KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Jean Delannoy (1908-2008)
AMERIKAI ELNÖKFILMEK
• Barotányi Zoltán: Matiné a Fehér Házban Amerikai elnökök a filmvásznon
• Vágvölgyi B. András: Az elnök filmje Kampánymozi
• Baski Sándor: A szív nyelvészei Politikai szatíra az amerikai tévében
FASSBINDER – ALEXANDERPLATZ
• Tarr Béla: Fassbinder Alexe Berlin, Alexanderplatz
• Schubert Gusztáv: A Weimar-zátonyon A nagyváros filmregénye
• Stőhr Lóránt: Többet kívánt, mint vajaskenyeret Berlin, Alexanderplatz
TRUFFAUT
• Ádám Péter: A férfi, aki szerette a mozit François Truffaut – 1. rész
• N. N.: François Truffaut filmjei
JAPÁN RAJZFILM
• Géczi Zoltán: Japán jövőfélelmek Anime-próféciák
• Szabó Dénes: Nyugati szél Amerikai hatások az animében
KÖZÉP-EURÓPA
• G. Kovács László: Szlovák rebellisek
• Szíjártó Imre: Tiszta beszéd Kelet-közép-európai filmtörvények
MAGYAR MŰHELY
• Pápai Zsolt: Szerepcserés bűntények A nyomozó
• Libor Anita: Diploma után Fiatal filmesek: a második hullám
TELEVÍZÓ
• Darab Zsuzsa: Girl Power Boszorkányok a televízióban
• Schreiber András: Befülledt erotika Szex a tévében
KRITIKA
• Muhi Klára: Roma zsaru, magyar bűn Tabló
• Kovács Marcell: Legenda vagyok Control
• Vízer Balázs: Svédcsavar Tekerd vissza haver!
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Az ajánlat
• Baski Sándor: Mongol
• Kolozsi László: Afrodita álma
• Vajda Judit: A hullám
• Klág Dávid: Leo
• Forgács Nóra Kinga: MR73
• Schreiber András: Zöld hentesek
• Sepsi László: Ben X
• Hungler Tímea: Hívatlanok
• Varró Attila: Klónok háborúja
• Kárpáti György: Halálfutam
DVD
• Pápai Zsolt: Hajnali mentőakció
• Kovács Marcell: Álmatlanul
• Alföldi Nóra: Bőrfejek
• Kovács Marcell: Ördöggerinc

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Szalmabábuk lázadása

Szalmaszezon

Takács Ferenc

Palásthy György filmje gyerekekről szól gyerekeknek, a tanulság megfejtése viszont már a felnőtt nézőre vár.

 

Hogy mi is a „gyerekfilm” (gyerekekről szóló film gyerekeknek? felnőtteknek? nevelő-szocializáló célzatú „gyermek- és ifjúsági irodalom” filmvásznon, akár adaptált, akár eredeti változatban? a gyermeki vágy- és képzeletműködést egyszerre a maga témájává megtevő és módszereként-stílusaként alkalmazni próbáló, egyébként életkor-semleges film?), ezen Palásthy György ezúttal sem töprengett sokat és feleslegesen: a Szalmabábuk lázadása gyerekekről szól gyerekeknek, de felnőtteknek is, van benne jó adag tanító-nevelő-szocializáló didaxis (a film meséje 1848-49-hez fűződik és a bukás utáni túlélés és újjászületés pátoszával buzdítja ifjú nézőit), a film történetét tevő események és az eseményeket közvetítő látvány pedig igyekszik azt a rajzolatot felmutatni, amelyet a gyermeki fantázia lenyomatának gondolunk (a vágy győz a valóságon, a képzelet legyűri a tényt, a mese győzelembe fordítja a vereséget).

Ennek az elegynek bizonyos elemei kiválóan működnek Palásthy filmjében. Ilyen például a kisrealista mese a bábukészítő mesterről, aki magához veszi a levert szabadságharc árváit. (Őt – számtalan megmosolyogni-megkönnyezni való aranyszívű kisember-hős szerep-tapasztalatának a birtokában – Haumann Péter adja kitűnően, s kedves-hiteles Bánsági Ildikó is, a mesterné-tyúkanyó szerepében.) Ebben a Móra Ferenc legjobb lapjaira emlékeztető könnyes-vidám gyermekhistóriában a helytartótanács hivatalnoka képében (Mácsai Pál vipera-hűvösségű és hideglelősen gonosz előadásában) jelenik meg a kísértés: több tucat szalmabábut rendel a derék mesternél, amelyek a távollétükben halálra ítélt 48-as forradalmárok in effigie, azaz jelképes felakasztásához szükségesek. A hazafias érzelmű, honvédárvákat istápoló mester, amint értesül erről, rögtön megkísérli megsemmisíteni a bábukat, sajnos, sikertelenül.

Itt lép be a filmbe a gyermekmesék fantasztikuma: a bábuk egyszerre csak eltűnnek, az önkényuralmi Magyarországról elszöknek egy másik világba, a Szalmabábu-királyságba. Onnan hozzák a Szalmabábu-király küldte segítséget, szalma-önkéntesek osztagát, akik kísérletet tesznek a kivégzés megakadályozására. A mesterrel régóta rokonszenvező árvaszéki ellenőr (titokban hazafi) felölti rejtegetett honvéd-egyenruháját, a bábuk élére áll, majd hősi halált hal. Az akasztást végül az egyik árva akadályozza meg: felgyújtja a bábukat a vesztőhellyel együtt.

Sajnos, ez az ötletes elem egyszerűen nem működik a filmben. Nem azért, mintha a mesés fantasztikum ne tudna elegyedni a történelmi ténnyel és a kisrealista történettel. A baj technikai természetű. A megelevenedett szalmabábuk, amelyeket a régi-régi bábfilm-technikával, azaz fázisosan mozgatva vettek fel, pontosan annak tűnnek, amik: suta bábfilmbetét részei egy játékfilmben. Az utóbbi évek komputeranimációs és trükkvideós újításai elkényeztettek bennünket, ezért nézzük hol mosolyogva, hol bosszankodva ezt a filmtechnikai fiaskót: amikor a két világ találkozik a filmben, az „emberi” és „szalmai” elem jószerivel még keveredni sem képes. A végkifejlet csúcspillanatának szánt képben színész áll a menetelő szalmabábuk élére: a látvány kínos és komikus kudarc. A film végképp kettéesik, arra a két világra, amelyet szándéka szerint merészen egybe akart forrasztani: az „emberire” és a „szalmaira”, a reálisra, történelmire és nemzetire egyfelől, a mesésre, varázslatosra és mindenhatóra másfelől.

Kap ezenkívül némi „millenniumi” szezonális jelleget is az egész: az emberi részben árnyalattal több a kelleténél az érzelgős negyvennyolcas hazafiaskodás, a szalma-világban feleslegesek lennének a mai magyar politikai és közállapotok „áthallásai”. Mindez nyilván a „nemzeti nevelés” szándékával került bele a filmbe. Ami persze nem baj (én is ilyesmiken nőttem fel, vörössipkás diákokról, kisdobosokról, vén zászlótartókról szóló dolgokat faltam, s lám, ember lett belőlem), aztán a moziban valahogy nem tud igazán kilógni a lóláb, s ha kilóg, az se baj: az ifjú néző nemigen veszi észre, az idősnek meg mindegy már.

Örüljünk hát, hogy akadt pénz és erő a mai nyomorúságos filmvilágban erre a vállalkozásra, egész estét betöltő gyerekfilmre, s hogy Palásthy mester tudása és tehetsége legjavát adhatta a vállalkozáshoz; sajnáljuk viszont, hogy nem akadt valamivel több pénz, ötlet és technika, amitől örömünk teljes és felhőtlen lehetne.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/09 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3440