KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: Delbert Mann (1920–2007)
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Kritikus tömeg Szemle előtt
• Muhi Klára: A másik Delta Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Horeczky Krisztina: Készenlétben Beszélgetés Zsótér Sándorral
TIM BURTON
• Varga Zoltán: Denevérraj a fenyőfából Tim Burton, az animátor
• Strausz László: A londoni borbély Sweeney Todd
HÉT FŐBŰN
• Mátyás Győző: A legyilkolt remény Hét főbűn: Hetedik
• Darab Zsuzsa: Pop, tabu, satöbbi A hét főbűn a televízióban
DOVZSENKO
• Geréb Anna: Gúzsba kötött lírikus A Dovzsenko-rejtély
• Geréb Anna: A kis testvér figyel Dovzsenko-dosszié
MOZIPEST
• Békés Pál: A grund városa A Pál utcai fiúk
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Nyelvében él Anilogue
• Hámori György: Szex, erőszak és humor Beszélgetés Bill Plymptonnal
• Szíjártó Imre: Így jönnek Elsőfilmesek Kelet-Közép-Európában
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Harmadíziglen Kalandorok
• Kolozsi László: Magyar Idol Casting minden
• Csillag Márton: Egér-jaj Macskafogó 2. – A Sátán macskája
• Schreiber András: Gördeszkás generáció Paranoid Park
KÖNYV
• Kelecsényi László: Az eltérített költő Hernádi Gyula és a film
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: A szkafander és pillangó
• Kolozsi László: Szerelem a kolera idején
• Vajda Judit: Esküvő után
• Harmat György: Papírsárkányok
• Nevelős Zoltán: Charlie Wilson háborúja
• Varró Attila: Ellenséges vágyak
• Kovács Gellért: Michael Clayton
• Klág Dávid: Legenda vagyok
• Géczi Zoltán: A Halál a Ragadozó ellen 2.
DVD
• Nevelős Zoltán: Spagettiwestern-kollekció
• Kovács Marcell: Hideo Gosha filmjei
• Tosoki Gyula: Herkules

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Constantine, a démonvadász

Vaskó Péter

 

Hollywood az egyik legnagyobb ereklyefogyasztó, és különösen hálás a kultikus eredetű McGuffinokért. Az újabb képregényadaptáció, a Constantine középpontjában elvileg Cassius Longinus centurio lándzsája áll, amellyel a római százados átszúrta a már halott, keresztre feszített Jézus szívét. (A „végzet lándzsáját” ma a hoffsburgi múzeumban őrzik, bár a helyzetet némileg bonyolítja, hogy a római St. Augustin templomban is őriznek egy Longinus- lándzsát – de ez már legyen Indiana Jones baja.) A cím is az ereklyéhez köthető, a lándzsát Heléna császárnő adta fiának, Nagy Konstantin császárnak, majd a kelet-római császárok örökölték egymástól, később birtokolta Nagy Károly, kergette Napóleon, 1938-ban pedig Hitler kaparintotta meg.

A lándzsát most egyszeri Pedro találja meg horogkeresztes zászlóba tekerve, és viszi a vészt illegálisan Mexikóból az Államokba (mint tudjuk, minden út az USA-ba vezet), hogy annak segítségével diadalmaskodhassanak a sötétség seregei.

A gonosz útjában egyedül a cinikus és láncdohányos Constantine, a démoni nyomozó állhat, aki rutinszerűen ingázik a föld és pokol bugyrai között, bevetve a sátáni seregek ellen minden kelléket, amit csak egy ördögűző bazár kínálhat a sikító gyufától a megszentelt boxerig.

A forgatókönyv, csakúgy mint a színészi játék, nem haladja meg a hollywoodi tisztes középszert. Az ötlettelen rendezőknek a blazírt, nagyarcú coolság filmes helyiértékét Han Solo óta sikerült az abszolút nulla fok közelébe hűteniük, és ez alól Francis Lawrence, a népszerű kliprendező (Britney Spears, Aerosmith) sem kivétel. Az pedig már a mi pechünk, hogy Keanu Reeves legfeljebb egy nagycsoportos elszánt zordságát tudja produkálni, akinek a játszón éppen széttaposták a homokkuglófját.

A kliprutin elcipeli a filmet, de egy centire sem emeli fel, az igazi borzalom pedig éppen a transzcendencia nélküli horror. A jó horror magánál félelmetesebbet idéz fel, míg a rossz inflálja a spiritualitást, és a Constantine sajnos ez utóbbira példa. Hiába nyúlja le a rendező az Ördögűzőt, a Hellraisert, Hitchcock busz-effektjét, sőt a Van Helsingből még a sorozatlövő démondöglesztő számszeríjat is metálra fényezve (a célkeresztet rajta tessék szó szerint venni), földszintes ijesztegetés marad az egész. A film tanulságai így (mintha csak a Bush-adminisztráció „háborúzz, ne szeretkezz” osztálya rendelte volna) a következőkben foglalhatók össze: minden politika, beleértve menny és pokol dolgait, az ölés férfias dolog, a szex és dohányzás azonban káros az egészségre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/05 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8246