KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/április
KRÓNIKA
• N. N.: Urbán Mária (1954–2008)
• N. N.: A 39. Magyar Filmszemle díjai
FILMSZEMLE UTÁN
• Schubert Gusztáv: Öt nehéz darab Játékfilmek
• Pápai Zsolt: Szex, hazugság, DV Kísérleti és kisjátékfilmek
• Muhi Klára: Valóságteszt Dokumentumfilmek
• Stőhr Lóránt: Jobb közép Beszélgetés Kende Jánossal
OLASZ '68
• Bikácsy Gergely: Utópiák ellenfényben Az olasz ’68 titkai
• Barotányi Zoltán: Brigádnapló Filmek az Aldo Moro-ügyről
KOREA
• Teszár Dávid: Az elfeledett háború Korea: Észak Dél ellen
• Géczi Zoltán: Végefőcím nélkül Hollywood és Korea
• Strausz László: A nagy fehér főnök Amerikai Cézár
TIM BURTON
• Orosdy Dániel: A dilettánsok fejedelme Ed Wood
KÖNYV
• Harmat György: A zárkózott ember tangója Al Pacino
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Örülj, hogy él Életek éneke
• Harmat Eszter: Egy közeli galaxisban Lassú tükör
• Mátyás Győző: Poénvadászat Pánik
• Csillag Márton: Ezüst középszer 9 és 1/2 randi
MOZI
• Nevelős Zoltán: Út a vadonba
• Vajda Judit: A másik oldalon
• Schreiber András: Elah völgyében
• Kolozsi László: Két nap Párizsban
• Baski Sándor: Nyolc tanú
• Fekete Tamás: Az éj királyai
• Tüske Zsuzsanna: Bakancslista
• Varró Attila: A szem
• Kárpáti György: Bolondok aranya
DVD
• Pápai Zsolt: Áldozathozatal
• Klág Dávid: Az élőhalottak visszatérnek
• Kovács Marcell: Végtelen éjszaka
• Tosoki Gyula: Boszorkányt vettem feleségül

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Felsőbb parancs

Menekülő (út)vonalak

Margitházi Beja

Nagy Viktor Oszkár és Petrik András dokufilmje a menekültsorsról.

Ritkán esznek meleget, faágakból és nejlonzsákokból tákolt sátorban alusznak, kézzel mossák és tűz felett szárítgatják ruháikat („Jobb lenne csirkét sütni, és nem pulóvert”), műanyagzacskót húznak a cipőjükre, mikor elindulnak a bokáig érő hóban, és fel vannak készülve arra is, hogy akár többször is nekivágjanak a határnak. Papírok és – a szerb rendőrökkel való találkozás után – általában pénz nélkül. Többen vannak, folyamatosan változó felállásban: közép-ázsiaiak, észak-afrikaiak, háborúk, üldöztetés vagy egyszerűen csak a nincstelenség elől menekülők, fiatal srácok, családapák, meglett férfiak. Ideiglenességük, idegen nyelvük, illegalitásuk, puszta ittlétük megoldhatatlan, áthidalhatatlan probléma, úgy Szabadkán, mint Röszkén. Márpedig visszafelé nem vezet út, de előrefelé sem napsugaras a sétány: a profi hőkamerákkal, hivatásosokkal és önkéntesekkel védett magyar határon átszökni általában nem sikerül elsőre, van, akit már tizedjére toloncolnak vissza.

A jelenségről már 2009 óta hallani, Nagy Viktor Oszkár (Apaföld) és Petrik András operatőr (Balkán bajnok, Intim fejlövés) egy online szerkesztőség videós stábtagjaként kerültek először a déli határvidéki téma közelébe, illetve Nagy már a debreceni menekülttáborról is forgatott rövid életképeket, portrékat, majd az HBO számára készült Két világ köztben (2011) a bicskei tábor négy, különböző nemzetiségű lakójának sorsát hozta testközelbe, a fájdalmas szembesülést a megálmodott jólét és gazdagság helyetti ürességgel és bizonytalansággal. Míg ez utóbbiban a menekült-lét semmittevéssel és várakozással telő, unalomtól és melankóliától terhes állapotára lehetett rálátni, a viszonylagos védettség közepette, a 2012 telén filmezett Felsőbb parancs ennek előszobájába lép vissza, abba a stációba, ahol a túlélés nehezített, a cél viszont kézzelfogható és a várakozás még reményteli.

Van tehát miről beszélni, a téma nincs sem agyontárgyalva, sem megoldva, a Felsőbb parancs mégis némi hiányérzetet hagyhat a nézőjében, talán azért, mert a végig váltogatott három szempont mentén több szereplővel is megismertet ugyan, de egyikkel sem azonosul vagy enged azonosulni. A menekültekhez, akiknek valószínűleg lenne mesélnivalója, ebben az érzékeny, kiszolgáltatott helyzetben, már csak saját érdekükben sem etikus közelebb lépni – nem is tudunk meg neveket, okokat, terveket, de talán pont emiatt, ezek a fiatal férfiak jórészt olyan árnyékok, imbolygó fekete csíkok maradnak, amilyenekként a magyar polgár- és határőrök éjjellátóiban, hőkameráiban megjelennek. Igazi főszereplő az a szabadkai magyar pap lehetne, aki mikrobuszával rendszeresen jár ki hozzájuk meleg ruhával, élelemmel, imával; a Karácsony este egy részét is velük tölti – nem mintha nem lenne jobb dolga, felesége, gyerekei várják otthon, és néha hiába megy, mert védenceinek csak hűlt helyét találja. Róla ugyan megtudunk néhány konkrétumot, de ahhoz mégsem eleget, hogy tettei, motivációi valódi, eleven kontextusba kerüljenek. Érdekes módon a filmben a legerősebbre a röszkei öntudatos, nyugdíjas polgárőrök hétköznapjait bemutató vonulat sikerült: itt a leggazdagabb az anyag, a legtöbb a spontaneitás, néhol már-már szatirikus erejű felhangokkal (oklevélosztó éves beszámoló), az üldözők–üldözöttek párhuzam ellenpontozásával (töltött káposztás ebéd), és a vadászat-metafora felerősödésével (megfigyelés, bekerítés, folyamatos személytelen beszédmód; a menekülteket csak úgy emlegetik: „ezek”).

Sztori nincs tehát, probléma, téma van a Felsőbb parancsban. És akaratlanul árulkodó mondatok. „Egy oldalról sajnálom őket, más oldalról meg mégse lehet mindenkit befogadni.” – foglalja össze a polgárőr a határvidéki józanságot. „Ez még nem Európa, Európa messze van. Ez csak területileg tartozik hozzá.” – magyarázza az egyik afgán srác a másiknak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/11 50-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11652