KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bori Erzsébet: Ember Judit (1935–2007)
TARR
• Kovács András Bálint: Körbezárva A londoni férfi
• Várkonyi Benedek: Szép a rút, és rút a szép Beszélgetés A londoni férfiről
RADVÁNYI 100
• Muhi Klára: Összeszedni a szétdobált világot Radványi Géza
• N. N.: Radványi Géza (1907–1986) filmjei
• Muhi Klára: A kételkedés tudománya Bacsó Péter Radványi Gézáról
GAÁL ISTVÁN
• Bikácsy Gergely: A hajnali utas Gaál István városai
• Jancsó Miklós: A Prédikátor könyve
• Gaál István: A birnami erdő Macbeth – Az utolsó kézirat
AMERIKA-PARANOIA
• Barotányi Zoltán: Kumulatív gránátok Hollywood háborúba megy
• Géczi Zoltán: A Keselyű három éve Bourne-trilógia
• Klág Dávid: Kínoz a haza Tortúra a moziban
NEO-NOIR
• Varró Attila: Vezér-gondolat Amerikai gengszter
• Sepsi László: Sötét tornyok Szerepjáték és film noir
ROMÁN ÚJ HULLÁM
• Bori Erzsébet: Eldobott nemzedék 4 hónap, 3 hét és 2 nap
• Dániel Ferenc: A Conducator árnya Román új hullám
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Demokrácia-leckék Verzió
MÉDIA
• Deák Dániel: A világháló Lumière-jei YouTube-sokk
HATÁRSÁV
• Palotai János: A vágy lakhelyei Dalí és a film
MOZIPEST
• Kelecsényi László: A lázadás mozija Art-kino
KÖNYV
• Bajtai András: A halászó ember Hogyan fogjunk nagy halat?
KRITIKA
• Csillag Márton: Kis lépés Egonnak… Egon és Dönci
• Stőhr Lóránt: Könnyű pára Medúzák
• Nevelős Zoltán: Szigorúan ellenőrzött közterek Red Road
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Kasszandra álma
• Kolozsi László: Szappanopera
• Kovács Gellért: Vágy és vezeklés
• Pápai Zsolt: Kalifornia királya
• Tüske Zsuzsanna: Mesterdetektív
• Vajda Judit: Mindennapi kenyerünk
• Schreiber András: Hideg nyomon
• Klág Dávid: Beowulf – Legendák lovagja
• Vízer Balázs: Golyózápor
DVD
• Ardai Zoltán: Ne nyúlj a fehér nőhöz! A hétköznapi őrület meséi
• Csillag Márton: Shortbus
• Alföldi Nóra: Rosszbarátok
• Pápai Zsolt: A dzsesszénekes

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ámok

Báron György

 

E film a harmadik világból, Marokkóból érkezett hozzánk, s ez a tény eleve olcsó fölmentést kínálhat a bírálónak. Végre is ezeket a műveket – mégha nem valljuk is be – nemigen szoktuk Fellini vagy Bresson mércéjével mérni; gyermeknek szóló vállveregetéssel dicsérjük meg alkotójukat a politikai jószándékért, s távoli világ üzenetének fölerősítéséért, s ezenközben hajlamosak vagyunk szemet hunyni a lélekábrázolás „európai mélységének” hiánya vagy a feltűnő szakmai hiányosságok fölött. Nos, a legtöbb, amit Souheil Ben Barkáról, az Ámok rendezőjéről elmondhatunk, hogy kinőtt e kisdedóvóból; nincs szüksége lenéző elnézésünkre. Igaz, biográfiája szerint a Nyolc és fél élménye indította a filmkészítés felé, ez pedig igencsak kifinomult, mondhatni európaias ízlésre vall. Később Olaszországban Fellini asszisztense lett; volt kitől tanulnia.

Az Ámok, bár Marokkóban készült, Dél-Afrikában játszódik, a sowetói vérengzést idézi föl. Tárgya tehát elsődlegesen politikai: a rasszizmus, a fajüldözés. Az ilyesfajta filmektől némi okkal ódzkodik az olcsó politikai tucatkrimiktől megcsömörlött néző. A filmpiacon két variáns ismeretes, s egyik sem túl épületes. Az egyik az amerikanizált (vagy italizált) változat, a profi politikai kommersz – Costa Gavras, Damiani, Verneuil és a többiek munkái –, mely a politikai mondandót, leplezve vagy leplezetlenül, a mindenkori filmbiznisz szempontjainak veti alá. A másik – nevezzük harmadik világbeli (esetleg kelet-európai) változatnak – suta filmes vezércikk, mely se nem profi, se nem élvezetes, viszont többnyire vitathatatlanul jószándékú (az ezzel kapcsolatos bírálói mentségeket lásd fentebb). Az Ámok alkotója leleményesen lavírozik e két filmtípus között, helyenként figyelemreméltó invencióval hasznosítva azok erényeit, s elkerülve csapdáit. Az Ámok legalább olyan hatásos, profi munka, mint a megfelelő amerikai vagy olasz mozidarabok. Az egyik cselekményszál, mely egy fehérbőrű újságíró nyomozását követi végig, ez utóbbi filmek talán leggyakoribb közönségvonzó kliséjét építi be a történetbe. Aki tehát fordulatos politikai krimit vár a filmtől, megkapja, nem is rossz színvonalon. Ugyanakkor Ben Barka filmje több közönségvonzó kommersznél. E filmnek igazi súlya és tétje van; tragikus komolysága fokozatosan magával ragadja a nézőt. A cselekmény, akár egy dél-afrikai Odüsszeia. Élt egyszer egy feketebőrű tanító, valahol Dél-Afrikában, egy kis faluban, mesebeli békében. A bugyuta és korrupt néger törzsfő uralma alatt élő közösség nem hallott fehérekről, fajüldözésről,   harcokról, sztrájkról, nagyiparról. Aki közülük elindult a titokzatos messzi városba, többé nem jött vissza, nem is adott hírt magáról. Egy napon felkerekedik hősünk, hogy meglátogassa a városban élő húgát és fiát. Elindul, s alámerül a város poklában, anélkül, hogy bármit is értene mindabból, ami ott történik. Józan ésszel mindez ugyanis valóban érthetetlen, mégha mi, „művelt”, újságolvasó mozinézők érteni véljük is. S ez az ártatlan, mondhatni „természeti” nézőpont Ben Barka filmjének igazi nagy aduja. Az Ámok igazából nem az apartheidről, s nem is a feketék harcáról szól, hanem az őrületről, a modern világ démonológiájáról, mely helyenként és időnként egészen elképesztő és nyílt formákat ölt. Ezért, hogy középponti hőse afféle rezonőrfigura; nem áll egyik oldalon sem, nem mészárol és nem mészároltatik; egyszerűen csak végignézi és végigszenvedi ezt a modern apokalipszist, majd kóválygó fejjel, döbbenettői révülten visszamegy a világtól elzárt kis falujába, s a film záróképén végeérhetetlenül sorolja feleségének az ismerős halottak neveit. Ben Barka filmballadája egy sarkaiból kifordult, irracionális világot mutat be, a téboly és az erőszak országlását, mely szétroppantja, maga alá gyűri az eszményeket, az erkölcsöket, a józan észt, mindent, ami emberi. Az Ámok, ez a figyelemreméltóan tehetséges és komoly alkotás, ettől válik fontossá és időszerűvé a világ nyugodtabb tájain élő mozinézők számára.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6333