KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/április
KRÓNIKA
• N. N.: Urbán Mária (1954–2008)
• N. N.: A 39. Magyar Filmszemle díjai
FILMSZEMLE UTÁN
• Schubert Gusztáv: Öt nehéz darab Játékfilmek
• Pápai Zsolt: Szex, hazugság, DV Kísérleti és kisjátékfilmek
• Muhi Klára: Valóságteszt Dokumentumfilmek
• Stőhr Lóránt: Jobb közép Beszélgetés Kende Jánossal
OLASZ '68
• Bikácsy Gergely: Utópiák ellenfényben Az olasz ’68 titkai
• Barotányi Zoltán: Brigádnapló Filmek az Aldo Moro-ügyről
KOREA
• Teszár Dávid: Az elfeledett háború Korea: Észak Dél ellen
• Géczi Zoltán: Végefőcím nélkül Hollywood és Korea
• Strausz László: A nagy fehér főnök Amerikai Cézár
TIM BURTON
• Orosdy Dániel: A dilettánsok fejedelme Ed Wood
KÖNYV
• Harmat György: A zárkózott ember tangója Al Pacino
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Örülj, hogy él Életek éneke
• Harmat Eszter: Egy közeli galaxisban Lassú tükör
• Mátyás Győző: Poénvadászat Pánik
• Csillag Márton: Ezüst középszer 9 és 1/2 randi
MOZI
• Nevelős Zoltán: Út a vadonba
• Vajda Judit: A másik oldalon
• Schreiber András: Elah völgyében
• Kolozsi László: Két nap Párizsban
• Baski Sándor: Nyolc tanú
• Fekete Tamás: Az éj királyai
• Tüske Zsuzsanna: Bakancslista
• Varró Attila: A szem
• Kárpáti György: Bolondok aranya
DVD
• Pápai Zsolt: Áldozathozatal
• Klág Dávid: Az élőhalottak visszatérnek
• Kovács Marcell: Végtelen éjszaka
• Tosoki Gyula: Boszorkányt vettem feleségül

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Magyar plazma

TV Taxi

Soós Tamás

Kisember a kisautóban, avagy az átlagember a televízióban.

 

Míg a televíziózás magyar (h)őskorában, a közszolgálat mindent beragyogó egyenfényében az utca emberét csak elvétve kérdezték meg véleményéről – akkor is legfeljebb egy, a válaszban már eleve eldöntött „Mit szeretne hallani?” kérdés erejéig – addig jelenünkben már a jórészt teljesen hétköznapi, felszínes kérdések mellett az élet legbonyolultabb, legárnyaltabb összefüggéseiről is megkérdezik a műsorkészítők az átlagembert, az utca hétköznapi emberét.

Külcsín vagy belbecs? Fontos-e a divat? Mennyire fontos a minőség? Mi a jó a szappanoperákban? Hogy néz ki az ideális munkahely? Elítéli-e az adócsalókat? Miért népbetegség az allergia?

Csattannak a korántsem egyszerű, de főleg nem egyszerűen megválaszolható kérdések az utas homlokán, miközben A-ból B-be szállítja a köztévé – és most már két másik csatorna - kegyes taxija. Az átgondolt és alapos válasz raklapnyi irodalom ismeretét, pallérozott tudást, kristálytiszta és globális világlátást igényel, a kérdések súlya alatt azonban a hátsó ülés és a benne ülők láthatón nem roppannak meg. Válaszolnak, mondják saját igazságukat. A jelenség, tehát hogy a köznapi embert kérdezik a televízió nyilvánossága előtt, hogy az átlagos állampolgár, a lakosság mond véleményt, egyáltalán nem új, hiszen a Mónika- és Balázs-show szereplőinek jelenlétét már-már megszoktuk, a tudatipar köznapi szereplői mostanra unott méltósággal foglalják el kivívott helyüket a magyar médiumok giccsből és olcsó bulvárelemekből ácsolt trónján.

Most azonban egy új „trón”, a taxi hátsó ülése kínálja magát a hétköznapok királyainak. Persze a vélemény szabad, még akkor is, ha a kérdező a rendkívül sok ostoba kérdés mellett („Tavasszal csinál-e bármit máshogyan, mint bármikor? Ha nem lenne gyermeked, másképp alakult volna az életed?) saját kérdéseinek mélységével próbálja magasabb szintre emelni az átlagot, mintegy igazolva állítását, miszerint a világ nem csak a fent említett műsorokban megjelenő „átlagemberből” áll. A képlet tehát egyszerű: ha okos a kérdés, okos a válasz, és okos a válaszadó, vagyis az utas is. A kérdés csak az, hogy a köz véleményének bemutatása mennyire érdekes és mennyiben elfogadható ezen a fórumon, a közszolgálati csatorna alakíthatja-e a közvéleményt a közvélemény által? Hol valósul meg ebben az esetben az a nemes funkciója (egyben kötelessége), amely a nevelésre, az oktatásra, a művelődésre irányul? A hétköznapiság válaszaiból vajon kiolvashatók-e a megoldások, vagy – azonosulva a válaszadóval – felszínes, átgondolatlan, rögtönzött válaszokkal rendezzük be aktuális létezésünk terét? A TV Taxi ugyanis azt a jól felismerhető szociálpszichológiai motívumot használja fel a népszerűség, vagyis a nézettség érdekében, amely a lelki egészségünket szolgáló pozitív önértékelést helyezi fókuszába. Most már nem csak Mónika és Balázs minden átlagot alulmúló, kisszerű szereplőivel, hanem a középszer, a nemes átlag, az utca valódi szereplőivel is lehetőségünk van összehasonlítani magunkat, és a készülék előtt ülve megállapíthatjuk, hogy az elhangzó „okos” kérdésre mi is tudnánk okosan válaszolni. De jó-e, ha a közszolgálati csatornán a néző – igaz, saját pénzén (is) – saját magát nézze és hallgassa?

A TV Taxi, és az ehhez hasonló műsorok nem teljesítik a televízió legegyszerűbb funkcióját, nem ablakok a világra. Sokkal inkább hasonlítanak egy kopott foncsorú tükörhöz, amelyet saját magunk elé tartva elégedettek lehetünk, mert fórumot kapunk, esélyt a szereplésre, valakikké válhatunk egy pillanatra. Nagyon hasonlít ez első megközelítésre a Time magazin tompán tükröződő címlapjához, amelyben Az Év Embere, vagyis Te nézegethetted magad elégedetten, mert a tavalyi évben Az év embere lehetett mindenki (bárki), aki alakította, formálta a digitális társadalmat. Csakhogy ez egy másik médium. A több a világhálón valóban több és nem kevesebb, mert senki nem vesz el felületet (műsoridőt) más, esetleg hasznosabb, okosabb, szebb, jobb stb. tartalmaktól. A kereskedelmi szemléletű neomédiában ezzel szemben az olcsó, üres fecsegés és locsogás, a semmilyen semmi egyre inkább háttérbe szorítja a valamihez értő, tudással, valós, és nem vélt ismeretekkel rendelkező szakembert, tudóst, professzort, költőt, írót, magfizikust, filozófust, esztétát, helyükbe léptetve az ebédet főző álszakácsot, a lakásfelújító bútorasztalost, a lóerő-mámorban élő autószerelőt, a beszédhibás örömlányt, a sztárrá nőtt fodrászt, legújabb trendje szerint pedig a taxi utasát. Ezt az irányt vetíti elénk a közszolgálati televízió taxis műsora is, és a médiapesszimista farkastkiáltók és kulturelitisták már dörzsölhetik tenyerüket, mert nincs messze az idő, amikor Pálffy István helyett Kovács Béla, vagy bárki, vagy akárki jelentkezik 19.00 órakor a Sarkantyú presszó cigarettafüsttől ködös nagyterméből, és a rövid-sör-cigi szentháromsággal sok éven át reszelt hangján elmondja majd nekünk, hogy mik itten a hírek.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/08 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9078