KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bori Erzsébet: Ember Judit (1935–2007)
TARR
• Kovács András Bálint: Körbezárva A londoni férfi
• Várkonyi Benedek: Szép a rút, és rút a szép Beszélgetés A londoni férfiről
RADVÁNYI 100
• Muhi Klára: Összeszedni a szétdobált világot Radványi Géza
• N. N.: Radványi Géza (1907–1986) filmjei
• Muhi Klára: A kételkedés tudománya Bacsó Péter Radványi Gézáról
GAÁL ISTVÁN
• Bikácsy Gergely: A hajnali utas Gaál István városai
• Jancsó Miklós: A Prédikátor könyve
• Gaál István: A birnami erdő Macbeth – Az utolsó kézirat
AMERIKA-PARANOIA
• Barotányi Zoltán: Kumulatív gránátok Hollywood háborúba megy
• Géczi Zoltán: A Keselyű három éve Bourne-trilógia
• Klág Dávid: Kínoz a haza Tortúra a moziban
NEO-NOIR
• Varró Attila: Vezér-gondolat Amerikai gengszter
• Sepsi László: Sötét tornyok Szerepjáték és film noir
ROMÁN ÚJ HULLÁM
• Bori Erzsébet: Eldobott nemzedék 4 hónap, 3 hét és 2 nap
• Dániel Ferenc: A Conducator árnya Román új hullám
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Demokrácia-leckék Verzió
MÉDIA
• Deák Dániel: A világháló Lumière-jei YouTube-sokk
HATÁRSÁV
• Palotai János: A vágy lakhelyei Dalí és a film
MOZIPEST
• Kelecsényi László: A lázadás mozija Art-kino
KÖNYV
• Bajtai András: A halászó ember Hogyan fogjunk nagy halat?
KRITIKA
• Csillag Márton: Kis lépés Egonnak… Egon és Dönci
• Stőhr Lóránt: Könnyű pára Medúzák
• Nevelős Zoltán: Szigorúan ellenőrzött közterek Red Road
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Kasszandra álma
• Kolozsi László: Szappanopera
• Kovács Gellért: Vágy és vezeklés
• Pápai Zsolt: Kalifornia királya
• Tüske Zsuzsanna: Mesterdetektív
• Vajda Judit: Mindennapi kenyerünk
• Schreiber András: Hideg nyomon
• Klág Dávid: Beowulf – Legendák lovagja
• Vízer Balázs: Golyózápor
DVD
• Ardai Zoltán: Ne nyúlj a fehér nőhöz! A hétköznapi őrület meséi
• Csillag Márton: Shortbus
• Alföldi Nóra: Rosszbarátok
• Pápai Zsolt: A dzsesszénekes

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Jegyzet Huston filmjéhez

Buda Béla

John Huston a II. világháború idején forgatta hatvan perces dokumentumfilmjét egy amerikai katonai ideggyógyintézetben. A filmet – amelynek leírt változatából részleteket közlünk – harmincöt évi zárlat után, tavaly mutatták be a nyilvánosságnak.

 

A modern háború borzalmai hallatlan idegi megterhelést jelentenek a katonák számára. A háborúban a halállal nem lehet szembenézni, elvész még az az illúzió is az emberekből, hogy vitézséggel, ügyességgel életben lehet maradni. Tüzérségi lövedék, akna, gránát sajátosan elidegenedetté, felfoghatatlanná teszi a veszélyt, kiszámíthatatlanná a túlélést.

Nem csoda, hogy már az első világháborúban, az első igazán borzalmas és modern háborúban milliók betegedtek meg neurotikus tünetekben. Az úgynevezett „rázóremegés” szinte járványszerű volt, és áldozataival még évekkel a háború után is lehetett találkozni. Gyógymód erre az állapotra alig volt, a katonaorvosok büntetéssel, szigorral próbálták a tüneteket szüntetni, de nem sok eredménnyel.

A második világháborúban nem mutatkozott olyan nagy mérvű neurotikus letörés a katonák között, mint az elsőben. A második világháború Európában totális háború volt, különösen az utolsó években már nem jelentett a katonáknak igazi biztonságot az esetleges leszerelés. De az idegességgel és a „szimulációval” szembeni szigor is fokozódott, az ideges katonának, különösen a német hadseregben, feljebbvalóitól is ugyanúgy kellett féltenie az életét, mint ahogy a harcmezőtől félthette. Hatott a militarista nevelés is, ami a német katonákat bizonyos mértékig felkészítette a háború értelmetlen veszélyeire.

Az amerikai hadsereg katonái viszont nem voltak felkészültek. Viszonylagos jólétből, szabadságból kerültek a háborúba, nehéz volt alkalmazkodniuk. Nagyon sok idegösszeroppanás, ideges letörés következett be. A legtöbb ilyen állapotot frontközeli kórházakban kezelték, csak a háború vége felé vitték haza a súlyosabb eseteket, főleg az európai hadszíntérről. A kezelés modern módszerekkel történt és nagyon eredményes volt.

Ezt mutatja be – szakszerű hűséggel – a Legyen világosság című film. A kezelési stratégia lényege az, hogy a katonákat sérültnek, betegnek tekintik, rábírják őket, hogy szembenézzenek lelki sérüléseikkel, levezessék a lelki trauma okozta érzelmi feszültségeket, majd pedig csoportpszichoterápián át megtanuljanak újra régi énjükkel vagy esetleg még korábbi szokásaiknál érettebben kapcsolódni a többi emberhez, visszailleszkedni az életbe.

Nem volt könnyű kialakítani ezt a kezelési rendszert, jól tudjuk, hogy a lelki sérülés elfogadtatása is nehezen ment kezdetben. Az amerikai tiszt ugyanis megpróbálta büntetni, szigorral „nevelni” az idegbeteg katonát, ugyanúgy, mint a német. Az amerikai katonapszichiátereknek szinte harcot kellett folytatniuk az ideges betegségek elismeréséért. Fordulópont volt, amikor egy frontkórház szemléje során egy tábornok – a háború egyik híres, tekintélyes tábornoka – összeszidott és gyávának nevezett egy ideges katonát, és a pszichiáterek tiltakozása nyomán másnap nyilvánosan bocsánatot kellett kérnie tőle. Ettől kezdve zöld út nyílt a kezelés előtt, és a filmben látható kezelési eljárásokkal nagyon jó eredményeket értek el.

A háborús gyógyítási kísérletekből sokat hasznosított a pszichiátriai gyógykezelés békeidőben is. Elfogadottá vált a csoportpszichoterápia mint a pszichiátriai viselkedésváltoztatás, személyiségfejlesztés és rehabilitáció módszere. Elfogadott lett, hogy lelki sérülés esetén nem a pihenés, a kímélet, a „nem beszélünk róla”-attitűd a helyes, hanem az élmények feldolgozása, a feszültségek újraélése és ezen át levezetése. Ezek a módszerek és elvek a magyar pszichiátriában is használatosak, de nálunk még korántsem mentek át annyira a köztudatba, nem ismeretesek a lakosság előtt, mint az Egyesült Államokban.

A már csaknem négy évtizeddel ezelőtti eseményekről beszámoló amerikai film mondanivalója ma is aktuális. Amibe itt bepillanthatunk, az lélektanilag érvényes, számunkra is fontos jelenségek és szabályszerűségek sora.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/07 32. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7033