KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/április
KRÓNIKA
• N. N.: Urbán Mária (1954–2008)
• N. N.: A 39. Magyar Filmszemle díjai
FILMSZEMLE UTÁN
• Schubert Gusztáv: Öt nehéz darab Játékfilmek
• Pápai Zsolt: Szex, hazugság, DV Kísérleti és kisjátékfilmek
• Muhi Klára: Valóságteszt Dokumentumfilmek
• Stőhr Lóránt: Jobb közép Beszélgetés Kende Jánossal
OLASZ '68
• Bikácsy Gergely: Utópiák ellenfényben Az olasz ’68 titkai
• Barotányi Zoltán: Brigádnapló Filmek az Aldo Moro-ügyről
KOREA
• Teszár Dávid: Az elfeledett háború Korea: Észak Dél ellen
• Géczi Zoltán: Végefőcím nélkül Hollywood és Korea
• Strausz László: A nagy fehér főnök Amerikai Cézár
TIM BURTON
• Orosdy Dániel: A dilettánsok fejedelme Ed Wood
KÖNYV
• Harmat György: A zárkózott ember tangója Al Pacino
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Örülj, hogy él Életek éneke
• Harmat Eszter: Egy közeli galaxisban Lassú tükör
• Mátyás Győző: Poénvadászat Pánik
• Csillag Márton: Ezüst középszer 9 és 1/2 randi
MOZI
• Nevelős Zoltán: Út a vadonba
• Vajda Judit: A másik oldalon
• Schreiber András: Elah völgyében
• Kolozsi László: Két nap Párizsban
• Baski Sándor: Nyolc tanú
• Fekete Tamás: Az éj királyai
• Tüske Zsuzsanna: Bakancslista
• Varró Attila: A szem
• Kárpáti György: Bolondok aranya
DVD
• Pápai Zsolt: Áldozathozatal
• Klág Dávid: Az élőhalottak visszatérnek
• Kovács Marcell: Végtelen éjszaka
• Tosoki Gyula: Boszorkányt vettem feleségül

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Stephenie Meyer: A burok

Kedves ellenségem

Vajda Judit

A vámpírirodalom után a mormon írónő a sci-fit turbózta fel fajközi romantikával.

Stephenie Meyer 2008-as, közvetlenül az Alkonyat-tetralógia után megjelent regényét könnyű lenne automatikusan besorolni a Twilight-könyvek (Alkonyat, Újhold, Napfogyatkozás, Hajnalhasadás), kiegészítő kötetei (például a Bree Tanner rövid második élete) és az ifjúsági irodalom olyan darabjai által alkotott tengelybe, mint Pittacus Lore Lorieni krónikákja (melynek első része a szintén megfilmesített A negyedik). De nagyot tévednénk, mivel A burok sokban meghaladja az említett műveket. Ha valamihez közel áll, akkor az talán Az Éhezők Viadala-trilógia (Az Éhezők Viadala, Futótűz, A kiválasztott) Suzanne Collinstól, hiszen Meyer utópiájában nem egy létező rendszerbe illeszti bele minden kreativitást és valódi ötletet nélkülözve egy másik valóság elemeit (mint tette azt ő maga a vámpírokkal a Twilightokban vagy Lore A negyedikben), hanem egy új világot hoz létre.

Ebben az új – számos tudományos-fantasztikus regényből és filmből mégis jól ismert – világban testrabló idegenek, a rendkívül békés, jóindulatú és simulékony, mégis parazitaként viselkedő lelkek árasztották el a bolygót, és az embereket gazdatestként használva kitúrják onnan az elmét. A burok főhőse szokatlan módon épp egy ilyen lélek, Vándor, akinek azonban az agyából a szokásos protokolltól eltérően nem tűnik el emberi gazdateste, a lázadó fiatal nő, Melanie. Innentől kezdve pedig nem egy aprólékosan kidolgozott sci-fit figyelhetünk, a jövőbeli társadalmak problémájával vagy az emberiség fennmaradásáért zajló küzdelemmel a középpontban, hanem – a Twilight-regényekhez hasonlóan – egy roppant izgalmas kalandregénybe oltott érzelmi drámát és szerelmi sokszöget (bár Meyer, ha nem is jeleníti meg részletesen, fejben vélhetően alaposan kidolgozta sztorija társadalmi hátterét, mert Vándor és Melanie kalandjai közben mindig stimmelnek és a helyükön vannak a beszivárgó külvilág elemei).

A burok ezenkívül abban is hasonlít az írónő korábbi alkotásaira, hogy azokhoz hasonlóan ugyanúgy egyetlen – bár esetünkben megkettőződött – figura nézőpontjából, egyes szám, első személyben tárja az olvasó elé a történéseket. Meyer pedig nem vált egyik napról a másikra közepes, bár elismerésre méltó fantáziával megáldott íróból zseniális stilisztává. A döntő különbséget, a szembetűnő fejlődést a korábbiakhoz képest az jelenti, hogy egy éretlen tinilány gyatra fogalmazványa helyett a szerző ezúttal egy 21 éves fiatal nő beszédmódjának megfelelően fogalmaz. Az írónő most sem stílusával nyűgöz le, de prózája az eddigi jellegtelenhez, köznapihoz, sőt iskoláshoz viszonyítva határozottan feljavult.

Meyer bravúrja pedig romantikus sci-fi regényében abban rejlik, hogy olyan intenzitással teremti meg az olvasói azonosulás lehetőségét, hogy Melanie-hoz hasonlóan mi magunk is szinte beköltözünk a főhős fejébe. Ennek során az író nem egyszer meg is vezeti a közönséget, hiszen több alkalommal is megtörténik, hogy egy-egy helyzetben a logikus és ésszerű megoldás helyett mi is ugyanarra a téves következtetésre jutunk, mint Vándor, annyira együtt gondolkodunk vele (például amikor az élelemszerző portyáról visszatérve a főhős és társa az embereket üldöző hajtókkal találkozik, Vándorral együtt helytelenül hisszük azt, hogy azok az ő hónapokkal korábbi eltűnése miatt járőröznek – sőt a szerző még azt is megmutatja, hogy ebben az esetben objektíven gondolkodva milyen megoldásra jutnánk, mivel a kevésbé érintett emberi figura magától is kitalálja a valódi okot). Emiatt lesz a regény záró csattanója is olyan ütős, mivel az – ha normális körülmények között eszünkbe is jutna – a központi figurával együttérezve minket is váratlanul ér. Ezen apró félrevezetések mellett pedig az alkotó többször el is játszik a személyes narráció adta lehetőséggel: különös jelentőségre tesz szert például, hogy a szokásos egyes szám, első személy helyett (sőt a két egyes szám, első személy helyett, mivel Vándoré mellett – dőlt betűvel szedve – Melanie gondolatait is megismerjük) mikor használ többes szám, első személyt. Gazdatest és parazita eggyé válása általában akkor történik meg, amikor felfokozott szenvedést vagy szenvedélyt élnek át közösen (előbbire a végzetes sivatagi túra, utóbbira egy szerelmi jelenet a példa).

A jelek szerint tehát Meyer remekül bele tudja élni magát mások helyzetébe (s ezzel az olvasó számára is lehetővé teszi mindezt) – innen már csak egy lépés, hogy belehelyezkedjen egy valóban jó író szerepébe.

 

Agave Könyvek, 2010.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/05 50-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11430