• Sepsi László: Sötét tornyok Szerepjáték és film noir
ROMÁN ÚJ HULLÁM
• Bori Erzsébet: Eldobott nemzedék 4 hónap, 3 hét és 2 nap
• Dániel Ferenc: A Conducator árnya Román új hullám
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Demokrácia-leckék Verzió
MÉDIA
• Deák Dániel: A világháló Lumière-jei YouTube-sokk
HATÁRSÁV
• Palotai János: A vágy lakhelyei Dalí és a film
MOZIPEST
• Kelecsényi László: A lázadás mozija Art-kino
KÖNYV
• Bajtai András: A halászó ember Hogyan fogjunk nagy halat?
KRITIKA
• Csillag Márton: Kis lépés Egonnak… Egon és Dönci
• Stőhr Lóránt: Könnyű pára Medúzák
• Nevelős Zoltán: Szigorúan ellenőrzött közterek Red Road
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Kasszandra álma
• Kolozsi László: Szappanopera
• Kovács Gellért: Vágy és vezeklés
• Pápai Zsolt: Kalifornia királya
• Tüske Zsuzsanna: Mesterdetektív
• Vajda Judit: Mindennapi kenyerünk
• Schreiber András: Hideg nyomon
• Klág Dávid: Beowulf – Legendák lovagja
• Vízer Balázs: Golyózápor
DVD
• Ardai Zoltán: Ne nyúlj a fehér nőhöz! A hétköznapi őrület meséi
• Csillag Márton: Shortbus
• Alföldi Nóra: Rosszbarátok
• Pápai Zsolt: A dzsesszénekes

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Boss

Lucifer bérgyilkosa

Kovács Gellért

Minden idők egyik legnyomasztóbb tévésorozatában a politikai hatalom közveszélyes őrültje mutatja meg az ember legördögibb arcát.

Elég akár felszínesen is körülnézni a kortárs amerikai sorozatok között: a tengerentúli kábeladókat ellepték az antihősök. Egy évtizede még elképzelhetetlen lett volna, ma már szinte természetes, hogy a néző hosszú évadokon keresztül figyel érdeklődve, sőt sokszor egyenesen szimpátiával jutalmaz erkölcsileg minimum erősen árnyalt figurákat: elég csak Dexterre, az igazságosztó sorozatgyilkosra, a Kemény zsaruk (The Shield) korrupt nyomozóira, vagy a Totál szívás (Breaking Bad) átlagemberből drogcézárrá torzult pedagógusára gondolni. Divatban vannak a képernyős lecsúszás-történetek – s úgy tűnhet, a Starz mozicsatorna is erre a hullámra ültette fel tavaly ősszel indult produkcióját. Ám elég akár csak néhány epizódot megnézni a Boss első évadjából, rövid időn belül belénk marhat a felismerés: itt bizony a szokásos kompromisszumokhoz képest is kevesebb oxigén jut a könnyed szórakoztatásnak.

A Boss címszereplője, Tom Kane ugyanis megáltalkodott gazember, maga a két lábon járó gonoszság. Hosszú évek óta tölti be Chicago polgármesteri tisztségét; politikai őstehetség, a kompromisszumokat és az empátiát csak elterelésnek használja. Nem válogat az eszközökben – hiszen ő az, aki meghatározza, és ha kell, meg is változtatja a játékszabályokat. Uralma azonban véges, ez már rögtön a Gus Van Sant által megrendezett pilotban nyilvánvalóvá válik: Kane ritka és gyógyíthatatlan idegrendszeri betegségben szenved, ami egyelőre lappang, de hamarosan valószínűleg leteríti a gazdatestet. Egyre kevesebb hát az idő, ami még rendelkezésére állhat: a hatalmat tovább kellene adni, és nem ártana számot vetnie a politikai és magánemberi bűnökkel igencsak terhelt múltjával sem.

És rögtön ez az a pont, ahol a Boss szembe megy a megszokott dramaturgiával: Kane ugyanis némi erőtlen hezitálás után ráébred, hogy csak azért, mert végzetes kór gyötri, nem tud és nem is akar változtatni: hiába mímel önmarcangoló monodrámát, aljas volt eddig, aljas marad mindhalálig. Míg a hasonló sorozatokban legalább bizonyos tulajdonságaik miatt tudjuk szeretni az elkárhozás felé tartó főszereplőket, Kane-nek esélye sincs a felemelkedésre, szinte minden cselekedetével gyűlöltebb figurává válik: nincs az a családtag vagy hűséges munkatárs, akit ne lenne hajlandó feláldozni. És még csak azt sem tudjuk meg feltétlenül, mikor csúszott bele a totális romlásba: minél beljebb kerülünk Kane személyiségébe, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy a politikai életben maradás mögött már jó ideje csak a puszta önzés mutatja magát.

Ráadásul a Boss alkotói (kreátor: Farhad Safinia, visszatérő rendező többek között Mario Van Peebles és Jim McKay) még abba a csapdába sem esnek bele, hogy az úgynevezett korszellemet vagy éppen a társadalom morális állapotait hibáztatnák Kane ámokfutásáért. Bár kétségtelenül a bűnös város az, ami játékban tartja polgármesterét, ám a mindent átszövő politikai pókhálóban mégiscsak ő az egyetlen igazi ragadozó – és amíg nem jön egy túlélő, aki megtalálhatja gyenge pontjait, egyszerűen lehetetlen megállítani őt. A néző persze kitart, s alig várja, hogy ez az elvek nélküli keresztapa megbukjon végre, s ettől olyan lebilincselően izgalmas a Boss. No és persze Kelsey Grammer egészen hátborzongató alakításától. Az eddig nagyrészt vígjátéki szerepekben bizonyított színész (legfőképpen Dr. Frasier Crane-ként ismert, amely karakter több kultikus sitcomban is látható volt), a lehető legtermészetesebben formázza meg a kőszívű embert – hallgatása baljós, ordítása velőtrázó. Nem véletlenül kapott rögtön az első etapért Golden Globe-díjat. És az idén októberben véget ért második szezon után szinte alig lehet kérdéses: a reménybeli következő eresztésben is ugyanolyan szenvedéllyel tudjuk majd utálni a hatalom eme szélsőségesen félelmetes mániákusát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/12 45-45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12778