KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
NEOWESTERN
• Greff András: Új s új lovasok Western a XXI. században
• Klág Dávid: Fals bálványok Jesse James-filmek
• Varró Attila: Fakó horizont Elmore Leonard westernjei
• Nevelős Zoltán: Nyugaton a helyzet Ethan Coen–Joel Coen: Nem vénnek való vidék
OZU
• Karátson Gábor: A tengeri angolna íze Ozu esküvői
MAGYAR KRIMI
• Orosdy Dániel: Angyalföldről szeretettel Tűzvonalban
• Hungler Tímea: Krimiben tudós Beszélgetés Gigor Attilával
• Horváth Antal Balázs: A gravitáció ellenében Beszélgetés a Paráról
• Kolozsi László: A betyár és a becsület Beszélgetés Dobray Györggyel
TELEVÍZÓ
• Deák Dániel: Valóságblöff Pókerarc
FESZTIVÁL
• Báron György: Filmek a Selyemúton Bursa
• Szíjártó Imre: Így jönnek Elsőfilmesek Kelet-Közép-Európában 2.
KRITIKA
• Kovács Marcell: Azonosítás Gyilkos ígéretek – Eastern Promises
• Kovács Marcell: A primadonna és a kisded Nyugalom
• Báron György: Cabiria nappalai Majdnem szűz
• Barotányi Zoltán: A rémség és a szörnyeteg Ellenségem ellensége; A terror ügyvédje
• Győrffy Iván: A világbank elektromos szíve A nagy kiárusítás
MOZI
• Schreiber András: Vérző olaj
• Vajda Judit: Hallam Foe
• Győrffy Iván: Az utolsó óra
• Tüske Zsuzsanna: Juno
• Klág Dávid: Cloverfield
• Parádi Orsolya: Egy bébiszitter naplója
• Alföldi Nóra: A napkirálynő
• Kovács Gellért: A Spiderwick krónikák
• Forgács Nóra Kinga: Mindenképpen talán
• Varró Attila: Rambo 4.
DVD
• Csillag Márton: Balaton retró
• Klág Dávid: Hatalmas szív
• Szalóky Bálint: Nappali őrség
• Pápai Zsolt: Az alvilág királya

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Carlito útja

Báron György

Brian De Palmának a hatvanas években Godard és a nouvelle vague volt a példaképe, akárcsak Új-Hollywood minden jelentős alkotójának. A többiekkel együtt De Palma is otthagyta a nouvelle vague vezérlő csillagát, majd újabb példaképet talált magának: az újhullámosok mesterét, Alfred Hitchcockot. S ha Godard nem, Sir Alfred eladhatónak bizonyult Hollywoodban. A tékozló fiúk gyűrűjében De Palma hű örökösnek mutatkozott: Hitchcock halála után ő lett a suspense első számú mestere. Igaz, műveiből hiányzott a Mester angolos visszafogottsága, understatmentje, száraz akasztófahumora. Tombolt az erőszak, patakzott a vér a filmvásznon, csak éppen másképp volt, vagyis olyasvalamit birtokolt, ami igazi hiánycikk a hollywoodi stúdióiparban. Az utóbbi időben azonban elfeledni látszik a gazdag és nagyvonalú örökhagyót. Talán a producerek tömték tele a fejét: „Hagyd az öreget, fiam”, mondták. „Megállsz te a saját lábadon is. Kinek kell ma Hitchcock, suspense, osztott képmező, ilyesmi. Lám, Coppola is milyen önálló, s hogy bejött neki.” Gyönge maffiafilm lett a hűtlenségből, az Aki legyőzte Al Caponét, melynek csak néhány jelenetében villan meg a De Palma-stíl, aztán Vietnam-film, A háború áldozatai, jobb volt persze Oliver Stone-nál, de nem ért föl Brian De Palmáig, s most ismét egy maffia-történet, a Carlito útja. Már megint egy film, amelyben nem értjük, a szereplők miért közlik velünk, amit közölnek, miért teszik – közszemlére téve –, amit tesznek, mi közünk hozzájuk, miért kéne lassúdad történetüket – reményeik szerint érdeklődéssel – végignéznünk. Ilyenekkel vannak tele mostanában a mozik, álsorsokkal és áltörténetekkel, nagyszabásúvá fölfújva, színesben, szélesben, szagosban, sztárral a főszerepben. Lassanként megszokjuk őket, s elhisszük, hogy közünk van hozzájuk. Pedig miért izgulnánk akción, üldözésen, lövöldözésen, hallon, ha érdektelen, akivel megtörténik? Kínunkban legfeljebb azon álmélkodhatunk, Sean Penn az ügyvéd szerepében milyen lazán lejátssza az amúgy kitűnő Al Pacinót. Aztán van még a filmben kétszer két perc De Palmától, s a végén, a New York-i Central Station vad üldözési jelenetében egy idézet, szintén tőle, az Aki legyőzte Al Caponét, című filmjéből, amelyben ugyanitt – meghökkentő stílusficammal – a Patyomkint idézte. Nagyvonalúan számolva tíz perc: villanásnyi ecsetvonás a valamikori elegáns mozdulattal.

A film bő kétórás.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/03 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1080