KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pápai Zsolt: Sidney Pollack (1934–2008)
SZUPERHŐSÖK
• Varró Attila: Finom vonal, tiszta vonal Szuperhősök reneszánsza
• Zsubori Anna: Mi lenne, ha mindenki szuper lenne? A hősök evolúciója
• Géczi Zoltán: Maszk mögött az embert A szupermen-biznisz
• Baski Sándor: Civilek a pályán Hősök
REÁLFANTASZTIKUM
• Schubert Gusztáv: Űrreál Arthur C. Clarke kozmosza
• Schreiber András: A mi kis univerzumunk Magyar sci-fi
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Sötét angyal Kerekasztal-beszélgetés Bódy Gáborról – 2. rész
• Radics Viktória: Az idő puszta misztikuma Von Höfler vagyok
KEN RUSSELL
• Varga Zoltán: A gyönyör összeesküvője Ken Russell műfaji provokációi
TELEVÍZÓ
• Deák Dániel: Geller a kanálban A kiválasztott
TITANIC
• Vágvölgyi B. András: Elátkozott veteránok Titanic: Amerika felfedezése
• Klág Dávid: És a gyerekek játszanak tovább Titanic: Tajtékos napok
MEDIAWAVE
• Körösi Zoltán: Szúnyogok és űrmalacok Mediawave
KRITIKA
• Vajda Judit: Meditációs gyakorlat A nagy csend
• Stőhr Lóránt: Kötött oldás Blueberry Nights
• Nevelős Zoltán: Apáról fiúra Indiana Jones és a kristálykoponya királysága
MOZI
• Teszár Dávid: Perfect Blue
• Hungler Tímea: Szex és New York
• Vajda Judit: Guca!
• Kolozsi László: Szerelem másképp
• Fekete Tamás: A hihetetlen Hulk
• Schreiber András: Narnia krónikája – Caspian herceg
• Tüske Zsuzsanna: A banki meló
• Parádi Orsolya: Baby Mama
• Varró Attila: Kung Fu Panda
DVD
• Pápai Zsolt: Mielőtt az ördög rád talál
• Kovács Marcell: A gazdatest
• Alföldi Nóra: Fido – Hasznos a zombi a háznál
• Klág Dávid: Festeni gyerekjáték

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Angyalpor

Bikácsy Gergely

 

Két fiatal tehetség mutatkozott be a hetvenes évek legvégén Párizsban (s egy francia filmhéten 1980-ban Budapesten): Jacques Bral, az Éjszaka külsőben és Edouard Niermans, a Paptanár (Antracit) rendezője. Évekig tartó szünet után később mindketten a francia filmgyártás nagy becsben tartott műfajával, a bűnügyi filmmel próbálkoztak. Mindketten félsikerrel.

Niermans Angyalporának hőse, az alkoholista, s feleségét ámokfutóként üldöző Blount felügyelő beleszeret egy angyalarcú leányzóba, Violetta Reverdybe. Egy bizonyos Igor Malévitch nevű luxusstricit, aki a felügyelő feleségét megkaparintotta, valaki bestiálisán meggyilkol. A film végére kiderül, hogy ez a valaki nem más, mint az angyalarcú Violetta lelenc-szeretője, Gabriel Spielmaker. Az is kiderül, hogy Violetta mindenkinek elvágatja a torkát, aki húsz évvel ezelőtt részt vett anyukája bestiális meggyilkolásában és az ügy eltussolásában. Blount felügyelő sokáig levéltáros-kisasszonynak és jó családból való úrilánynak hiszi szerelmét. Pedig az anyuka prostituált volt. Violetta is az. A szövevényes cselekménynek és a cselekmény bonyolításának az a főbaja, hogy a néző mindent előbb talál ki, mint az erősen borostás, szesztől átszellemült és enyhén buta Blount felügyelő.

A történet tele van vérrel a közhelyes fordulatokkal. Szellemi őse érezhetően a Chandler s méginkább a Hammett-kidolgozta bűnügyi elbeszélés. Niermans úgy próbálna eredeti lenni, hogy ragaszkodik is e hagyományokhoz, meg elegánsan csak ugródeszkául használja őket. Az amerikai bűnügyi kliséktől azonban lehetetlen szabadulni, mégpedig azon egyszerű okból, mert e klisékből maga a bűnügyi műfaj kerekedik ki, a bűnügyi mitológia, egy egész filmtípus. Ha megszabadulunk tőlük, szovjet, NDK, bolgár vagy magyar bűnügyifilm-féleséghez jutunk. Vagy franciához! – mondják dacosan párizsi producerek és rendezők. Hogyne: például Hitchcock, például Orson Welles újfajta bűnügyi filmet „talált ki” annak idején. Formateremtő géniuszoknak sikerült hát. A francia filmművészet története eddig egyetlen formateremtő géniuszt ismer a bűnügyi filmtípusban: Jean-Pierre Melville-t.

A francia filmben Melville óta néhányan tehetséges és gigászian sikertelen küzdelmet folytatnak, hogy e műfajt megújítsák: Deville, Claude Miller, Beineix, vagy (ismét) Jacques Bral nevét említem. Niermans az Antracit óta semmivel sem lett tehetségtelenebb. Csakhogy most „amerikai profi” is akar már lenni. Tehetsége, képalkotási expresszionizmusa, látásmódja, fantáziája engem valamiképp Gothár Péterre emlékeztet. Ha nincs „saját” története – mint volt az Antracit esetében –, akkor erőlteti, túlstilizálja a formát. Tele van képi bravúrral az Angyalpor. Helyszínei hátterei önálló életre kelnek: „térszemlélete” olykor lidérces és álomszerűén lebegő. De díszlet, háttér, ornamentika, külsőség marad minden, profiskodó szakmai bizonykodás, mert a világot, melyet meg akar teremteni, nem ő, hanem Chandler és Hammett teremtette meg valamikor ötven éve.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/05 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5382