KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Szilágyi Ákos: Alekszandr Trosin (1942–2008)
• S. A. : Kateřina Pošová (1930–2008)
PÁRIZS '68
• Ádám Péter: A forradalom illuzionistái
• Kovács András Bálint: Mozipravda Godard ’68
• Jancsó Miklós: Zsebünkben a bölcsek köve
BÓDY GÁBOR
• Forgách András: Sötét angyal Kerekasztal-beszélgetés Bódy Gáborról – 1. rész
KEN RUSSELL
• Takács Ferenc: A megfilmesített filmgyűlölő D. H. Lawrence a moziban
BACSÓ PÉTER
• Muhi Klára: Rendszerek és bűnbakok Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Báron György: Te rongyos élet... Bacsókönyv
INDIANA JONES
• Beregi Tamás: A régész, aki kalandor volt Indiana Jones visszatért
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Arcjáték Futball a tévében
• Deák Dániel: Leértékelt sorsok Az igazság ára
FESZTIVÁL
• Nóvé Béla: Színpompás szürke fény Tampere
• Kemény György: Képdzsungel Minden mozi!
• Andor Tamás: Tehenek az olajmezőn Dialektus 2008
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Fényes kövek Shine a Light
• Csillag Márton: Rókabőr Kis Vuk
MOZI
• Kolozsi László: Párizs, szeretlek…
• Vajda Judit: A másik Boleyn lány
• Forgács Nóra Kinga: Egyszer
• Teszár Dávid: Cyborg vagyok, amúgy minden oké
• Donáth Mirjam: Karamell
• Pápai Zsolt: Erőszakik
• Schreiber András: Gyilkosság online
• Kovács Marcell: Vasember
• Varró Attila: Totál Turbó
DVD
• Csillag Márton: Ó, testvér, merre visz utad?
• Alföldi Nóra: Nulladik óra
• Klág Dávid: Halott férfi nem hord zakót
• Pápai Zsolt: Csalók

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A hazug

Békés Pál

 

Könnyű esti séta a parkban, futólagos találkozás egy ismerős lánnyal, telefonszámcsere – „majd hívj!” – az ilyesminek igazán semmi jelentősége. Kivéve, ha a lány röviddel az elválás után kettéválik (kés által) – s egyik fele a Városházán, másik a pályaudvaron kerül elő, egy-egy bőröndben.

A futó esti találkozás túlélője, James Walter Wayland, a Princeton Egyetemen végzett pszichológus (Tim Roth), amúgy pillanatnyilag állástalan textilbirodalom-örökös, egy rendőrségi hazugságvizsgáló géppel találja szemközt magát, melynek kezelője Edward Willem Kennesaw, az Észak-Karolinai Egyetem diplomás pszichológusa. Ezen adatok felíratnak a vászonra, az intelligencia-hányadossal együtt. WAYLAND – KENNESAW 151:122. Előny a vádlottnál. A megközelítés valamelyest emlékeztet egy boxmérkőzésre; a hozzáértő riporter fojtott hangon informál arról, miként jutottak a küzdő felek a szorítóba, és milyen korábbi eredményekkel dicsekedhetnek. (Itt kiemelhetjük Kennesaw eddigi 1500 hazugságvizsgálatát, – az általa elért 92%-os beismerési aránnyal a rendőrtiszt vélhetőleg méltán foglalhat helyet a nemzetközi hazugságvizsgálat élmezőnyében, habár a világranglista pillanatnyi állásáról a felirat nem tájékoztat.) Végül megemlítendő, hogy a kivetített adatok a küzdők társadalmi státuszáról is informálnak; a Princeton a gazdagok méregdrága magánegyeteme, míg az Eszak-Karolinai csupán alacsony árfekvésű állami tanoda, így hát némi szociális feszültség is keveredik a küzdelembe. A paraméterekkel tehát tisztában vagyunk: gong! – kezdődhet a mérkőzés.

A pszichológus-párbaj a forgatókönyvírói tagolás szerint öt nap alatt, vagyis öt menetben zajlik. Az eszközök változatosak, a küzdő felek az érzékeny masina érzékelőit megzavaró nyugtatókat, antidepresszánsokat is bevetnek, valamint epileptikus rohamokkal, rejtett kamerával készült felvételekkel és revolverrel revolverezik egymást. És persze hazudnak rendületlenül, hazudnak éjjel és nappal, flash-backjeikből kiderül, hogy már gyermekkoruk óta, hazudnak anyjuknak, apjuknak, feleségüknek. A túlfacsart hazugságözönben a néző mind nehezebben igazodik el, s már-már elvész, amikor fölcsillan a megoldás: az eltűnt leányt a rendőr-pszichológus ölte meg, ám a vádlott-pszichológus darabolta föl, de a film szájbarágós ideológiája, miszerint hazugság (lehet) minden, kétségessé teszi, hogy ennek van-e jelentősége; történhetett volna akár fordítva is.

Midőn a rendőr megkönnyebbülésére a vádlott egy méreggel felturbósított epileptikus rohamban a szemünk láttára elhalálozik, már-már minden világos. Ám amikor a kurta epilógusban ismét feltűnik az iménti tetem, csupán, hogy könnyű esti sétát tegyen a parkban, s ennek során futólag összefusson egy ismerős lánnyal, már sejtjük: hiába is sejtünk bármit.

A moziból távoztunkban tétován tépelődünk; álmodtuk, vizionáltuk, szeszmámorban deliráltuk, epileptikus rohamban konfabuláltuk, avagy csupán hazudtuk, hogy moziban voltunk?

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/04 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3679