KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Szilágyi Ákos: Alekszandr Trosin (1942–2008)
• S. A. : Kateřina Pošová (1930–2008)
PÁRIZS '68
• Ádám Péter: A forradalom illuzionistái
• Kovács András Bálint: Mozipravda Godard ’68
• Jancsó Miklós: Zsebünkben a bölcsek köve
BÓDY GÁBOR
• Forgách András: Sötét angyal Kerekasztal-beszélgetés Bódy Gáborról – 1. rész
KEN RUSSELL
• Takács Ferenc: A megfilmesített filmgyűlölő D. H. Lawrence a moziban
BACSÓ PÉTER
• Muhi Klára: Rendszerek és bűnbakok Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Báron György: Te rongyos élet... Bacsókönyv
INDIANA JONES
• Beregi Tamás: A régész, aki kalandor volt Indiana Jones visszatért
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Arcjáték Futball a tévében
• Deák Dániel: Leértékelt sorsok Az igazság ára
FESZTIVÁL
• Nóvé Béla: Színpompás szürke fény Tampere
• Kemény György: Képdzsungel Minden mozi!
• Andor Tamás: Tehenek az olajmezőn Dialektus 2008
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Fényes kövek Shine a Light
• Csillag Márton: Rókabőr Kis Vuk
MOZI
• Kolozsi László: Párizs, szeretlek…
• Vajda Judit: A másik Boleyn lány
• Forgács Nóra Kinga: Egyszer
• Teszár Dávid: Cyborg vagyok, amúgy minden oké
• Donáth Mirjam: Karamell
• Pápai Zsolt: Erőszakik
• Schreiber András: Gyilkosság online
• Kovács Marcell: Vasember
• Varró Attila: Totál Turbó
DVD
• Csillag Márton: Ó, testvér, merre visz utad?
• Alföldi Nóra: Nulladik óra
• Klág Dávid: Halott férfi nem hord zakót
• Pápai Zsolt: Csalók

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Krokodil Dundee

Ardai Zoltán

Minden kor előkelőit izgatták az elmaradottabb kultúrákból érkező jövevények, de az előkelő nők ilyen vonzalmai csak a felvilágosodás idején, a civilizáció-kritika jegyében kaptak előnyös erkölcsi megvilágítást. Voltaire regénye az „értelmes vademberről” örökösen megújuló divatot teremtett: ahogyan a 18. század nyitott szellemű francia kisasszonyainak, éppúgy a mai nemzetközi jet-set szépeinek is az áll a legjobban, ha egzotikus figurákkal mutatkoznak a maguk szokott környezetében. Persze ami a gazdagok világában legfeljebb szalonbotrány, az regényekbe és filmekbe foglalva milliók mulatságának és meghatódásának tárgya, akármelyik évtizedet írjuk. A jelen moziközönsége ugyan kevéssé fogékony már a Tarzan-sorozat filmjeire, de csupán azért, mert zavarja ezek nyílt és egyszerű érzelgőssége. Az új világsiker, a Krokodil Dundee is szentimentális film, csakhogy rejtetten az, hiszen komédia. Itt a messziről jött, acélos arcú főhős értetlenül ténfereg egy bidé körül, sőt mélyebb humorú pillanatok is akadnak, egy-egy olyan jelenetben, amelyben Dundee nem „a nagyváros jelenségeit”, hanem éppen a mai New York-i élet szokásait értelmezi át a maga észjárása szerint.

A napszítta krokodilvadászért New York egyik sajtómoguljának bámulatos alakú leánya helikopterezik el – állítólag az őserdőbe. (Jól láthatjuk most, mennyire ritkásak a mai őserdők. Ha „a Föld tüdeje” így zsugorodik tovább, pokoli helyzet állhat elő: a helikopterrel kutató lányok sem bukkanhatnak már férfias férfiakra, miközben öltönyös udvarlóik ellenszenvesebbekké válnak, mint valaha.) Dundee és a dáma kapcsolata a metropoliszban is imbecillis reklámmeseként folytatódik – csak néhány motívumában van köze a való élethez –, mégis magával sodorja a nézőt. Ennek titka az, hogy a műfaji megformálás ezúttal tökéletesen megfelel a mese idétlen jellegének. A Krokodil Dundee burkolt (ének nélküli) operett-musical, amelynek végső, boldog tömegjelenete már igazi finálé: a szereplők énekszerű kiáltozásai közben hallható zene valójában nem zenekíséret, hanem szinte maga a cselekmény beteljesítője.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/08 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5217