KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: Cyd Charisse (1921-2008)
• N. N.: A Lorna csendje nyerte el az EP filmdíját
JAPÁN '68
• Vágvölgyi B. András: Erósz és mészárlás
• Stőhr Lóránt: A fantázia forradalma Oshima, Terayama, Wakamatsu
• Varró Attila: Pandemónium Mozi Art Theatre Guild
PAUL NEWMAN
• Takács Ferenc: A bilincs és a mosoly Paul Newman
CARPENTER
• Varga Zoltán: Szörnytársaságban John Carpenter műfajai
• Dargay Marcell: Miki egér és a minimalizmus Carpenter filmzenéi
VELENCE
• Schubert Gusztáv: A díjbirkózó szíve Velence
TRUFFAUT
• Ádám Péter: François Truffaut – 3. rész A férfi, aki szerette a mozit
EMBER JUDIT
• Fekete Ibolya: A legbetiltottabb Ember Judit
• Bikácsy Gergely: Újmagyar siralmak Ember Judit
TELEVÍZÓ
• Nánay Bence: A talkshow-paradoxon Késő esti beszélgetőműsorok Amerikában
FESZTIVÁL
• Klacsán Csaba: Helyben hagyva Moveast Nemzetközi Filmfesztivál
KRITIKA
• Kolozsi László: Szétfoszlik és elpereg Fövenyóra
• Báron György: Poppy és Scottie autóba ül Hajrá, boldogság!
• Barotányi Zoltán: Az ember, aki hol volt, hol nem volt A félelem hatalma; Hol az ördögben van Oszama bin Laden?
• Vajda Judit: Vétkesek közt cinkos Lorna csendje
• Tüske Zsuzsanna: Női kontroll Kaméleon
MOZI
• Nevelős Zoltán: Égető bizonyíték
• Schreiber András: Vicky Cristina Barcelona
• Kolozsi László: Érzékeny pont
• Parádi Orsolya: Kínzó együttlét
• Forgács Nóra Kinga: Good
• Varró Attila: A quantum csendje
• Tüske Zsuzsanna: Kínzó közelség
• Donáth Mirjam: Szikraváros
• Baski Sándor: Nói Albinói
• Vajda Judit: Csíkos pizsamás fiú
• Klág Dávid: Film Noir
• Sepsi László: Hazugságok hálója
• Csillag Márton: Csereüvegek
• Pápai Zsolt: Jack, Jack
DVD
• Varga Zoltán: David Cronenberg korai filmjei
• Alföldi Nóra: Holtak naplója
• Pápai Zsolt: Az őrület fészke
• Géczi Zoltán: A sógun szamurájai

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Hold

Kovács Marcell

Moon­ – brit, 2009. Rendezte: Duncan Jones. Írta: Duncan Jones és Nathan Parker. Kép: Gary Shaw. Zene: Clint Mansell. Szereplők: Sam Rockwell (Sam Bell), Kevin Spacey (GERTY hangja), Matt Berry (Overmeyers), Robin Chalk (Sam), Dominique McElligott (Tess Bell). Gyártó: Liberty Films UK / Lunar Industries / Xingu. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 97 perc.

Planet Earth is blue and there’s nothing I can do.” Duncan Jones bánatos sci-fijéhez ugyan Aronofsky házi muzsikusa, Clint Mansell írt finom instrumentális kísérőzenét, mégis végig a Space Oddityt éneklő Bowie hangja búg az ember fülében. Biztosan közrejátszik ebben a lépten-nyomon felemlegetett rokoni kapcsolat is (Jones David Bowie fia), de mindenképpen zavarba ejtő a tematikus és a hangulati egyezés. Jones bemutatkozó filmje is a mindentől távol érzéséről, a fojtogató egyedüllétről és a végtelen tehetetlenségről szól, és ugyanúgy Kubrick Űrodüsszeiája (valamint a nyomában sarjadó spirituális sci-fi-vonulat) ihlette, mint Bowie csillagközi magányról szóló örökzöldjét negyven évvel korábban.

Csendes, meditatív film a Hold. Egyetlen szereplője Sam, a földi otthonától távol szolgálatot teljesítő munkafelügyelő, aki intelligens robotalkalmazottjával osztozik az egyhangú mindennapokon, mígnem egy balesetből felépülve visszatér holdjárója roncsához, és abban váratlanul sebesült önmagára bukkan. Tudathasadásos monodrámát látunk a technikai haladás veszteséről, a szavatosság lejárta után újra cserélhető klón-dolgozóról. A sorozatgyártott személyiségnek a filmben felvetett problémája nem annyira új és eredeti, mint azt Jones gondolja, és a Holdra semmiképpen sem a műfaj megújítójaként fogunk emlékezni. Sokkal inkább mint emberi léptékű, érzékeny hangvételű sci-fire, tetszetős, régi vágású makett-trükkökkel. A fehér plasztikfalra ragasztott családi fotókra emlékszünk majd, a hajszárításra is programozható háztartási robotra és a Sam Rockwell zombiarcában felcsillanó szemekre, ahogy a feleségétől kapott videóüzenetet figyelik. Hasonló ez a nyomott, tompa hangulat olyan Solaris-leszármazott kortárs brit sci-fikéhez, mint a Halálhajó vagy a Napfény, de a Hold érzelmesebb azoknál, akár szerelmes filmnek is hívhatjuk – elvégre Tarkovszkij filmje is az.

Jones nem bírálja a rendszert, amely manipulált érzelmekkel rendelkező, eldobható klón-rabszolgákkal tartatja fenn magát. Adottságnak tekinti a körülményeket, figyelme másra koncentrál. A Hold a hamis, beprogramozott életével szembesülő klón személyes drámája, tulajdonosairól, fejlesztőiről nem sokat tudunk meg, de perverz cinizmusról árulkodik, hogy a Sam(ek)et ébresztő vekker minden reggel Chesney Hawkes hurráoptimista slágerét harsogja: „I am the one and only…”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/01 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10023