KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/április
KRÓNIKA
• N. N.: Urbán Mária (1954–2008)
• N. N.: A 39. Magyar Filmszemle díjai
FILMSZEMLE UTÁN
• Schubert Gusztáv: Öt nehéz darab Játékfilmek
• Pápai Zsolt: Szex, hazugság, DV Kísérleti és kisjátékfilmek
• Muhi Klára: Valóságteszt Dokumentumfilmek
• Stőhr Lóránt: Jobb közép Beszélgetés Kende Jánossal
OLASZ '68
• Bikácsy Gergely: Utópiák ellenfényben Az olasz ’68 titkai
• Barotányi Zoltán: Brigádnapló Filmek az Aldo Moro-ügyről
KOREA
• Teszár Dávid: Az elfeledett háború Korea: Észak Dél ellen
• Géczi Zoltán: Végefőcím nélkül Hollywood és Korea
• Strausz László: A nagy fehér főnök Amerikai Cézár
TIM BURTON
• Orosdy Dániel: A dilettánsok fejedelme Ed Wood
KÖNYV
• Harmat György: A zárkózott ember tangója Al Pacino
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Örülj, hogy él Életek éneke
• Harmat Eszter: Egy közeli galaxisban Lassú tükör
• Mátyás Győző: Poénvadászat Pánik
• Csillag Márton: Ezüst középszer 9 és 1/2 randi
MOZI
• Nevelős Zoltán: Út a vadonba
• Vajda Judit: A másik oldalon
• Schreiber András: Elah völgyében
• Kolozsi László: Két nap Párizsban
• Baski Sándor: Nyolc tanú
• Fekete Tamás: Az éj királyai
• Tüske Zsuzsanna: Bakancslista
• Varró Attila: A szem
• Kárpáti György: Bolondok aranya
DVD
• Pápai Zsolt: Áldozathozatal
• Klág Dávid: Az élőhalottak visszatérnek
• Kovács Marcell: Végtelen éjszaka
• Tosoki Gyula: Boszorkányt vettem feleségül

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A hazug

Békés Pál

 

Könnyű esti séta a parkban, futólagos találkozás egy ismerős lánnyal, telefonszámcsere – „majd hívj!” – az ilyesminek igazán semmi jelentősége. Kivéve, ha a lány röviddel az elválás után kettéválik (kés által) – s egyik fele a Városházán, másik a pályaudvaron kerül elő, egy-egy bőröndben.

A futó esti találkozás túlélője, James Walter Wayland, a Princeton Egyetemen végzett pszichológus (Tim Roth), amúgy pillanatnyilag állástalan textilbirodalom-örökös, egy rendőrségi hazugságvizsgáló géppel találja szemközt magát, melynek kezelője Edward Willem Kennesaw, az Észak-Karolinai Egyetem diplomás pszichológusa. Ezen adatok felíratnak a vászonra, az intelligencia-hányadossal együtt. WAYLAND – KENNESAW 151:122. Előny a vádlottnál. A megközelítés valamelyest emlékeztet egy boxmérkőzésre; a hozzáértő riporter fojtott hangon informál arról, miként jutottak a küzdő felek a szorítóba, és milyen korábbi eredményekkel dicsekedhetnek. (Itt kiemelhetjük Kennesaw eddigi 1500 hazugságvizsgálatát, – az általa elért 92%-os beismerési aránnyal a rendőrtiszt vélhetőleg méltán foglalhat helyet a nemzetközi hazugságvizsgálat élmezőnyében, habár a világranglista pillanatnyi állásáról a felirat nem tájékoztat.) Végül megemlítendő, hogy a kivetített adatok a küzdők társadalmi státuszáról is informálnak; a Princeton a gazdagok méregdrága magánegyeteme, míg az Eszak-Karolinai csupán alacsony árfekvésű állami tanoda, így hát némi szociális feszültség is keveredik a küzdelembe. A paraméterekkel tehát tisztában vagyunk: gong! – kezdődhet a mérkőzés.

A pszichológus-párbaj a forgatókönyvírói tagolás szerint öt nap alatt, vagyis öt menetben zajlik. Az eszközök változatosak, a küzdő felek az érzékeny masina érzékelőit megzavaró nyugtatókat, antidepresszánsokat is bevetnek, valamint epileptikus rohamokkal, rejtett kamerával készült felvételekkel és revolverrel revolverezik egymást. És persze hazudnak rendületlenül, hazudnak éjjel és nappal, flash-backjeikből kiderül, hogy már gyermekkoruk óta, hazudnak anyjuknak, apjuknak, feleségüknek. A túlfacsart hazugságözönben a néző mind nehezebben igazodik el, s már-már elvész, amikor fölcsillan a megoldás: az eltűnt leányt a rendőr-pszichológus ölte meg, ám a vádlott-pszichológus darabolta föl, de a film szájbarágós ideológiája, miszerint hazugság (lehet) minden, kétségessé teszi, hogy ennek van-e jelentősége; történhetett volna akár fordítva is.

Midőn a rendőr megkönnyebbülésére a vádlott egy méreggel felturbósított epileptikus rohamban a szemünk láttára elhalálozik, már-már minden világos. Ám amikor a kurta epilógusban ismét feltűnik az iménti tetem, csupán, hogy könnyű esti sétát tegyen a parkban, s ennek során futólag összefusson egy ismerős lánnyal, már sejtjük: hiába is sejtünk bármit.

A moziból távoztunkban tétován tépelődünk; álmodtuk, vizionáltuk, szeszmámorban deliráltuk, epileptikus rohamban konfabuláltuk, avagy csupán hazudtuk, hogy moziban voltunk?

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/04 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3679